OKT-151 Rozália téglagyár-Kevély-nyereg, OKT-152 Kevély-nyereg-Pilisszentkereszt szakaszok

2016. augusztus 12-én pénteken az alábbi szakaszokat tettem meg az Országos Kéktúra 15. számú pilisi szakaszából, most ismét önállóan:

OKT-151: Rozália téglagyár - Aranyhegyi-patak - Bécsi út - Köves-bérc - Pilisborosjenő, kálvária - Teve-szikla - Magas-erdő - Rédlinger Adolf út - Kevély-nyereg

OKT-152: Kevély-nyereg - Mackó-barlang - Ózon kemping - Csobánkai-nyereg - Macska-völgy - Csobánkai Szent-kút - Buzsák - Kovácsi(Dera)-patak - Szurdok-alja parkoló - Pilisszentkereszti Szurdok - Pilisszentkereszt

Teve-szikla

A csütörtöki egész napos kirándulás után erre a pénteki napra eredetileg pihenőt terveztem, de valahogy képtelen voltam itthon maradni. Az egész úgy kezdődött, hogy nem óracsörgésre keltem, hagytam kialudni, kipihenni magam, majd gondoltam, pihenésképpen összeporszívózom, kitakarítom a lakást. A porszívócső már a kezemben volt, mikor ragyogó napfény szűrődött át a szobán, s az a gondolat suhant át agyamon a másodperc töredéke alatt, hogy majd inkább akkor takarítok, ha esik az eső. Ki kell használni a szép időt kültéri tevékenységre, mozgásra, hisz ez az egészséges. S mivel tényleg kialudtam magam, fáradtságnak már nyomát sem éreztem, úgy döntöttem, folytatom a kéktúrát. Végigsöpört a gondolat az agyamban, szólni kellene valakinek, de munkanap van, én vagyok csak szabadságon, Feri is dolgozik ma. Eldöntöttem, egyedül megyek, így legalább összekötöm ismét a túrát egy jó kis erdős futással. Ebből a gondolatból kifolyólag futóruhát vettem, túrázásra kinevezett régi terepfutócipőmet, gyorsan elkészítettem néhány szendvicset, megvártam, míg lejár a mosógép, kiteregettem, bedobtam egy ásványvizet és elindultam utamra. 

Az előző túrák egyikéből már jól ismert Rozália téglagyár bejárati kapujánál kezdtem, hisz ott található a kéktúra ezen szakaszának bélyegzője. Itt egy szombati napon végeztem, hétvége lévén senkivel és semmivel nem találkoztam; most azonban kamionok versenyeztek egymással a kis úton, ki ér majd ki elsőnek a forgalmas Bécsi útra. Szóval, aznap kora délután volt élet a Rozália téglagyár épülete előtt. Pecsételés után követtem a kék jelzést és a jegyzeteimet, de legnagyobb meglepetésemre egy kukoricás kellős közepére érkeztem.  Belenéztem az irományba, azt írta, kb egy kilométer a patak mellett. Na most én patakot sehol nem láttam, de a fényképek alapján jó helyen kell lennem. Rápillantottam az órámra, hogy megnézzem, mióta jövök, és akkor konstatáltam, elfelejtettem bekapcsolni, így nem számolta azt a kb ötszáz métert, amit besaccoltam Rozáliától. Miután elindítottam az órámat, osztottam szoroztam és abban maradtam magammal, kb 200 métert jöhettem a láthatatlan patak mellett, a kukoricásban.Mehettem volna kívül is, az árokban, de oly keskeny volt és annyira benőtte a dzsindzsa, hogy megmondom őszintén, féltettem a bokámat. Legféltettebb kincsem a lábam, illetve helyesbítek: mindenem. Így vagyok kerek egész, így vagyok egészséges. De most ott, abban a pillanatban, azon a péntek délután a bokámat féltettem, így bementem a kukoricatábla közepébe. Futottam a kukoricásban, az egész szituációt egy idióta gyermekcsínynek éreztem, eljátszottam azzal a gondolattal, hogy visszafordulok. Kék jelzést sehol nem láttam, nem is láthattam, hisz a szerencsétlen túrázók miatt (amilyen szerencsétlen túrázónak akkor ott éreztem magam, aki az első kanyarban eltéved)  nem festenek kékre egyetlen kukoricát sem, de még az árok parton a benőtt gazt sem. Hisz lehetetlen. Arra gondoltam, ennyire szerencsétlen nem lehetek, egy kilométeren belül már eltévedek, nekem ez valahogy nem való. Inkább mentem volna nyílegyenesen fel a Hármashatár-hegyre futni egy jót, legalább azt már ismerem. Folyamatosan néztem az órámat, míg szeltem a métereket, kezemmel fedezéket adva arcomnak a támadó kukoricák ellen. Mikor osztottam-szoroztam és úgy gondoltam, kb itt az egy kilométer, kinéztem a kukoricák közül, mely egyébként hatalmas volt, több, mint két méter, szóval simán elvesztem benne. Szóval, mikor kinéztem, láttam, nemsokára véget ér ez a rémálom a kukoricákkal. Futottam még pár métert és kibújtam a világosságra, újra megérintette a napfény az arcomat. Megtaláltam végre a láthatatlan patakot, melyet végre meg is láthattam, ő volt az Aranyhegyi-patak, rajta a kis hidacska. Mikor rémült tekintettel kirontottam a kukoricamezőből, pont akkor kanyarodott egy autó az útra, lelassított, elhaladt mellettem. Fogalmam sincs, mit gondolhattak rólam abban az autóban...
 

