2016. augusztus 11-én, csütörtökön, az alábbi kéktúrás útvonalakat teljesítettük Ferivel, az Országos Kéktúra 11-es számú túrái közül:
OKT-118: Mogyorósbánya - Kőszikla (Kő-hegy) - Tokodi pincék - Kis-kő - Hegyes-kő - Tokod,
OKT-119: Tokod - Remete-barlang - Sörház-völgy - Öreg-kő - Nagy-Gete - Gete-hegy (Kis-Gete) - Ódorog, Bélányi-telep - Dorog.
Kőszikla
Egyhetes szabadságomat kezdtem meg ezen a csütörtökön, mely sajnálatos módon nem úgy alakult, ahogy azt egy hónappal ezelőtt elterveztem. Életbe lépett a B terv; úgy döntöttem, kimegyek az erdőbe, a természetbe, hisz ez az egyik leghatásosabb gyógymód testnek és léleknek egyaránt: a természet, a szabad levegő és a sport. Megbeszéltük Ferivel, neki is megfelel ez a nap, így együtt tudjuk folytatni már megkezdett kalandunkat a csodálatos Gerecse hegységben. Szokásunkhoz híven fél 9-re beszéltük meg a találkozót és pontban 9 órakor megkezdtük utunkat Dorog irányába. Dorogon még soha azelőtt nem jártam, s most két héten belül ez a harmadik alkalom, hogy tiszteletemet teszem a városban - mondtam Ferinek egy mosoly kíséretében. Időnként hihetetlen fordulatokat vesz az élet, időnként hihetetlen, annak előtte el sem képzelhető dolgokat képes produkálni. Dorogon már ismerjük a járást. Beálltunk a már jól ismert buszmegállóba, ahonnan buszunk megkezdi majd szokásos startját Mogyorósbánya irányába. Míg vártunk a buszra, gyorsan beszaladtunk a megálló előtt ékeskedő kisboltba, bevásároltunk. Vettünk ásványvizet, jegeskávét és néhány müzliszeletet. Mikor megérkezett percre pontosan a mogyorósbányai járat, megvettük a sofőrtől a jegyet és hátul, szokásos helyünkön leültünk. Fél órás volt a szokásos útvonal, nosztalgiáztunk egy keveset, elhagytuk Tát városát, behajtottunk a kertvárosi részre, ahol a busz megfordult és lassan elértük célunkat. Mogyorósbányán első utunk a Kakukk sörözőbe vezetett, ami persze zárva volt, de nem is sörözni indultunk; ott található ugyanis a Kéktúra mogyorósbányai bélyegzője. Pecsételés előtt elfogyasztottunk egy szendvicset, megittuk a maradék kávénkat, készítettünk egy start fotót és nekiindultunk az aznapi kalandunknak.
Mogyorósbánya
Kezdődjön a mai túra ;)
Elindultunk utunkra, a buszmegálló (végállomás) mellett elhaladva balra megy egy íves kanyar, mely elhalad a temető mellett felfelé az erdő szélére, az a kéktúra dorogi útvonala. Elbuszoztunk Dorogról Mogyorósbányára, és most tulajdonképpen az a célunk, hogy egy megnehezített útvonalon visszasétáljunk. Utunk jól kitaposott földút, folyamatos emelkedőkkel, melyeket időnként durvának éreztünk. Szerencsére most nem volt az a nagy meleg, kellemes 20-25 fok, ideális túraidő. Pár perces gyalogtúra után a TIT emlékműbe botlottunk, egyből eszembe jutott a csillagászat tudománya, nyomban bele is mélyedtünk valamelyest ebbe a fantasztikus témába. Továbbhaladva bal oldalon egy rejtett ösvényt mutatott a gps, mely egy csodaszép kilátóhoz vezetett bennünket itt fenn a Kősziklán.
