OKT 12 számú túra Dorog-Piliscsaba, OKT-121 Dorog- Kesztölc, OTK-122 Kesztölc-Klastrompuszta, OKT-123 Klastrompuszta-Piliscsév OKT 124 Pliscsév-Piliscsaba és OKT 13 szamu tura első szakasza OKT 131 Piliscsaba-Zsíros-hegy (Muflon itató)

2016. augusztus 6-án, szombaton, egy verőfényes, picit szeles nyári napon az alábbi szakaszokat teljesítettem a kéktúrás útvonalon: 

OKT 12. számú túra: Dorog-Piliscsaba, mind a négy szakaszt, melyek: 

OKT 121: Dorog - Sátor-kő - Nyársas - Kesztölc, OKT-122: Kesztölc - Kétágú-hegy - Sziklák alatti dűlő - Klastrompuszta, OKT-123: Klastrompuszta - Szent Péter-fa - Vad-föld - Pincék alatti dűlő - Piliscsévés OKT-124: Piliscsév - Gyertyános - Piliscsaba

illetve az OKT 13 számú túra első szakaszát (felét): Budai-hegység, Piliscsaba- Zsíros-hegy (Muflon itató): 

OKT-131: Piliscsaba - Kőris-völgy - Bükkös-árok - Kutya-hegy - Nagy-Szénás - Turistaház emlékfal - Felső-Zsíros-hegy - Nagykovácsi, Zsíroshegyalja - Alsó-Zsíros-hegy - volt Zsíros-hegyi turistaház romjai (Muflon itató)

Azt hiszem, ez volt az a túra, ahol felnőttem... Tudjátok, ha sorozatban olyan impulzus éri az embert, melyre eddigi tapasztalatai során még nem volt példa, vagy nem kellett azonnal reagálnia, egyedül döntést hoznia, arra mondják, most nőtt fel a feladathoz igazán. Tegnap megtanultam, hogy akármennyire is úgy tűnik, egyedül vagyok az erdőben, sosem vagyok egyedül - ott bizony állatkák élnek. Tegnap megtanultam, hogy amit sík terepen csukott szemmel, hátrafelé is megold az ember, az az erdőben, hegynek fel, hegynek le bizony más értelmet nyer. Tegnap azt is megtanultam, hogy ember tervez... Megtanultam nemet mondani, megtanultam visszafordulni, talán megtanultam a mértékletességet (...bár ebben egyelőre nem vagyok teljesen biztos hahaha...) és megtanultam, hogy tíz kilométer a Margitszigeten teljesen más, mint a Pilisben. Mindamellett hogy rengeteget tanultam, iszonyatosan nagyon élveztem a túrát, s most kifejezetten örülök, hogy egyedül, futócuccban mentem. Az út kb egyharmadát végigfutottam, gyakorlatilag semmit sem pihentem, a tegnapi kirándulásomat tulajdonképpen egy edzésnek fogtam fel - felkészülés a maratonra és egy terepfutó versenyre... :)   

 Kétágú-hegy és a kilátás

Ezen a szép szombati napon (túl)teljesítettem a maratoni távot (persze még egyelőre nem futásban...); összesen 43 km-t túráztam és futottam egy húzásra; ennek kb az egyharmad részét futva (persze itt nem a sprintszámokra kell gondolni, hanem a kellemes hegyre felkocogós, picit pihenős, kifújós, majd lejtőn lefelé száguldós, de azért a lábakra vigyázós futás), a többit kényelmesen túrázva. Az egész úgy kezdődött, hogy elmaradt a velencei tóúszás... 

Reggel siettem a Nyugatiba, hogy elérjem a 09:20h-kor induló esztergomi vonatot, mely gyönyörű tájakon suhant végig. Soha nem vonatoztam még ebbe az irányba (legalábbis nem emlékszem). Ezen a reggelen olyan információkra tettem szert, hogy létezik vonatállomás Újpest-Városkapunál, Aquincumnál, Óbudán, majd mikor elhagytuk Budapest határát csak szívtam magamba a gyönyörű táj adta energiát. Dorog  állomáson szálltam le a vonatról, hisz itt kezdődött az én napom. Vettem egy vonatjegyet Dorogra, vonatoztam valamivel több, mint egy órát, és úgy döntöttem, hazasétálok. :) 

A 12 számú túra Dorog-Piliscsaba a maga 18,6 kilométeres távjával túl kevésnek tűnt első látásra, illetve eldöntöttem, ma nem pihenek, hanem teljesítménytúraszerűen fogom végigloholni az útvonalat - persze azért apróbb fotószüneteket beiktatva. Azon gondolkodtam, a 13 számú túra is belefér a tervembe, ez Piliscsaba-Hűvösvölgy útvonal, a leírás alapján 21,7 kilométer. Ha összeadom a két számot, az összesen 40,3 kilométer. Úgy logikáztam, ha októberben le szeretném futni a maratont, márpedig októberben le szeretném futni a maratont, akkor első körben meg kell néznem, hogy gyalogosan, sétálva bírom-e ezt a távot... Bírtam, a végére mégsem jutottam el. Úgy alakult, hogy a megtett táv 43,24 kilométer (39,20 km kék útvonalon és 4,04 km a sárga úton) lett, de Kerek-hegyen meg kellett szakítanom a túrámat - illetve én döntöttem úgy, hogy megszakítom fél 9 magasságában, mert sötét lett... Szóval, ha nem tévedtem volna el többször, nem lett volna plusz, kék túrán kívüli kilométerem, akkor sikerült volna a reggeli tervem... Hisz a táv megvolt, csak icipicit más vonalon... :)        