Rozália téglagyár és mögötte a Csúcs-hegy

 Kéktúra a kukoricásban

 Legújabb futópályám :)

Mikor átkeltem a hidacskán, jól megnéztem magamnak ezt a kis patakot, majd átbaktattam a Bécsi úton a túloldalra. Nem volt egyszerű a dolog. Kell ám várni, míg egyik oldalról sem jönnek az autók. Zebra az ablakban, kint a 70-es tábla, szóval, letáboroztam. Aztán mikor végre valahára elfogytak úgy nagyjából az autók, buszok, kamionok (...mert volt ott minden, épp csak villamost nem láttam...), villámgyorsan átteleportáltam magam a túloldalra és még a kék jelzést is megtaláltam. Szuper! Ezek szerint mégsem vagyok én ám olyan nagyon szerencsétlen, mégsem tévedtem el. Ez volt a kis szivattyú, gondoltam magamban, aki túlesik az első próbán, az folytathatja tovább a kék utat. Nekem sikerült. Büszkén baktattam fel Pilisborosjenőn a Kövesbérci úton, jó meredek az utca, nem irigylem azt, aki itt lakik és nincs autója. Mikor felértem, a jegyzeteimre hallgatván visszapillantottam oda, ahonnan jöttem és valóban csodálatos panorámám volt a Solymári-völgyre. Miután kigyönyörködtem és kifújtam magam, elindultam bal oldalon az erdőbe... 

Visszatekintve a Kövesbérci utca végéből

Kellemes erdei sétával kezdtem a pénteki kéktúrámat, a gyalogút során egyből feltűnt valami; hiányoltam a bogarakat. Jó volt így, persze, bogarak nélkül, abszolút kellemes, csak furcsa volt, hogy felszívódtak a bogarak... ...vagy mind a Pilis másik végében van, ahol múlt szombaton voltam.. ...de felét ugye megettem... :) Ha erdőben jár az ember, ha sokat túrázik, bizony le kell mondania finnyás szokásairól, hogy ezt meg azt nem eszem meg. Azt mind megesszük kérem, ami olyan sebességgel repül be a szánkba egy ártalmatlannak hitt levegővétel után, hogy egyből leszalad a torkunkon. Ott két lehetőség van: vagy nyelünk egy nagyot és elkezdődik az emésztési folyamat, vagy visszahányjuk. Nah most én utálok hányni... Így elfogyasztottam már futásaim és túráim alkalmával néhány darabot. Utamon mondhatni hullámvasutaztam; hol emelkedő, hol lejtő követte egymást a Köves bérc oldalán. Időnként oldalra pillantva eléggé rémisztő kép fogadott, durva szakadékszerű bemélyedések. Akinek tériszonya van és szeretné azt megóvni, békében tartani, ne jöjjön ide. Aki szeretné leküzdeni, neki egy remek terep lehet. Utamat földes út, kövek, szikladarabok  jellemezték váltakozva. Nekem nagyon tetszik ez a tipikus pilisi erdőrész, rengeteg fényképet készítettem, de sajnos a fénykép (ezt mindig leírom) nem adja vissza sem a mélységet, sem a magasságot, sem azt a szépséget, amit ott láttam, amit ott átéltem. Szépen mentem utamon, ahol tudtam, ahol a talaj megengedte, ott kocogtam, ahol képlékeny volt, ott belesétáltam. Az emelkedők itt egyáltalán nem vészesek, a tegnapi Nagy-Getére történő feljutás után ez egy lightosabb verzió lesz, gondoltam magamban, de akkor még ugye nagyon az elején voltam...  