A Kőszikla gombája
TIT emlékmű
A Kőszikla keresztje
Nem győztünk betelni a látvánnyal! Feri egyből vad fotózásba kezdett, ami azt jelentette, olyankor nem hall, nem lát semmit, csak a táj. Panorámafotót készít, de ő szerkeszti össze. Mondott valami szakkifejezést is rá, én bólogattam, de azzal a lendülettel sajnos el is felejtettem. Szóval ő azért egy nagyszerű fotós egy nagyszerű fényképezőgéppel, ami önmagában olyan nehéz, mint az én hátizsákom a szendvicseimmel és az egy üveg ásványvizemmel. Ezekre a kéktúrákra (ami ha egyedül megyek, akkor terepfutás is) nekem bőven elegendő az én kis egyetlen kézben elférő Nikon gépem, bár tény és való, nem készít profi fotókat. De sebaj. Viszont könnyen szállítható és, persze vigyázok rá, mint szemem fényére, de ha bármi baja esne, könnyebben pótolható, mint a több-százezres masinák. A profi fotók készítését így rábízom másokra, én a kis imádott gépemmel járom utamat és időnként masinával a kezembe hódítom meg az erdőt terepfutás címszó alatt. Azt hiszem, hozzám ez való. No, de visszatérve a Gerecse e csodálatos szakaszához, csodálatos panoráma terült elénk körbe-körbe: innen látható a Tokodi pincék völgye, mely alattunk terül el, látható a Hegyes-kő sziklás oldala, mögötte a Nagy-Gete erdős része, fantasztikus élmény volt! Még egy pillanatra visszatérve a hiperszuper fotókhoz, azt hiszem, egy kép lehet akármilyen szép és profi és megmunkált, lehet benne bármennyi utómunka (...és most félreértés ne essék, nagyon tisztelem az igazán jó fotósokat, s aki igazán jó fotós, meg fogja érteni, mit szeretnék most mondani/írni...), de azt a fantasztikus érzéssel összekötött látványt, azt az élményt, mikor meghódítasz egy hegyet, mikor kézzel lábbal szó szerint mászol fel, centiről centire, majd egyszer csak felegyenesedsz és előre pillantasz, és amikor ott, abban a pillanatban az a látvány fogad, melyet lefotózni, megfesteni sem lehet, mikor annyi az első és az összes gondolatod hirtelen: ezért megérte, nah, azt az élményt, azt a pillanatot igazán egyik fotó sem adja vissza... (..a fényképről hiányzik a 3D, hiányoznak az illatok, a lágy szellő apró fuvallata arcomon...)
Csodálatos panoráma a Kőszikláról
Az élmény, a pillanat, ami csak az enyém... ;)
Csoportkép a Kősziklán
Miután kigyönyörködtük magunkat, miután elkészültek a fényképek, visszatértünk az erdőbe. Mentünk, sétáltunk, túráztunk, jókat beszélgettünk. Ferivel nagyon szeretek kirándulni, kedves, intelligens srácnak tartom, nyitott, sok minden érdekli, mindig találunk közös témát, mindig előbukkan valami új, mindig nagyon jól elbeszélgetünk. Ez most a második közös túránk, második nap, hogy egy teljes napot közösen töltünk el, csak mi ketten, s meg kell mondanom, még egy percet sem unatkoztam mellette. :) Az erdő után ligetes rész következett, újabb gyönyörű kilátás, de most valamivel alacsonyabbról. Megkezdtük az ereszkedést, erdőfolt, földút, fás, ligetes részek jellemezték túránk további részét, mígnem feltűnt az út bal oldalán egy elhagyatott, magányos tanya.
Tokod felé félúton - itt szívesen laknék ;)
Mai nap első állatkája: csigabiga
Utunkba hirtelen kertek, szőlősök, gyümölcsfák kerültek, s mi követtük a kék jelzéseket a kerítésmentes övezetben. Folyamatosan attól rettegtem, hogy magánbirtokot háborítunk teljesen akaratlanul, s többször el is hagyta az alábbi kérdés ajkamat: nem valakinek a kertjében vagyunk éppen? Feri csak nevetett rajtam, s megnyugtatott, nem, ez itt a két kert között közterület, itt vezet a kék út, nincs semmi probléma. Ez nem Budapest, itt nincs szükség kerítésre, ez itt teljesen megszokott és hétköznapi. Bennünket sem gyanúsít meg senki birtokháborítással, csak ránk kell nézni, lerí rólunk, hogy egyszerű turisták vagyunk.
Megérkeztünk tehát egy nyugodt, békés, csodálatos kis övezetbe, ez a Tokodi pincék völgye. Csend, béke és nyugalom jellemezte ezt a vidéket, csupán egy fűnyíró hangos süvítése törte meg időnként a csendet...
Tokodi pincék völgye
Tokodi "nagyszínpad" :D
Kerítés híján nem tudtuk eldönteni, hogy bizonyos gyümölcsfa az utcán, vagy valakinek a kertjében áll a ház előtt, egymást kérdezgettük, latolgattuk egyik másik esélyét. Mit sem törődve a válasszal, szakítottunk a fáról egy szilvát, egy almát. Én ettem egy szilvát, de megfájdult tőle a hasam (sajnos nem bírom a szilvát, bármennyire szeretem), mely sajnos rányomta pecsétjét az elkövetkezendő egy-két órára, néhány kilométerre. Feri minden fának nekiesett: szilvafa, almafa, szeder. Látott barackfát is, de az gyanúsan közel volt az egyik házhoz, így a barack ezen a napon kimaradt az étrendünkből. Miután belakmároztunk gyümölcsből, megkerestük a bélyegzőt, mely a Kavics-lak előtt volt, előtte egy nagy kavics nagyon helyesen kékre és fehérre festve.