Dorogon a vasútállomáson van kitéve a kék bélyegző. Ahogy leszálltam a vonatról, egyből pecsételtem egyet, majd megkezdtem a túrámat. Az állomás épülete mellette megkerestem a gyalogos aluljárót és a leírást követve balra vettem az irányt. Ezután elhaladtam az állomás kerítése mellett, majd néhány lépés után megpillantottam a futballpályát. Csináltam egy képet és eszembe jutott, nem indítottam el az órámat. Pótoltam ezt a hiányosságomat és folytattam utamat át a kereszteződésen. Bal oldalra letértem, a Petőfi téren lefotóztam a költő mellszobrát, majd rossz irányba indultam el. Egy férfi segített vissza a helyes útra, s el is kísért egy darabon - elmesélte, ő itt nőtt fel, megmutatta, melyik iskolába járt, melyik kocsmát látogatta régebben, és biztosított afelől, ez már mind múltidő. :) Helyes férfi volt, mondta, van ideje, elég, ha ebédre hazaér. Mosolyogtam és megköszöntem, amiért ilyen segítőkész volt. A templomnál elváltak útjaink - ő balra ment, haza, én pedig jobbra, mentem utamra...   

Dorog futballpálya

 Dorog, Petőfi tér

 Református templom és Dorog city

Miután elhagytam a templomot, a Köztársaság útján folytattam túrámat, majd a Hársfa utca irányába tértem le. Itt található a Kesztölcei út, innen néhány lépés volt a Homokvasút töltése csupán.  A jegyzeteim végig a kezemben voltak, hogy el ne tévedjek, s természetesen a hozzátartozó infókat is olvastam: "...a Homokvasút Dorog keleti határában, a bányákban kifejtett jó minőségű homokot hordta nagyjából a rendszerváltásig a város túlsó határában lévő szénbányákba, a már nem használt járatok tömedékelésére. A szénbányák bezárásával aztán a vasút is feleslegessé vált, pályáját felszámolták, csak a töltés és a hídjai maradtak meg. Érdekesség, hogy ez volt hazánk egyetlen villamosított keskeny nyomtávú vasútvonala..." 

(Forrás: termeszetjaro.hu)

Végigmentem a Kesztölci úton, átmentem a Kenyér-mezői-patak fémhídján, majd lövéseket hallottam. Először nem tudtam mi az, aztán a lövések újra elhangzottak, egyre közelebbről. Ijesztő volt nagyon, rossz volt hallani. Nem tudtam, mi ez, talán vadászok, s én pont az erdő felé tartok... ...aztán egyszer csak megláttam hatalmas betűkkel kiírva: lőtér. Fasza. Akkor innen jönnek a lövések. Az erdőhöz a lőtér és a kutyakiképző mellett kellett besurranni egy keskeny ösvényen, ott egy sráccal összefutottam, aki szintén egyedül túrázott. Mivel én gyorsabb voltam, magam mögött hagytam a fiút, de arra gondoltam: szuper, jön mögöttem valaki. Ha netán történne velem bármi, legalább valaki rám talál majd... ,...megint ezek az idióta gondolatok... ...ezek a gondolatok mindig előtörnek, ha egyedül indulok el... Ismét nyakon csíptem a gondolatokat és feltettem a kérdést: de hát mi történne... Túrázom egy jót, futok egy hatalmasat, élvezem az erdőt, a természetet, élvezem, hogy nincs körülöttem sok savanyú ember, élvezem, hogy igazán szabad vagyok! Élvezem a fákat, a bokrokat, élvezem a virágok illatát, madarak énekét, élvezem, ahogy beszél nekem az erdő... ..ahogy mesél...

A kitaposott ösvényen mentem be az erdőbe, ahol egy gyalogösvény emelkedik a Nyársasra, majd egy akácerdőben találtam magam. Itt már elkezdtem futni, egy kellemes bemelegítő futás volt ez, bent az erdőben, ösvényen, jól járható/futható talajon. Hamarosan elértem egy irtást, hatalmas dzsindzsán verekedtem keresztül magam, s kék jelzést egy ideje már nem láttam. Szuper, gondoltam magamban, valahol benézhettem egy kéket... Most már hiába jön utánam az a srác, ha történik velem valami, letértem a kék útról... hahaha... ..ismét nyakon csíptem ezt a hülye gondolatot és megállapítottam, ez most csak vicc volt. :) Jegyzeteimből tudtam, hogy a 117-es utat kell elérnem, s akkor sínen leszek. Hallottam autó zúgásokat és tudtam, jó helyen vagyok. Ráadásul újra láttam a kék jelzéseket. Átmentem a forgalmas úton (természetesen megvártam, míg az összes autó eltűnik a képből) és a fémkorlátot megkerülve folytattam túrámat. Itt már Kesztölc várt rám, az utcán önfeledtem játszadozó, boldog gyermekekkel. Öröm volt nézni őket, olyan igazi, önfeledt nyugalom, távol a nagyváros zajától, porától. Annyira vonz a vidéki élet... ...ha nem lennék ennyire elvárosiasodva, bizony költöznék... ..de kizárólag Budapest közelébe...