Kellemes kis út

 Ma is futócuccban :)

 Kék jelzéshez kék ruha ;)

 Úgy hiányoztak a kövek... ..egész éjszaka kövek nélkül voltam... ;)

 Pilisi futópálya

Erdei utamon egyszer bal oldalon fény szűrődött be, így megszakítottam utamat néhány percre és lefotóztam a kilátást. Időnként megálltam egy-egy apróbb fotószünetre, majd egyszer csak kijutottam az erdőből, megpillantottam Pilisborosjenő szélső házait. Utánaolvastam, két utcát kell lesnem, az egyik az Erdő utca, a másik a Határ út, úgyhogy ezen utcatáblákat követtem. Elhaladtam egy olyan csodálatos táj mellett, amit mintha odafestettek volna, olyan tökéletes volt benne minden. Bal oldalamon egy legelő, benne édes lovakkal, természetesen elkerítve. A kerítésen hirtelen megakadt a szemem, dejavum volt, ajkam mosolyra húzódott és felelevenedtek nem oly régi emlékek. Ugyanígy nézett ki az a kerítés is, ahol a szalmabálák voltak, ahová gyanútlanul besétáltam és ami megrázott. Ilyen kerítésnek köszönhetem a plusz 3 kilométeremet, ami miatt nem jutottam el múltkor Hűvösvölgyre. Megláttam a kerítésen egy vigyázat nagyfeszültség feliratot. Igen, a kerítés valóban rázott, hisz agyfeszültség szaladgál benne. Pontosan ilyen rázott meg Piliscsév előtt, a tábla ott is biztosan ki volt téve, de nem láthattam, mert én ott kerítésen belül voltam, nem pedig kívül, ahol kellett volna lennem...  

Kilátás az erdőből

 Imádom az erdőt :)

 Földút a falu végén

 Pilisborosjenő házai és a panoráma

 A legelő

 Az álmaimban-soha-ne-jöjjön-elő kerítés és a tábla ;)

Ahogy sétáltam az úton az erdő felé, annyira magával ragadott a kilátás a Kevélyre, hogy természetesen a hegycsúcsokat néztem tátott szájjal, nem a kék jelzést. Mint mikor a gyermek meglát valamit, azon nyomban kizárja a külvilág zaját és kizárólag arra az egy dologra koncentrál. Nah most én ugyanezt tettem. Ennek köszönhetően tettem egy kisebb vargabetűt, de a hibát még idejében észleltem, így nem sokat kellett visszasétálnom az eredeti útvonalra. Ez volt a kisebb probléma. A valamivel nagyobb hiba akkor volt, mikor benéztem megint egy kék jelet, így lett plusz két kilométerem (egy km oda, a másik vissza). Egy icipici, apró, vékony, sovány, keskeny, fikarcnyi, alig látható, alig észlelhető kis ösvényen találtam rá végül, eldugva úgy, hogy szinte teljesen benőtte a gaz és eltakarta. Egyet meg kell tanulni, ha válaszút elé érünk, és nem vagyunk biztosak a dolgunkban, elindulunk az egyik úton. Ha 2-300 méter után nincs kék, azonnal vissza kell fordulni és újat választani.
A kis ösvényen mentem hát tovább, és nem tanulva előző hibámból, megint benéztem egy kék jelzést (felfelé mutatott, én azt hittem, balra, mert fura volt), utána pedig ámultam-bámultam a Teve-szikla alatt található csodás alakzatokra, felmásztam ide, felmásztam oda, el is felejtettem a kéket. Csináltam pár fotót, majd ott derült fény a turpisságra, mikor tovább szerettem volna menni. Merre? Visszamentem hát az utolsó kék nyílhoz és akkor rájöttem a hibámra. De amúgy ez nem volt annyira tévút, hisz az történt, hogy lentről érintettem a Teve-sziklát, nem fentről néztem le rá.Visszakanyarodtam tehát az eredeti útra, fentről is megnéztem ezt a csodás képződményt, fentről nem lettek jók a fotóim, mert mire felértem, egy család már épp ott bohóckodott rajta. :)