Feri szilvát legel
Tokodi pincék völgye
Kavics-lak bélyegzőpont
Tokodi házak
Pecsételés után elhagytuk a helyes kis nyaralóövezetet, kiértünk a forgalmas útra, melyet kereszteztünk és egy másik, kevésbé forgalmas autóúton találtuk magunkat. Kb. fél kilométert autók, buszos közt gyalogoltunk, majd jobbra vettük az irányt, ismét az erdőbe. Itt kezdődött egy kaptató a Hegyes-kőre. Utunkat itt vegyesen erdő, földút illetve keréknyom jellemezte.
Kis-kő felé
Panoráma félúton
Az út minősége
Ha nagyon meredek az út, mindenki az utat bámulja, senki nem néz felfelé, így a kék jelzés is ügyesen lekerül a lábunk elé
Folyamatos emelkedővel, kellemes hegyi gyalogtúrával elértük a Kis-kő kopár, köves oldalát, ahol szintén csodálatos panoráma fogadott bennünket. Továbbhaladtunk a Hegyes-kő csúcsára, ahol már fújt a szél is, nekem olyan Nagy-Szénás feelingem támadt. Innen csodálatos kilátásunk volt, Tokod, Esztergom, ha hunyorítottunk, még a Bazilikát is láttuk. Ez volt aznap a második nagyobb fotómegállás, ahol Feri is elővette készülékét táskája mélyéről, s nekiugrott a panorámafotózásnak.
Ez a csodálatos panoráma minden kaptatót megér
Csodás panorámával
A fotószünet után ereszkedni kezdtünk, megpillantottuk a Nagy-Getét, a Hegyes-kő oldalán láttuk alattunk Tokod városát, a templom tornyát. Szép lassan vitt utunk le a városba, egy-egy fotó erejéig itt is megálltunk, s összefutottunk két hátizsákos sráccal. Ők is biztos kéktúráznak, beszéltük meg, s folytattuk utunkat a városba. Végigsétáltunk a bevezető utcán, majd a kék jelzést követve a város főterén találtuk magunkat. A városban érdekességre is bukkantunk; sínből volt a kerítés, vasúti betonaljakból az út... Milyen érdekes, gondoltuk. A Szabadság utcán mentünk tovább, errefelé található az alternatív pecsételőhely, az Aladár kocsma. Mi azonban ezt a kocsmát most kihagytuk, hisz megvolt már a tokodi pecsétünk, amit a Kavics-laknál sikeresen beszereztünk.
A Hegyes-kő oldalán
Tokod fentről
Tokod felé ereszkedve
Tokodi kerítés vasúti sínekből
Tokod city
Miután elhagytuk Tokod főterét, elindultunk a kék jelzést követve, egy játszótér még feltűnt az út jobb oldalán, majd ismét elkezdődött az erdő. Első utunk a Tőkés-tető és Nagy-Gete közötti Sörház-völgybe vezetett, ahol sikeresen benéztünk egy kék jelzést. Semmi probléma, úgyis már nagyon éhesek voltunk, tartottunk egy ebédszünetet, ettünk egy szendvicset és némi energiát (csokit) vettünk magunkhoz. Hosszú útra, hosszú túrákra, futásokra mindig legyen nálunk csoki, szőlőcukor, arra az esetre, ha hirtelen leesne a vércukorszintünk, illetve hirtelen kiapadna a nem hétköznapi fizikai igénybevétel miatt a szénhidrát raktárunk. Míg jóízűen lakmároztunk, elsuhant mellettünk az imént látott, általunk kéktúrásnak titulált két srác; bementek ők is a tévútra. Beszélgettek, majd egyszer csak eltűntek, halványodtak a hangok. Kérdőn Ferire pillantottam, de ő csak annyit mondott: arra más túraútvonal van, a kék plusz, ők biztos teljesítménytúrázók. Ettük tovább ízletes szendvicsünket, mikor a hangok ismét felerősödtek, egyre közelebb hallottuk őket. Nah, mondom Ferinek, nem teljesítménytúrázók, nem kék pluszosok, hanem ők is benézték a kéket. Mikor kijött a bokorból a két srác, el akartak indulni egyenesen előre, de utánuk szóltunk, s rákérdeztünk, ők is kéktúráznak-e. Kiderült, hogy igen. Mi akkora már kiderítettük, hogy visszafelé kell majd sétálnunk, mert pár száz méterrel korábban volt a tévedés, s ezt a titkot elárultuk a srácoknak is, akik megköszönték a segítségünket és azon nyomban irányt váltottak, majd egy idő után, viszonozva segítségünket, visszaszóltak nekünk, hogy bal oldalon kell befordulni, arra lesz a helyes irány. Miután megettük az ebédünket, mi is továbbhaladtunk a bal oldali kis ösvényen, ami nem volt más, mint egy hihetetlen magas kaptató. Nagyon meredek szakasz következett, még szerencse, hogy nyomtunk magunkba az ennivalóval némi energiát is, hogy bírjuk a tempót és a szakaszt, melyet a hegyoldal diktál. Kis idő múltán, rövid pihenő gyanánt előkerestem táskámból jegyzeteimet, és felolvastam az alábbi, számunkra igen fontos mondatot: "...most következik a kéktúra gerecsei szakaszának (és talán az egész
Országos Kéktúrának) a legdurvább emelkedője fel a Nagy-Gete csúcsára..." Az az igazság, ezt már többször tapasztaltam, a fénykép nem adja vissza sajnos sem a magasságot, sem a mélységet a maga valójában...