 Lőtér

 Ösvény az erdőbe

Kesztölcön végigmentem a hosszú Akácos úton, majd balra fordultam, aztán újra jobbra - mentem a jegyzeteim alapján és a kék jelzést követve. Mindenhol egyébként nagyon szépen ki van táblázva, óriási ráérzés kell arra, hogy az ember (mint például én Dorogon) eltévedjen. Megtaláltam a kis patakot is, átmentem a hidacskán és a Hársfa sörözőnél (ami egy romos épület) letértem balra. Néhány perc után, jobb oldalon egy hatalmas dombot megkerülve csodálatos látvány fogadott: előttem állt a Kétágú-hegy. Annyira ámultam, annyira bámultam, hogy a kék jelzést totálisan elveszítettem. Múltkor Feri mutatta, milyen az, mikor megszüntetnek egy útvonalat - fehérre átfestik a kék csíkot. Na most én folyamatosan ilyen fehér plecsnikbe futottam. A leírás alapján viszont jó helyen jártam; domb, magányos tanya, minden megvolt, így úgy döntöttem, hagyom a kék jelzést, és a jegyzeteimre támaszkodva megyek előre. A jegyzet felvisz a hegyre, kizártnak tartottam, hogy ezt a gyönyörű hegy megmászását csak úgy kivegyék a programból, maximum a feljutást programozták át -gondoltam magamban és folytattam utamat előre, fel a hegyre. Az enyhe emelkedőt meredek szirtek követték, de nem mondanám se nem veszélyesnek, se nem nehéznek. Ahol tudtam futottam, ahol a talaj minősége nem engedte meg, ott sétáltam, másztam, s egyre feljebb jutottam. Mikor már elég sokat mentem, visszanéztem: maga a csoda fogadott, amit ott láttam.... Fényképen is szépek, igen. De higgyétek el, azt a szépséget, azt az ámulatot, azt a gyönyörűséget egyik kép sem adja vissza. Azt a csendet, azt a nyugalmat, azt a hihetetlen érzést, mikor ott vagyok fenn, a világ tetején, mikor belátom a fél országot, de engem senki sem lát (jó esetben hahaha...). Megálltam pár percre, lőttem pár képet, bekapcsoltam telefonomon a netet és küldtem Ferinek egy selfiet, hogy lássa, hol vagyok. Megírtam neki, hogy egyelőre elveszítettem a kék jelzést, de semmi vész... ..így legalább tudja, hogy, bár kék csíkok nélkül, de jól vagyok... :)

 Kesztölc buszmegálló

 Kétágú-hegy

 

Ferinek küldtem a selfiet, ha eltévednék, lássa hol vagyok ;) 

Itt fenn a Kétágú-hegyen az jutott eszembe, hogy hálát adok a sorsnak, amiért elém varázsolta a kéktúra lehetőségét. Ennek hiányában, lehet, hogy soha az életben nem jöttem volna el ide, lehet, hogy fogalmam sem lenne róla, hogy itt, ezen a helyen egy csoda létezik... Azon is elgondolkodtam, hogy miért csak most indultam el útnak, ennyi idősen... Elképzelhető, én most értem meg arra, hogy kiránduljak, hogy ilyen mélységben megismerjem gyönyörű országunkat. Természetesen annak előtte is eljárogattam ide-oda, de az többségében Balaton, Velencei-tó és környéke, illetve néhány nagyváros volt. Ennyire nagyon ismeretlen vidéken nem, jellemző, hogy túráztam... Bár tavaly óta a kirándulós csapatommal elég sok helyre járunk, kirándulni, túrázni, de ez most mégis más. Ennek megvan a saját, egyedi varázsa, amit nem tudok szavakba önteni, csak érzem a szívem mélyén...
 

A táj, a kilátás, a környezet teljesen lenyűgözött, és végre meglett újra a kék jelzés is (egy magányosan álló fára festve találtam rá). Királyság! Most már újra a hivatalos kék útvonalon vagyok rajta, most már ismét nyomon követhetővé váltam - gondoltam magamban és ismét nekilódultam. 

 A táj és a kilátás magával ragadó...

Ahogy tovább ballagtam fenn a gyönyörűséges hegyen, újra egy erdőben találtam magam. Mindjárt újra futok egy jót - gondoltam magamban, és pihenésképpen bemelegítésnek egy picit gimnasztikáztam: guggolások, fekvőtámasz, kitörések - kreáltam magamnak egy kisebb edzést, ami nagyon jól esett. Csináltam egy fotót a Hajrá Magyarország feliratú sálammal - hisz aznap kezdődött az Olimpia, s annak ellenére, hogy nem ültem a tévé előtt összeszorított kezekkel, lélekben a Hazánkat képviselő sportolóinkkal voltam, és nagyon drukkoltam értük, a sikereikért.

Ezzel a kilátással nem tudtam betelni...