 Kilátás a Kevélyekre Pilisborosjenő határából

 A szikla mellett

  Infó a Teve-szikláról

 A Teve-szikla mellett

 Bizonyíték, hogy valóban ott jártam ;)

 Teve-szikla

Továbbhaladtam az úton, ezt az utat már ismertem, mert idén márciusban itt voltunk Tibiékkel, a kirándulós csapattal. Az akkor még nem kéktúra volt, csupán egy kirándulás Pilisborosjenőre a Teve-sziklához és megnéztük az Egri vár másolatát, mely nem kék úton van, de ha egyenesen továbbhaladunk, ki lesz táblázva az út bal oldalán. Érdemes megnézni, itt forgatták az Egri csillagokat, amiatt épült ide a híres egri vár másolata. Az út teljesen jól járható/futható volt, nagyon élveztem. Utam során sokszor találkoztam információs táblákkal, melyen értékes infók vannak a Pilissel, a tájjal, környező városokkal, történelemmel, kultúrával, állat- és növényvilággal kapcsolatosan. Nem tartottam jó ötletnek idézőjelben kiírogatni a szöveget, inkább megosztom itt a képeket, rákattintva és a képet kinagyítva tökéletesen olvasható mind, ha esetleg valakit érdekel. A kék út egy idő után jobbra kanyarodik, egy hihetetlenül nagyon meredek és noch dazu iszonyat hosszú kaptatóval. Itt már láttam, a mai túrám sem lesz sokkal könnyebb, mint a tegnapi... 

Pilisi kapaszkodó a Kevély-nyereg felé

Infó táblák

A tüdőt majd kiköpős, hihetetlenül nagyon meredek és hosszú kaptató (..és most icipicit sem túlzok..) során eszembe sem jutott a futást megpróbálni. Szinte el is felejtődött, hogy én mennyire imádom ezt a sporttevékenységet. Sokat mentem felfelé, nagyon sokat, mígnem elértem a Rédlinger Adolf utat, majd balra kanyarodott az út. Rövidebb sík terep után újabb emelkedők következtek, most mintha szerpentinen mentem volna fel. Egy csodálatos szikladarabnál fotószünetet tartottam, majd a következő megállásom egy hosszú sziklafal mellett, ahol együtt láttam mindhárom turistautat....és még mindig nem volt vége. Megfordult a fejemben a mit keresek én itt, főleg egyedül kérdés, s ekkor lentről meghallottam egy dallamot. Egyből felismertem. Dire Straits, Money for Nothing. Valakinek nagyon jó ízlése van itt, pont jókor szólalt meg jó helyen, és most örülök, hogy tulajdonosa teljes hangerőre tette. Valahogy ez a zene adott egy plusz löketet, egy plusz kis energiát és szinte futásnak eredtem. Pillanatok alatt elértem a Kevély-nyereg tisztását, a pihenő- és pecsételőhelyet.  

Leültem pár percre a padra, és előkutattam jegyzeteimet: "..itt egy újabb turistaház gazzal benőtt romhalmát láthatunk a nagy-szénási és zsíroshegyi után: a kevély-nyergit. Ez a ház túlélte a Turistaházakat Kezelő Vállalat szocialista „gondoskodását”, a rendszerváltás után egy kis időre a Pilisi Erdőgazdaság kezelésébe került, de egy nappal azelőtt, hogy a Budapesti Természetbarát Szövetség átvette volna, leégett. Állítólag felgyújtották…"

(Forrás: termeszetjaro.hu) 

Félúton a sziklafal

 Sziklák árnyékában

 A mészkő titkai

 Sziklafal a másik irányból

 Kevély-nyereg

Lefelé a nyeregből kellemes erdős, ligetes túraút vezetett le, a hiányolt bogaraim valahol itt, errefelé megérkeztek. Kellett nekem rájuk gondolni, bevonzottam őket... :) Amúgy a bogarak ellen van egy szuper taktika, ami hatásos: megfigyeltem, ha futok, gyorsabb vagyok a bogaraknál, csak akkor van probléma, ha valami miatt lassítani kell vagy meg kell álljak.. Alapjáraton (állva vagy sétálva) a szemeimet napszemüveggel védem, de a számba és orromba attól még simán berepülnek. ...a többit már leírtam, nem dolgozom duplán... :) Visszatérve az útvonalamra, magam mögött hagytam az Ózon kemping területét, utána újabb vargabetű következett; itt valahogy félreértelmeztem a kék jelzést is és a jegyzeteimet is. Ne kérdezzétek, hogyan, én erre az abszurdumra is képes vagyok. :) Miután ismét rájöttem tévedésemre (...de előtte még köröztem párat mint a mérgezett egér...), Csobánka felé vettem az irányt.
 

Pihenő és esővédelem a Kevély-nyeregben

 Péntek délutáni futópályám

 Tetszik a pénteki kihívás ;)

 A Kis-Kevély bükkerdeje, bogarai, vadjai

 Murvabánya és méhlegelő

 Római út és Nemoratta sírköve

Átmentem ismét egy forgalmas úton, mely széles, döngölt földút volt és bevezetett az erdőbe. Itt egy erdészeti sorompó  állta utam, melyet megkerültem. Köves, kavicsos, meredek emelkedő következett ismét, majd újra földút, sík terep. Ahol tudtam, futottam, ahol nem volt olyan nagyon meredek. Néhány kilométer után elérkeztem egy misztikus helyszínre, a Szent-kút kápolnájának tisztására, ahol a kápolna és a kút mellett pihenőpadok voltak.  

 Nagy-Kevély

 Kilátás 

 Csobánka telepesei

 A Csobánkai-nyereg

 Kevély

 A Hosszú-hegy

 A Szent-kút kápolnája

 Szent-kút információ

 A Szent-kút

Miután megcsodáltam mindent, kellemes ereszkedés következett, sokat futottam, néhol sár, dagonya várt, ott lassítottam, ahol pedig kellett, ott megálltam. Elhaladtam egy tisztás mellett, bal oldalán pihenőpadokat láttam. Kiértem az erdőből, egy irtáson gyalogoltam, majd jobb oldalamon egy elkerített legelő következett, drótkerítéssel.Itt történt, hogy két kis kecskegida kiszökhetett. Egy fehér és egy barna. Romantikára vágytak, gondoltam magamban, kettesben akartak lenni, így megszöktek a kerítésen túlra. Mikor megláttak,  elrohantak, majd megálltak, visszanéztek rám. Látták, hogy lassan közelítek. Mikor elég közel kerültem, ismét rohantak egyet, majd megálltak, visszanéztek. Direkt nem futottam feléjük, nem akartam megijeszteni őket. Picik voltak még, védtelenek, de látszólag kíváncsiak. Mikor elérték a kerítés végét, nem futottak tovább. Valószínűleg féltek, ha elhagyják k kerítés biztos pontját, elképzelhető, hogy eltévednek. Megálltak hát és vártak. Néztek. Lassan elmentem mellettük, szándékosan nem vettem feléjük az irányt, nem akartam tényleg hogy megijedjenek, inkább a fényképezőm zoomját használtam, hogy megörökítsem őket. Cukorfalat volt mindkettő, ahogy ijedten, de kíváncsian lestek. Elsétáltam mellettük, túl a kerítésen, az erdő irányába. Kis szemükkel végigkísértek, rájuk mosolyogtam, és dobtam nekik egy puszit. Nem tudom, megértették-e, de mikor visszanéztem, az út közepén álltak mindketten és nézték, ahogy távolodom tőlük. Nagyon édesek voltak. Aki azt meri mondani, hogy az állatoknak nincs eszük, az mélyen gondolkozzon el. Azt kell mondjam, higgyétek el, több eszük van, mint némely embertársunknak... 

Pihenőpadok a tisztáson az erdőből kifelé

 Csodás panoráma

 Haris infó

 Fémsorompó a kaptató előtt

 Ahonnan a kisgidák kiszöktek...

 Rómeó és Júlia <3

 Végigkísértek tekintetükkel :)

 Futásra készen ;)

Miután elhagytam a két kis kecskegidát, hatalmas balkanyarral földes útra tértem, újabb sorompó  állta utamat, melyet megkerültem és ismételten megkezdtem kellemes erdei sétámat/futásomat. Egyórás túra lesz ez a kis szakasz, ezt olvastam a jegyzeteimben, nekem 40 percet vett igénybe futással, fotómegállással, dagonyával együtt. Semmi extra nem történt bent az erdőben, találkoztam egy helyes párral, akik épp kutyát sétáltattak, rajtuk és rajtam kívül egy lélek nem járt az erdőben. Mikor elértem a Kovács (Dera)-patakot, átkeltem a hídon, megláttam a pihenőpadokat és az autókat. Ide járnak az autós túrások, néhány autó parkolt itt a patak túloldalán. Itt van egyébként a pilisszentkereszti országút is, ha jobbra kitérünk. 

Pilis

 Dera-patak

Itt is mire megtaláltam a kék jelzést, össze-vissza rohangásztam. Remélem, senki nem látta. Teljesen logikus módon vissza kellett mennem egy másik hídon, a kék túra itt bal oldalon, a patakparton megy végig. A Dera-patak medrében hatalmas köveket láttam, ez egyébként a Pilisszentkereszti Szurdok, azt hiszem, ez itt maga a Mennyország. Ha most valaki felhívna telefonon és megkérdezné, hol vagyok, azt felelném: a mennyországban. Ez a rész itt a Pilisi és a Visegrádi-hegység egyik legszebb természeti képződménye. Nem csodálkoznék azon sem, ha ez lenne az egész Országos Kéktúra legcsodálatosabb része. Azt hiszem, ezt muszáj megnézni mindenkinek. Arra tudok buzdítani mindenkit, hogy menjen el, nézze meg saját szemével, tapasztalja meg saját bőrén, mert ez itt valami csoda, maga a földi paradicsom. 

Jegyzeteimből hozzáolvastam a táj szépségéhez: "...alig lehet elképzelni, hogy a közöttük csobogó patak képes ekkora köveket mozgatni, pedig az sodorta a szilákat ide, a szurdokvölgy alsó végére..."

Képek a patakról és a Pilisszentkereszti Szurdokról

A szurdok első része mászós, odafigyelőn, két fa között átbújós, kezes-lábas, a vége már könnyebb; ha nem is tökéletes, de picit jobban odafigyelős futópálya  is lehet akár. Persze nem első ránézésre, nem elsőre. Egy idézőjeles hátránya van, hogy sajnos sötét, a napfény nagyon nehezen jut el ide, így a fényképek sem lettek olyan szépek, nem adják vissza azt a szépséget, amit ott láttam. Mikor az utolsó hidacskán (amely nem más volt, mint kövek) is átértem, véget ért a patak, a szurdok, át kellett jönni a jobb oldalra és felfelé egy dzsindzsáson keresztül értem el Pilisszentkereszt első házait

 Pilisszentkereszti Szurdok

 

 Szurdokerdő információk

 Utolsó hidam a túloldalra ;)

 Pilisszentkereszt, Pomázi út

Pilisszentkereszten a fő úton, a Pomázi út jobb oldalán haladtam végig az elágazáshoz, és kb másfél kilométer után elértem a Felső kocsmát, ahol a pult mellett találtam rá a kéktúrás bélyegzőre.

Este hét óra is elmúlott, gondolkoztam, felmenjek-e még Dobogókőre, latolgattam az esélyét, de nem láttam értelmét sötétben, fáradtan, képek nélkül végigrohanni, és ugye tanultam a múltkori esetemből. ÚŐgy döntöttem, az egy másik túra része lesz.  :)

Leállítottam az órámat. Pénteken összesen 22,64 kilométert tettem meg mindösszesen 5 óra 54 perc leforgása alatt. Ebben voltak nagyon durva emelkedők, sziklamászások, pihenők, apróbb szünetek. Eredményes napot zártam aznap is, úgy hiszem...