Út a csúcsra
Nagy-Gete
Nagy-Gete; út felfelé
My way :)
Durvábbnál durvább emelkedők következtek, tiszta kavics és kő volt mindenhol, merre szemünk ellátott, mint amikor egy kőfolyó indul el a hegyoldalon és zúdul lefelé mit sem törődve a körülötte zajló világgal, mi pedig próbáltunk felfelé úszni, az árral szemben, fel a csúcsra. Igyekeztünk meghódítani egy számunkra ezidáig ismeretlen világot, próbáltunk a csúcsra törni úgy, hogy minden egyes sziklalépcsőfokot becsülettel megmásztunk. Volt szakasz, amit bizony négykézláb tettünk meg, biciklis kesztyűm azonnal előkerült táskám mélyéről, melyet a Vihar-hegyi kalandom óta minden túrához bepakolok. Zúgott a kőtenger, morajlott a kőpatak alattunk, a bokáinkra ezen a ponton különösen figyelni kellett, egymást követték az izgalmasnál izgalmasabb szerpentinek. Alattunk szikladarabok, kövek, melyeket lépcsőnek használtunk. Szó szót követ, ez bizony egy nagyon nehezen járható szakasz. Azon nevettünk két lépés (mászás) között, hogy tisztára állatok módjára közlekedtünk, négykézláb, ez az igazi vissza a természetbe. :) Azon gondolkodtam, hogy most lenne az igazán nagy szivattyú, ha most valami mellékösvényre lenne terelve a kéktúra, mert nem tudom elképzelni, hogy létezik ember, aki ennek a hatalmas hegynek a megmászása közben előre vagy oldalra figyel. Tekintetem folyamatosan a kezem, lábam alatt volt, tehát a talajon. :) S mikor már azt hittük, megmásztuk a Nagy-Getét, akkor hirtelen rádöbbentünk, ez még csak az Öreg-kő nevű domb sziklás oldalcsúcsa volt, az igazán nehéz szakasz bizony most kezdődik...
Öreg-kő sárga virágai között
Élvezet a túra minden egyes lépése :)
Enyhe emelkedőt egy nagyon meredek, szerpentines szakasz követett, majd a végső kapaszkodó a csúcsra. Annyira durván meredek volt a terep, hogy itt már fel sem egyenesedtünk a négykézlábas pozitúrából. Végig kezünk lábunk a talajon, ez amolyan mászós, tüdőt kiköpős szakasz, ennek ellenére iszonyatosan élveztük minden centiméterét, nagyon sokat nevettünk. Én másztam elől és közvetítettem a legfontosabb tudnivalókat. Előfordult, hogy a nagyon genyó szakasz következik mondat hagyta el meggondolatlanul számat. ...de hát most mit szépítsem a dolgokat, én ilyen vagyok, ami a szívemen, az a számon... ...lehet, hogy időnként durva, talán bántó, de legalább őszinte... Megbeszéltük a kisebb pihenőszakaszokban, sokkal jobb ez így ebben a 20 fokban, mint például egy irtáson végigbandukolni a sík terepen 32 fokban... Nem utolsó sorban ez egy kihívás, egy igazi feladat, melynek eredménye egy csodálatos kilátás lesz fenn, a Gerecse tetején...