Akárki akármit mond, ez az igazi gazdagság! Teljesen mindegy, mennyi kilométert teszel meg egy nap, de az mind a Tiéd, a teljesítmény, az élmény, ezt már soha senki nem veheti el tőled...  ..egy érték, amit pénzzel megvenni nem lehet, egy érték, melynek minden méteréért keményen meg kell dolgozni... :)

 ...s mivel szombaton kezdődött az Olimpia, én az erdőben is gondoltam a hazánkat képviselő sportolóinkra! 

Írtam nekik egy verset is: 

Szurkol az erdő, szurkol az ég is, 

Kerek erdő mélyén, így szurkolok én is... :) 

 Pihenőidőben - ha már van Iron Girl pólóm, legyek méltó rá... ;)

 ...én így szeretem a fákat, az erdőt... :)

A fotószünet és rövid edzésem után futottam egy hatalmasat; szerencsére elég jó volt a talaj, én pedig szándékosan a terepfutó cipőmbe jöttem, igazán jól esett ez a néhány kilométer.

Az erdőből kiérve egy aszfaltos úton mentem tovább, s hamarosan elértem Klastrompusztát. Egy idős bácsikával összetalálkoztam az úton, köszöntem neki, ő pedig nagyon megörült nekem, visszaköszönt és kérdéseket tett fel. Megkérdezte, mi járatban, hogyhogy egyedül túrázom és hasonlókat. Nagyon aranyos bácsi volt, pár percet beszéltünk, majd búcsút intettünk és folytattam tovább utamat.  

Klastrompuszta 

 Kéktúrás bélyegző a romok előtt

 Egy kis kultúra

 Története

 A pálos kolostor romjai

Klastrompusztán az elkerített Pálos kolostor romjaival szemben álló fánál megtaláltam a kéktúra bélyegzőjét, pecsételtem egyet és küldtem Ferinek egy képet, jelezvén, merre járok épp az útvonalon. Megcsodáltam a romokat, készítettem néhány képet, elolvastam a tudnivalókat, megettem egy szendvicset és indultam tovább a romoktól jobbra, az erdő felé. Bal oldalon megcsodáltam a Szent Péter-fát (Pálosfa), készítettem a kis házikóról fényképet, majd folytattam utamat hol futva, hol gyalogolva az erdőben. Az erdőben volt minden: jól járható/futható talaj, sár, dagonya, különféle gombák. Egyből eszembe jutott Zsuzsi volt kolléganőm, aki csukott szemmel is megmondja, milyen gombát látok, ehető vagy mérgező, mi a neve. Én csak annyit tudok mondani, hogy láttam gyönyörű szép sárga színű gombákat, mely hatalmasra nőtt és láttam kisebb fehér színű gombákat is. Egyikhez sem nyúltam, mert nem ismerem őket, fogalmam sincs róla, melyik ehető. Itt, ha jól emlékszem ebben az erdőben óriási meglepetés is fogadott; arra lettem figyelmes, hogy valami motoszkál a fák között, egyre közelebb jön, egyre hangosabb, majd hirtelen két őz suhant át a másik oldalra. Hogy teljesen őszinte legyek, egy picit megijedtem, megtorpantam és pár percig meg sem mozdultam. Először arra gondoltam, mindig kezembe kell legyen a fényképezőgépem. Majd arra is gondoltam, ha futok, nem szabad túl gyorsan, nehogy összetalálkozzunk, mert lehetek én bármilyen erős, izmos, abban a párharcban szerintem nem én győzedelmeskedem... Eldöntöttem, ha legközelebb valami neszt hallok, egyből bekapcsolom a gépemet...    

 Pálosfa

 ...volt ilyen szakasz is, ezzel is meg kellett küzdenem...

 Az erdő gombája

 Tökéletes futópálya

 ...s ha a kék jelzést nem találod sehol, nézd meg a fa gyökerét... ;)

Az erdőből kiérve egy rétre értem, majd újabb erdő, s valahogy az történt, hogy ismét elveszítettem a kék jelzéseket. Találtam viszont egy vadászlest, s a leírás alapján megpillantottam Piliscsévet alul, a hatalmas templommal, így azt gondoltam: az imént is elveszítettem a kék utat, azonban a hegyen fent újra megtaláltam, tehát kerülőúton jutottam el oda, ahová végülis el kellett jutnom. Ezen logika alapján elindultam a vadászlestől a lefelé vezető úton, a bálák között. Gyönyörű volt a táj, teljesen magával ragadott, rengeteg fotót készítettem. Az út elég fura volt, végigkarcolta a levágott búza a lábamat, a földút eléggé amolyan veszélyesnek mondható volt, oda kellett figyelnem, ha nem akartam balesetet. Mikor nagyon megtetszett egy bála, bementem a közepébe és onnan fotóztam. Élveztem nagyon, ahol rendben volt a talaj, ott futottam lefelé a lejtőn. Mikor leértem, meglepődtem, hisz egy kerítés zárt el a külvilágtól. Mikor át akartam mászni rajta (természetesen nagyon óvatosan nyúltam a kerítéshez, hátha áram van benne, először csak óvatosan megérintettem...), akkor szembesültem azzal, hogy bizony megrázott a kerítés. Áram van benne. Rápillantottam az órámra, megnéztem hogy állok kilométerekkel... Már nem emlékszem pontosan, milyen számot is mutatott, de arra emlékszem, már akkor is túlteljesítettem... Nagy levegőt vettem és tudtam, most vissza kell fordulnom. Nem tudom azt megkockáztatni, hogy áram ide, áram oda, átmászom rajta, vagy átbújok alatta... Azt sem próbálhatom meg, hogy megkísérlem átugrani, mert mi van, ha beleakad a lábam... ...vagy a táskám... Nem, most vissza kell forduljak és igenis meg kell tennem a további plusz kilométereimet. Visszafordultam és elkezdtem futni felfelé az emelkedőn. Futottam, míg bírtam, s mikor elfáradtam, sétára váltottam. Felértem a vadászleshez és elindultam arra, amerre utoljára a kék jelzést láttam. Megálltam a fánál, jobban körbetekintettem és már meg is láttam megbújva a halvány kék festést egy másik irányba, mint amerre mentem. Elindultam lefelé ismételten, újra Piliscsév irányába, s ekkor számoltam ki, 3 kilométer volt oda-vissza a kis tévedésem és nemtörődömségem. Eltévedtem, viszont cserébe kaptam egy gyönyörű tájat, amit egy szigorú szabályok között kiránduló kéktúrázó bizony nem tapasztal meg; ebből a szögből ugyanis nem látszottak a bálák, ilyen gyönyörű fényképei nincsen ám minden kéktúrásnak, csak aki eltéved. :)

 Eltévedésem helyszíne, a kerítésbe zárt bálák

 ..az út, melyet bejártam, nem volt könnyű...

 ...de a végeredmény maga a csoda... :)

 Itt még valódi a mosolyom, itt még nem tudtam, hogy a plusz másfél kilométert vissza is meg kell tennem... ;)

 ...ezekért a képekért érdemes volt eltévedni... :)

Lefelé ereszkedtem, bal oldalon mező terült el, eltakarván az igazi szép látványt, a búzabálákat: s mivel minden okkal történik, valószínűleg én is okkal tévedtem el. Okkal, hogy lássam azt a csodát, amit ott láttam, pár kilométerrel feljebb. Újabb erdő következett, egy rövidebb szakasz, növények, dzsindzsa, majd megláttam Piliscsév házacskáit és mosolyra húzódott ajkam; végre leértem...   

A helyes úton...

Az első házaknál meg is álltam, bámulatos látvány fogadott; megállapítottam, irigylésre méltó, akinek itt van háza, akit minden reggel, mikor kinéz az ablakon, ez a látvány fogad. Végigsétáltam a bevezető úton, majd jobbra fordultam és megkerestem a Római katolikus templomot. Csináltam egy fotót, majd rátértem a főútra, ahol egyenesen mentem tovább, majd a leírást és a kék jelzéseket követve balra. Köszöntem a falu lakóinak, mosolyogva üdvözöltek, visszaköszöntek, majd a Szilvás utcánál balra  fordultam, ahol ismét az erdő következett. 

Piliscsév - az erdőből kifelé az első házak... 

 Piliscsév római katolikus templom

 Piliscsév Szilvás utca

Bent az erdőben ismét felváltva túráztam/futottam, folyamatosan, nem megerőltető tempóban vágtáztam fel a Gyertyános oldalában. Fél órát tölthettem az erdőben, ismét sok szépségben, sok csodában volt részem. Gyönyörű a Pilis, gyönyörű a természet, imádtam minden lépését, minden percét. Bár itt is volt sár, dagonya, de ugyanakkor voltak jól járható, kíméletes szakaszok is. Időnként megálltam kisebb fotószünetre, megörökítettem az erdő azon részeit, ami ámulatba ejtett (szintén elmondható, hogy a fénykép sajnos nem teljesen adja át azt a csodát, amit ott megtapasztaltam...). 

Pilis

Fotószünet

 Imádom az erdőt :)

 Ha már zajlik az Olimpia Rióban - Hajrá Magyarország! Mindent bele!

Mikor az erdőből kiértem, a cipőm már csupa sár volt, mondanom sem kell... Megpillantottam Piliscsaba erdőszéli házait és felcsillant a szemem; ezennel a 12. számú túra teljesítve. Előttem volt még a városba vezető hosszú úton egy hosszú séta, majd jobbra  fordultam és egyenesen nekimentem a vasútállomásnak. Az állomáson egy kedves hölgy elmagyarázta, hova tették kb egy éve a kéktúrás bélyegzőt, így visszasétáltam a Wesselényi utcába és megtaláltam az oszlopra erősített pecsétet. Ezúttal duplán bélyegeztem, hisz itt ér véget a 12. számú, és azzal a lendülettel itt kezdődik a 13. számú túra. 

 Piliscsaba vasútállomás

 Piliscsaba vasútállomás épülete

 Kéktúrán kék idézet ;)

 Piliscsaba kéktúra pecsét (Wesselényi utca)

 

Piliscsabán ezzel a lendülettel tehát megkezdtem a 13. számú túrát, mely egészen Hűvösvölgyig tart. Ha nem tévedtem volna el kétszer, ha nem tettem volna meg kb 6 kilométert pluszban, akkor simán megcsináltam volna egészen Hűvösvölgyig. Bár én így is úgy érzem, szép teljesítmény van a hátam mögött ezzel a több, mint 42 km megtett szakasszal.... De nézzük a történet folytatását.   

Piliscsabán az állomás melletti téren átsétáltam és követtem a kék jelzést, illetve a jegyzeteimet, mindaddig, míg meg nem láttam a templomokat, a kis parkot. Kék jelzés ide, kék jelzés oda, engem mágnesként vonzott a szépséges kis belváros; elindultam fotózni, majd átmentem a járdán és nagyjából, a jegyzeteim alapján, sejttettem merre lehetek. Utcanév táblát nem láttam (de lehet, csak én voltam figyelmetlen), így megkérdeztem egy, az utcában sétáló nénit, hogy melyik a Kálvária utca. Csodálkozó tekintettel nézett rám, majd mosolyogva annyit mondott: épp azon sétál aranyom. Megköszöntem egy mosoly kíséretében, szép napot kívántam az idős hölgynek és mentem tovább utamon. Ötszáz méter után ismét megpillantottam a kék festéseket az oszlopokon, villanypóznákon, így tudtam, jó helyen járok. 

Piliscsaba

 Céh egyesület emlékműve

 Piliscsaba templom

Mikor magam mögött hagytam a város, telephelyek következtek, s megint benéztem egy kék jelzést. Eltévedtem ismét, mert a kék háromszöget is kék jelzésnek gondoltam, így egy újabb lőtérre tévedtem, melyre nagy betűkkel ki volt írva: idegeneknek belépni tilos. Elég volt a lövöldözésből mára, gondoltam, így visszafordultam és ahol elbizonytalanodtam, ott megkerültem a sorompót és beléptem az erdőbe, így begyűjtöttem újabb plusz kilométereket... A sors fintora, hogy még sosem voltam lőtéren (legalább is nem emlékszem rá...), most pedig alig pár óra eltéréssel két lőtér is az utamba került... Folytattam utamat az erdőben, ahol egy lelakatolt kapu várt, mellette egy létra; pontosan a leírás szerint. Átmásztam a pár fokos létrán és megkezdtem utamat Budapest felé... 

A lelakatolt kapu

 A létra, amit megmásztam

Az erdőben szintén vegyesen mozogtam; hol futottam, hol túráztam. Utamba került a Csaba-hegy, melyet a kéktúra útvonala megkerül, a Kőris-völgy, mely mentén megtettem pár kilométert, majd megpillantottam az Erzsébet-kutat, amit persze megörökítettem. Itt ért a következő meglepetés, szintén a semmiből előtörve őzikék futottak el előttem, de olyan szélsebesen, hogy nem is láttam őket, csak az árnyukat és körvonalukat. És akkor hirtelen eszembe jutott a Predator című film... Már saját magamon nevettem. Nem tudom, nekem lehet, hogy pszichológushoz kellene járnom, hogy kiiktassuk ezeket a besurranó negatív gondolataimat, ami időnként előtör a semmiből, amit természetesen tudatos munkával azon nyomban elüldözök az agyamból. ...de az is lehet, azért alakítja így az élet, hogy ezek túrák nekem tulajdonképpen pszichológiai kezelések; legyőzni önmagamat, legyőzni a negatív, besurranó gondolataimat és megtanulni félelem nélkül élni...      

Tovább haladtam az erdőben, fel a hegyre, le a hegyről, jött a Bükkös-árok, majd egy durva emelkedő, nagyon durva emelkedő, még durvább emelkedő, s olvasom jegyzeteimet: Kutya-hegy, Nagy-szénás, Hosszú-árok... Már azt sem tudtam pontosan, hol vagyok, éppen melyik hegyet mászom, csak mentem a kék jelzéseket követve és a szemem előtt mindig egy még magasabb emelkedőt láttam... ..nagyon sokat haladtam felfelé, fel egy hatalmas hegyre...

 A cipőm a kb. 26. megtett kilométer után

 Erzsébet kút

 A 29. kilométerem - ...és még mindig lelkes vagyok :)

 Futópálya a Pilisben :)

 Lemenőben a Nap... :)

Végül, hatalmas küzdelmek árán (köves úton, sziklás emelkedőn), fáradtan, végre felértem a Nagy-Szénásra, ahol körbenéztem és kiesett a kezemből minden. Az a kilátás, ami ott fogadott - ha másért nem is, de ezért megérte  minden kilométer. Aki aktív, aki érez magában egy csöppnyi kihívást is és szeretne valami gyönyörűségeset átélni (nem, nem látni, az kevés, átélni, ez a jó szó...), ne habozzon. Ha máshová nem is, de ide másszon fel erre a hegyre. Innen 360 fokos panoráma tárul elénk, itt már megérkezik a kellemes, hűsítő szél, itt azt érzed, hogy része vagy az országnak, a természetnek, a létezésnek. Innen csak mosolyogva lehet lenézni, bármennyire is fáradt az ember...
Küldtem egy selfiet Ferinek, hisz nagyon büszke voltam, hogy már erre járok, már ilyen nagy utat megtettem, s ezt az utat igazán csak Feri tudja értékelni, ő már megjárta. Megírtam neki, hogy keresem a következő pecsételő helyet.

 Út a Nagy-szénásra :)

 Kilátás a Nagy-szénásról

 Bizonyíték, hogy valóban ott voltam 

(..egyébként nem vicc, ezt kérik a pecsét mellé...)

Itt nagyon figyelni kell a jelzéseket, mert ha valahol, itt abszolút végleg el lehet veszíteni a kék jelzéseket. Pontosan tudom, hisz itt is volt néhány plusz kilométerem, sőt, egy-két karcolást is ennek a hegynek köszönhetek. :) Szóval, a csúcsról a Hármashatárhegy irányába kell elindulni és nagyon figyelni a kék jelzést, földön, égen, levegőben, mindenhol. Nehezen lehet észrevenni és van benne egy csavar is! Miután egy nagyon meredek és iszonyatosan keskeny lejtőn ereszkedtem (itt is a ne nézz balra le jelszót mantráztam) le, alattam elég meredek volt minden (esős, csúszós időben veszélyes), a kék jelzés sajnos tévútra vitt majd elfogyott. Jegyzeteimből bogoztam ki, hogy kék híján itt az erdő szélén most a piros jelzést kell követnem (amit láttam is természetesen, de mivel piros volt, vígan dalolászva elmentem mellette), majd egy idő után ismét becsatlakozott a kék jelzés is. Szereztem magamnak tehát még plusz kilométereket, hogy biztos ami tuti alapon ugye meglegyen a tervezett maratoni táv. :)

Az erdőben egy lejtőn leereszkedve megpillantottam a Nagy-szénási turistaház emlékfalát és pihenőpadokat. Elolvastam jegyzeteimből a szomorú történetét...: "...elértük utunk során az első turistaházat, amit tönkretett az emberi hanyagság, gondatlanság! A Munkás Testedző Egyesület tagjai építették 1924 és 1926 között a kétkezi munkájukkal úgy, hogy szinte téglánként hordták fel ide, a Nagy-szénás csúcsának tövébe az építési anyagot. Aztán 1949-ben ezt is államosították a többi turistaházzal együtt, a Turistaházakat Kezelő Vállalat „gondoskodott” róla, az állaga ezután folyamatosan romlott, 1978-ban aztán a szétlopott épület szánalmas maradványait eldózerolták. Csupán egy emlékfal és egy szöveges kőtömb őrzi a turistaház emlékét..."

(Forrás: termeszetjaro.hu) 

 Turistaház emlékfal

 Zsíros-hegyen 

 A hajdani Zsíros-hegyi turistaház tisztása

Ezután tovább indultam jobbra, követtem a kék utat, már kezdett szürkülni. Ahol tudtam, futottam, hogy minél hamarabb be tudjam fejezni a kitűzött távot. A Nagyszénási Tanösvényre sodort utam, mely fokozottan védett terület. Érezhető is volt, nagyon gondozottnak tűnt, teljesen jól járható utak. Mondanom sem kell, ismét eltévedtem. Az állt a jegyzetemben, hogy "...egy sorompónál magunk mögött hagyjuk a fokozottan védet területet és elérjük a Felső-Zsíroshegyen a hétvégi házak szélét..."  A tévedésem betudható annak, hogy már fáradt voltam, rengeteg kilométer volt aznap a hátam mögött, és kávét is csak reggel fél 9-kor ittam utoljára, szóval az agyam már nem úgy kattogott, mint az tőle megszokott... Szóval, én úgy értelmeztem, hogy át kell mászni azon a sorompón és elkezdtem nagyon durván ereszkedni. Bal oldalon egy hosszú kerítés, szemem sarkából ott láttam valamit, betudtam őket lepusztult hétvégi házakban és betudtam annak, hogy a jegyzetem 2011-es, azóta elhanyagolták őket, de igazából oda sem néztem, csak a kék jelzéseket kerestem. Mehettem (futva) lefelé vagy 2-3 kilométert, nagyon sokat, mikor ráeszméltem - ilyen sok kihagyás nincs a kék jelzésben. Itt valami gáz van. Szürkült. Én pedig nagyon sokat, nagyon meredeken ereszkedtem, ami ugye azt jelentette, nagyon durván kell felfelé másznom, hogy visszataláljak a sorompóhoz és megnyomhassam az újratervezés gombot... Visszamásztam. Szerintem az aznapi túrám egyik legnehezebb szakasza volt. Ami ugye nem is a túra része. Csak nekem fakultatív. A hülyeségem miatt. A fáradtságom miatt. Mert én imádom a kihívásokat. Mert nekem nem elég négy szakaszt összevonni, egy egész nagy túrát megcsinálni, neeeem, nekem két túrát kell összevonnom, a két túra összesen hat szakaszát. Én mindent és mindenkit túl akarok teljesíteni, én saját rekordot akarok felállítani, én meg akarom mutatni a világnak, hogy igenis képes vagyok rá... Igen, lehet, hogy képes vagyok rá, és valószínűleg meg tudom csinálni, de nem szabad mindig mindent prompt és azonnal. Szépen, fokozatosan meg kell ismerni a kihívást, az erőimet és aztán fokozatosan teljesíteni mindig annyit, aminek eljött az ideje...
Mikor visszatértem a sorompóhoz, elindultam egyenesen előre és láss csodát: ismét rátaláltam a kék jelzésre. Az erdőt először rét, majd ligetes fenyőerdő követte, majd ismét rét, ismét erdő, és hirtelen házakat pillantottam meg. Nagykovácsi városa, mely alattam terült el. Tovább ereszkedtem, az út köves volt, majd ismét földút és kiértem az egykori Zsíros-hegyi turistaház tisztásához. Erről az alábbit olvastam: "...a ház szánalmas maradványait benőtte a gaz, fák nőnek a tető nélküli falak között. Ennek a háznak a sorsa is nagyon hasonló az alig egy órája látott társához: A Magyar Turista Egyesület építette 1928-ban, a háború után kivették a kezükből, államosították, lepusztult, aztán sorsára hagyták..."  
Átvágtam a réten, s a már szürkülő félhomályban fényeket fedeztem fel. Itt a kocsma, ennek kell lennie. Hangokat hallottam, emberi hangokat, amiben már jó ideje nem volt részem. Odasétáltam a Muflon Itatóhoz és a vendéglővel szemben megtaláltam a kéktúrás pecsétet.Mivel sötétedett, a fénykép sem lett már tökéletes.

 Muflon itató este 20 óra tájékán

Itt voltam tehát a Zsíros-hegyen, és rápillantottam a jegyzeteimre; kevesebb mint tíz kilométer Hűvösvölgy. Király, tíz kilométert én lazán egy óra alatt lefutok. Igen ám, de erdőben vagyok. Nem stabil a talaj, nincs futógumi és kezd sötétedni. Egy védtelen lány egyedül a sötétedő erdőben... ...de mivel biztonságosabb és jobb egy erdő világosban? Ugyanúgy nő vagyok, ugyanúgy védtelen ráadásul még látnak is... ..így ezzel e lendülettel folytattam utamat, ahol tudtam futva a Kerek-hegyen. Mentem, futottam, de elkezdett nagyon hirtelen sötétedni. Fél kilenc volt. Elolvastam, mi vár még rám; a kék jelzésű úton továbbmegyek Remete-hegy, Remete-szurdok, nagyon meredek ereszkedés... ..csodás kilátás Hárs-hegy, János-hegy... ...már csak szavakat láttam, nem is összefüggő mondatokat. Emlékeimben felderengett Feri egy mondata is: Zsíros-hegy és Hűvösvölgy között nagyon meredek a lejtő, elég veszélyes ha például esik... Mi értelme lenne annak, hogy elrontsam ezt a gyönyörű napot? Mi értelme lenne annak, hogy végigfutom/sétálom még ezt a maradék akkor már csak kb 7 kilométeres utat? Mi értelme lenne annak, hogy semmit nem látok, mert sötét van, egy darab fényképem nem lenne erről a szakaszról... Úgy döntöttem, letérek a sárga útra, mely Budaligetre ereszkedik. Órát leállítottam, hisz a Kéktúrámat itt befejeztem, majd újrastartolt a sárga út.Bekapcsoltam a netet, Feri akkor már írt messengeren, érdeklődött, merre vagyok. Írtam neki, hogy most tértem le a sárga úton, majd jelentkezem. Elkezdtem futni lefelé, amilyen gyorsan csak lehetett a már-már sötétben. A sárga jelzést sem mindig láttam, csak ha időnkén a telefonommal rávilágítottam. Mondanom sem kell, ismét eltévedtem. Természetesen elveszítettem a sárga jelzést, így, mikor válaszút elé kerültem, megérzésem alapján döntöttem. Futottam lefelé a hegyről, futottam, ki az erdőből, s hirtelen fényeket láttam, így rögtön abba az irányba futottam. Kiértem az erdőből, házak, de fogalmas sem volt merre járok. Közelebb mentem az egyik házból, s az utcatábla fölött az alábbit olvastam: Solymár, Kerek-hegy. Írtam gyorsan Ferinek, Solymáron vagyok. Ez a válasz jött vissza: "Solymáron???" ...majd annyit írt egy hatalmas nevető smiley-val: mindjárt utánanézek :D ... :)    

Feri ezek után elnavigált, megkerestük, merre lehetek a városon belül és törekedtünk arra, hogy a lehető legjobb és leggyorsabb megoldást megtaláljuk számomra. Ekkor már negyed tíz is elmúlt. Megtaláltam a 65-ös busz megállóját, húsz percet vártam rá (addig megettem a megállóban szendvicsemet, mert bár alig ettem, de napközben egyáltalán nem voltam éhes...), majd megérkeztem a mai nap célpontjához (bár nem busszal terveztem), Hűvösvölgybe... Tanulságos, izgalmas és nagyon élvezetes napot zártam.
Ferinek nagyon szépen köszönöm ezúton is a segítséget!  

A szombati túrám távja tehát összesen 43,24 km; ebből 39,20 km számít (melyet összesen 9 óra 41 perc alatt abszolváltam, fotómegállással, mindent beleértve..), hisz azt tettem meg kék útvonalon és a maradék 4,04 km a sárga úton vaksötétben (mely 44 percig tartott, de valahol Solymár felénél állítottam le az órát..), Solymár felé, a civilizációba...