Négykézláb mászós
Hamarabb felértem, így én fotóztam Ferit :)
Miután megtettük az utolsó lépéseket, egy kis erdős részen találtuk magunkat, néhány lépés volt csupán előre, és elénk tárult az a fantasztikusan csodaszép panoráma, melynek szépségét leírni oly nehezen lehet, ami azon emberek kiváltsága, akik teljesítik ezt a csodálatos, de nehéz hegymenetet. A Nagy-Gete csúcsának tisztásán várt bennünket a fakereszt és az a bizonyos panoráma, amit szintén át kell élni, nem csupán megnézni egy jól sikerült fényképen. Sajnos a csúcson elszomorító tény is fogadott bennünket; a fakereszt mellett egy kupac szemét - elhajigált sörös dobozok, üdítős üvegek, ásványvizes palackok. Azt beszéltük, mit gondolnak, akik ezt itt hagyják, hogy majd valaki felrohangál ide hetente összegyűjteni az intelligenciahiányos emberek hulladékát... No comment. Tényleg no comment.
A csodás panoráma azonban kárpótolja minden mérgünket és ott, fenn a csúcson hajlamos az ember belefeledkezni gondolataiba és elmerengeni a világ szépségein... Az ott fenn egy más világ...
Ezzel a fakereszttel nincs ám mindenkinek szelfije ;)
Nagy-Gete tetején a fakereszt
Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, megettünk még egy szendvicset, magunkba szívtunk némi friss energiát, s továbbindultunk utunkon, mert le szerettünk volna érni a hegyről sötétedés előtt. Nem tudtuk, milyen út vár ránk, bár Ferinél volt zseblámpa, de mégis szerencsésebb és biztonságosabb a természetes világítás. Elindultunk lefelé, nagyon kellemes lejtős rész következett, hol kis erdőrészben, hol ligetes régióban szeltük a kilométereket. Kis idő múltán újabb kilátós szakasz következett újabb kereszttel, a Kis-Gete (Gete-hegy). Fáradtságomnak köszönhetően elneveztem Kis-Getyének, Feri nagyon nevetett rajtam és a hegy újdonsült nevén. Itt is csodálatos panoráma fogadott bennünket, ha nagyon hunyorogtunk, láttuk a Hármashatár-hegyet. Rázoomoltam és lefényképeztem (nem lett tökéletes a kép, mert messze is volt, full zoomon volt a gépem és a Nap is elkezdte az ereszkedést... Ferinél volt egy távcső is, azon keresztül is megcsodáltuk és bebizonyosodott, valóban a HHH-et látjuk.
Kereszt a Kis-Getén
Kis-Gete panoráma
HHH a Kis-Getéről
Naplemente a Kis-Getén
Kis-Gete panoráma
Lefelé sokkal könnyebb és gyorsabb volt az út, mint felfelé menet, kellemes, egyáltalán nem meredek, enyhén lejtős rész, majd ligetes, erdős, egyszóval szuper út. Az erdőszélén volt egy aranyos kis sztori, majdnem felugrottam Feri hátizsákjára, amikor állathangok szűrődtek a fák mögül, úgy megijedtem. Feri azonban megnyugtatott, valószínűleg ők jobban félnek, mint én. Kizártak tartottam. :) Hirtelen besötétedett, felkerült az égboltra a Holdacska, melyet sikerült megörökítenem. Az úton tovább haladva bal oldalon magányos tanya, elhagyatott házak, ahová bemenet a sűrű dzsindzsáson keresztül vezetett. Mi ezt kihagytuk. Ezután feltűntek a Bélányi-telep házai, majd egy gyártelep, vasúti sínek, végül egy útkereszteződés. Beértünk Dorogra. Reggel innen indultunk, most értünk vissza gyönyörű élményekkel, csodaszép kalanddal. Elhaladtunk a már jól ismert buszmegálló mellett, majd beértünk egy körforgalomba, ahol a 111-es útra lehet rátárni, Esztergom felé.Megtekintettünk még egy templomot, mely az éjszaka sötétjében gyönyörűen festett kivilágítva, majd irányt vettünk a dorogi vasútállomásra.
Előkerült a Holdacska is
Körforgalom a 111-es út felé Dorogon
A dorogi vasútállomáson már mindketten ismertük a bélyegző helyét, odasétáltunk, pecsételtünk egyet és leállítottam az órámat. Mindösszesen 16,6 kilométert sikerült bezsebelnünk, mindezt 9 óra 48 perc alatt (pihenőkkel, szünetekkel, fotómegállásokkal) annak tudatában, hogy a Nagy-Gete a maga 457 méterével a környék legmagasabb csúcsa. Fantasztikus kirándulást zártunk ezzel a nappal is, csodaszép, örömteli élményekben volt részünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése