OKT-183 Katalinpuszta-Ősagárd, avagy a Naszály-hegy meghódítása...

2016. október 25-én kedden, egy borús őszi napon, az alábbi kőkemény szakaszt teljesítettük Feri barátommal az Országos Kéktúrán, melyről azt gondoltuk, egy könnyed őszi séta lesz...  ...tévedtünk. Ez volt eddigi legküzdelmesebb szakaszunk...

OKT-183 Katalinpuszta - Nagy-Szál-erdő - Bik-kút - Vaditató-tó - Naszály csúcs, geodéziai torony - Kopasz-tető - Török-rét - Agárdi-út - Farkas-bérc - Ősagárd

Naszály-hegy

 

Természetesen ezt a keddi napot sem úgy terveztük annak előtte, ahogyan az végül megvalósult.... ...nagyon nem... Azt beszéltük Ferivel, mielőtt elhagyom hőn szeretett országunkat, be kellene fejezni a Börzsöny szakaszt, meg kellene mászni a Nagy-hideg hegyet. Szegény hegyet tologatjuk már egy ideje... ....most túl meleg van, most túl nyálkás az idő, vagy éppen nem bírok felkelni olyan korán... ...szóval kifogásokban full gazdagon idén már nagy valószínűséggel nem kerül megmászásra az említett hegy. Az az igazság, ebben most én vagyok a ludas. Hosszú hétvégém volt a Mátrában, vasárnap jól átfújt a szél Mátraháza és Sirok közt a magas hegyen, picit mintha meghűltem volna, illetve haza szerettem volna érni legkésőbb este nyolcra, mivel még sok dolgom volt a szombati indulásig. Nem akartam túl korán kelni és nem akartam túl későn hazaérni, emiatt javasoltam Ferinek előző este chaten, hogy válasszunk egy könnyebb szakaszt. Így esett a választás a fent említett útvonalra. Könnyebbnek is tűnt, a menetrend is barátságosabb volt, s első körben nem is Ősagárdig terveztük megtenni, hanem azt gondoltuk egész naivan, hogy eljutunk aznap este (mit este, délután) Felsőpetényig... No igen, Feri és Márti tervez, az időjárás pedig végez.... ...ha úgy tetszik, bevégez....

Reggel tíz óra körül találkoztunk Újpest Városkapu buszállomáson, megvettük a jegyeket és hagytuk, hogy a busz elrepítsen bennünket a már ismert Katalinpuszta/Szendehely állomásra. Mikor megérkeztünk, elég felhős idő lett, pedig esőt csak szerdára jósoltak. ..legalábbis az én csatornáim... Pecsételtünk a már ismerős étterem előtt és nekivágtunk az aznapi kéktúránknak. 

Szendehely

Balra indultunk el a hosszú úton, majd az út végén jobbra fordultunk. Rátértünk a kerékpárútra, mely egyszercsak végetért. Feri kérdően tekintett rám, mert nem teljesen értette a logikát. Én nemes egyszerűséggel rávágtam: innen már az erdő következik. Azt gondolom, ez a kérdéskör ezzel az egyszerűnek tűnő kijelentéssel csupán nálam záródott le, de nem firtattuk tovább a dolgot. Az erdőrész közepén találtunk egy helyes kis kalandparkot, s onnan balra tértünk le a tanösvényre. Csodálatos látványt nyújtott az őszi erdő, szinte ötpercenként álltunk meg fotózni. Még Feri is nyakába akasztotta a fényképezőjét, és eleinte ő is számos képet készített. Nagyon kellemes utunk volt befelé az erdőbe, pont olyan kellemes, mint amilyennek az előző este gondoltam.

Szendehely, kerékpárút az erdőbe

  The Blue Team :)

 

A tanösvény első csodája egy helyes kis tavacska volt, mely első látásra elnyerte tetszésünket, amit mindketten megcsodáltunk, több fényképet is készítettünk róla.

Tanösvény

Információ

Kiserdész-ösztönző

A tanösvényen, ahol a kék is haladt, festői környezet és az imént említett édes kis tavacska fogadott. Gyönyörű volt az erdő, színes lombkoronák mindenütt; zöld, sárga, barna, piros és vörös árnyalatokban pompázott a táj, csoda volt minden, amíg szem ellátott...
 

Tavacska a tanösvényen

Feri és Marthy az erdőben

...hívogat az erdő...

Az erdőben egész jól haladtunk, sokat sétáltunk és gyönyörködtünk a tájban. Sokat beszélgettünk, meséltem Ferinek a hétvégi mátrai élményeimről, beavattam jövőbeli terveimbe, meséltem a készülődésről, teendőimről. Közben szépen haladtunk, mentünk előre, időnként meg-megálltunk egy-egy fotó kedvéért.  

Kék a Cserháton

Őszi színek

Az erdőben folyamatosan kaptuk az információkat táblákon keresztül állatokról, az erdő növényzetéről, a fontos tudnivalókról. Végül is tanösvény és kiserdész-ösztönző volt az út, amit bejártunk. Útközben találkoztunk egy idősebb emberekből álló túracsapattal, akik jókedvükben sziporkáztak...   

Információ

Csodás őszi erdő

Tényleg ötpercenként megálltunk fotózni, nem túlzok egy csöppet sem, annyira nagyon szép volt az őszi erdő, annyira nagyon magával ragadott bennünket a szépség, az őszi színek... 

Cserhát

Fotóztunk egy táncoló falevelet :)

Információ

Csodás őszi erdő

Gomba makró

Információ

Ahogy sétáltunk az erdőben, hirtelen arra lettem figyelmes, Feri valamin nagyon elképed. Függőhíd, nézd ott egy igazi függőhíd, szólalt meg végül tágra nyílt szemekkel, mikor közelebb érkeztünk eme ritka jelenséghez. Olyan függőhíd állt előttünk valóban, amit oly ritkán lát az ember idehaza; Thaiföldön és más egzotikus országokban jellemző, sőt, mint a hídon pózoló hirtelenszőke hölgytől megtudtuk, ilyen volt a James Bond filmekben is. ...csak ott voltak krokodilok is... ...mi lenne ha itt is lennének... ...hallgattunk végig egy extrém intelligens eszmefuttatást miközben azt sem tudta a hölgy hogyan illegessen billegesse magát a hídon... Itt bohóckodtak nekünk, mi pedig türelemmel várunk a híd elhagyására... ...mármint hogy a Feri által krokis néninek nevezett szőke hölgyemény hagyja már szabadon a hidat, adja át nekünk embermentes fénykép készítésére... Miattuk fogjuk lekésni a buszt, szólaltam meg monoton hangon, mindenféle érzelem nélkül. ...de hogy mennyire figyelni kell a kimondott szóra, hogy mennyire figyelni kell arra, mit küldünk ki az Univerzumba... ...s hogy miért mondom ezt... ...hmmm... ...majd a végén meglátjátok...

A függőhíd

Mr Bond ;)

Miután lefotóztuk a hidat minden irányból, minden szögből, továbbhaladtunk utunkon, míg elérkeztünk a Bik kúthoz, ahol van egy erdei pihenő is. Mi egyébként Bika kútnak olvastuk előző este a jegyzeteinkben, mindketten így emlékeztünk, és ezt meg is jegyeztük. A pihenőpadokon letáboroztunk néhány perc erejéig, ettünk egy szendvicset, elintéztünk egy fontos telefont, majd, mint akik jól végezték dolgukat, továbbálltunk... 

Bik-kút információ

 Bik kút

...tovább a kéken...

Csodás őszi avar (itt még szerettük...)

Miután elhagytuk az erdei pihenőt, pár percet még kellemes sétával töltöttünk, majd hirtelen megkezdődött a meredek felfelé kapaszkodás. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen hirtelen ilyen nagyot ugrik majd a szint felfelé és a kedvünk lefelé... 

Naszály-hegy

...felfelé kapaszkodás...

Egyre meredekebb lett a hegy, egyre többet kellett felfelé kapaszkodnunk, egyre jobban fáradtunk. Általában én picit előrerohantam, mert nekem sokkal egyszerűbb volt mindig is nagy lendülettel "felfutni" a hegyre, mint apró léptekkel feltipegni. Ha gyorsan, lendületből megyek, gyorsabban felérek. :) Míg vártam Ferit, addig fotózgattam, szelfizgettem  egy-egy felsőbb szakaszon.. ;) 

.

Selfie a Naszály-hegyen

Megkezdődött a durva szerpentin, szintezés a hegyoldalban, amit megnehezített a vizes fű, a csúszós avar. Megnehezítette, hogy gyakorlatilag az őszi avar eltakarta az amúgy sem könnyen észrevehető hegyi utat. Veszélyes volt a terep, egyszer meg is csúsztam, akkor döntöttem el, hogy kiveszem a kesztyűmet a táskámból, ami egyébként a túra végére tiszta sár lett. Némely szakaszon csak úgy tudtunk haladni, hogy bal kezünkkel a fák megvastagodott gyökereibe kapaszkodva másztunk felfelé, volt ahol az általunk elnevezett "rákmozgásban" haladtunk lefelé nagyon óvatosan, le ne csússzunk a mélybe. Ezt a szakaszt ebben a formában veszélyesnek tartottam, főként, ha az időjárási tényezőket is figyelembe vesszük. Megmondom őszintén, a hegyimentők gondolata is felmerült bennem, hogy mit csinálok, mit csinálunk, ha baj van, milyen számot hívunk és hogy magyarázzuk el nekik, merre is vagyunk pontosan. ...és ilyen zord körülmények között ők vajon hogyan visznek majd le minket... Időnként gyorsabban mentem, ahogy azt hétvégén a Mátrában láttam és csináltam, hisz a gyorsaságot tartottam biztonságosabbnak, ha pikk-pakk elillanok a csúszós részről. Időnként megálltam, Ferinek mindig hátrakiabáltam, megvan-e. Mikor nem jött azonnal válasz, indultam vissza érte, de mikor meghallottam a hangját, megnyugodtam, megálltam és fotózgattam  tovább. Sok esetben egy-egy fát átöleltem, úgy kapaszkodtam meg. ...hogy teljesen őszinte legyek, ezt a túrát én egyáltalán nem ilyennek képzeltem el...

Naszály-hegy

Köd is volt, hideg is, folyamatos ködszitálás nehezítette az amúgy sem könnyen teljesíthető szakaszt, hisz csúszott az út a hegyoldalban rendesen. Rápillantottam az órámra, hat és fél kilométer állt rajta. Arra gondoltam, okosabb lenne visszafordulni és nem erőltetni azt, ami ennyire nehezen megy... De eltántorított az a gondolat, hogy ezt a trágya szakaszt mégegyszer megtegyem. Mégegyszer visszafelé. Örültem, hogy probléma nélkül megúsztuk, s tegyük meg mégegyszer? Na nem. Azt már nem. De ki tudja, mi van előre? Mi vár ránk, ha előre haladunk? Lehet még dupla ennyi a veszélyből, de az is lehet, háromszáz méter még ilyen, és utána elcsitul az út, talán jön egy könnyebb szakasz... ...reményekkel szívemben haladtam előre nem mutatva Ferinek a félelmem... 

Ködös, csúszós, esős Naszály-hegy

A természet szépsége a csodás fa, ami mindig pont ott van, ahol lennie kell... :)

Mikor végre felértünk a Naszály-hegyre (legalábbis azt hitük, felértünk), újra "normál" erdőszakasz következett, szerencsére végetért a szerpentines rész, újra a megszokott tempóban tudtunk menni. Végre. Elég sok időt veszítettünk, mivel nagyon lassan haladtunk a hegyoldalban, így elvetettük azt a tervet, hogy két szakaszt teljesítünk ezen a napon. Örülünk majd, ha egy szakasz meglesz.... Mikor elértük a barlang táblát, akkor láttuk, le kellene térnünk a kékről kis időre, de mivel már elég sok időt veszítettünk, úgy döntöttünk, kihagyjuk most a barlangot és tovább folytattuk utunkat a csúcsra.

Szinlő-barlang infó

Szépséges őszi erdő

Felfelé a csúcsra nagyon durva emelkedő, nagyon meredek kaptató következett, nagyon kemény másfél kilométer. Többször meg kell állnunk, hogy levegőt vehessünk, ennek ellenére azt mondtam Ferinek, inkább húsz ilyen, mint egy szerpentines hegyoldal. Ez nehéz volt, de nem veszélyes. Edzés a lábaknak, edzés a szívnek, de nem voltunk veszélyben... Nem is tudom, mennyi időbe tellett, míg felértünk végre a csúcsra...

Fenn a csúcson, a Naszály-csúcson akkora köd volt, hogy semmit nem láttunk. Találtunk egy túratáskát a "gyönyörű" geodéziai toronynál, melyre hatalmas köd lévén nem másztunk fel. Minek. Azt a csodás semmit ott is láttuk a torony lábánál...

Megbeszéltük Ferivel, nem időzünk sokat a csúcson, mivel fogytán voltunk az idővel és még világosban le szerettem volna érni, hogy ne kelljen a sötét erdőben bóklászni. Elég volt hétvégén a sötét erdőben, nem akartam több veszélyt, több félelmet.... 

Geodéziai torony a Naszály-csúcson

A torony lábánál - ha másért nem is, de ezért megérte felmászni a hegyre... ;)

 ...s egy kép Alex-nek :)

Lefelé nem szerpentin volt az út, hanem köves, sziklás, mely nedves, csúszós köveket eltakarta az őszi lehullott falevelek tömkelege... ...az út veszélyes volt lefelé is, a bokánkra nagyon kellett vigyázni, nem volt mindegy, hova lép az ember... Emiatt a lefelé haladás sem ment olyan gyorsan, ahogy mennie kellett volna ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk időben a két szakaszt... ...bár a második szakaszról már tényleg lemondtunk, de azt éreztem, veszélyben van az a kívánságom is, miszerint még világosban le szeretnék érni a hegyről és ki szeretnék jutni az erdőből...

Apró csúszós köveken jöttünk lefelé, melyeket eltakart az őszi avar, mellé kaptuk a ködszitálást, mely végigkísért utunkon szüntelen, a nedves talaj  csak nehezítette minden lépésünket. Bár egy fokkal jobb volt, mint a szerpentin a hegyoldalban, mégsem haladtunk a tervezett tempóban. Szokásomhoz híven én előreszaladtam, s míg Ferire vártam, készítettem egy-két makrós képet, próbálgattam, mit tud az én kis imádott és oly sok kalandot megélt gépem...  

Makrós képeim a Naszály-hegyen 

 vakuval (próbálgattam a gépemet...) :)

Lefelé találtunk egy szakaszt, ahonnan csodálatos kilátás fogadott volna bennünket, ha szép idő lett volna. De semmit nem láttunk, csak a sejtelmes ködöt... Tiszta időben biztosan gyönyörű lett volna, állítólag az Árpád-hídig el lehet látni innen... (...egyszer azért majd visszamegyünk ide, egy fülledt nyári napon, az biztos...)  

Naszály-hegy

 A hősök... :p

 Köd mindenhol...

 Feri szorgalmasan fotózza a hatalmas ködöt :)

Ahogy lassan haladtunk lefelé a hegyről egyre csak sötétedett. Vészesen sötétedett.  Lefelé haladtunk, majd jött egy erős kaptató felfelé. Nem értettem. Ismét lefelé, majd újra emelkedő következett. Már elegem volt, ki akartam érni az erdőből, le a hegyről, de a kiút még nagyon messzire volt tőlünk. Fáradt voltam, éhes, szomjas, de nem akartam időt veszíteni azzal, hogy megállunk és kedvünkre teszünk bármivel is. Minden perc számít, azt gondoltam. Már szinte teljesen sötét volt, már azt sem láttam, hova lépek, mikor jött a dagonya. Bokáig sáros lettem. Már elviselhetetlen voltam, már csúnyán beszéltem, csúnyákat mondtam, mikor ismét bokáig süllyedtem a sárban, a sötétben. Már annyira sötét volt, hogy nem láttuk az utat, nem láttuk a sarat, a dagonyát a lábunk alatt. Elegem volt. Ki akartam jutni az erdőből, haza akartam menni pakolni, vasalni, ehelyett itt szerencsétlenkedtünk egy vaksötét erdőben....

A sötét erdőben...

...azért ennek is megvolt a szépsége...

Teljesen ránk sötétedett. Feri elővette az elemlámpáját, azzal haladtunk előre. Én nem akartam időt veszíteni azzal, hogy a fejlámpámat keresgélem, így sötétben maradtam. Másfél órát botorkáltunk a sötét erdőben. Hol lefelé jöttünk a hegyről, hol ismét emelkedő következett. Dühös voltam, fáradt, csalódott és bosszús, már sokszor csúnyán beszéltem. Feritől a túra végén bocsánatot is kértem, amiért ezen a napon elviselhetetlen hisztis voltam...  Remélem, nem haragszik rám és remélem, lesz még majd a jövőben közös túránk, amire ismét vidáman emlékszünk majd.... :)

Mikor végre kijutottunk az erdőből, vaksötét lett. Elővettem én is a fejlámpámat, azzal mentünk előre. Pusztaság volt mindenfelé, amerre szem ellátott. A semmi. A nagy semmi vett körbe minket, ennyire sötétet még talán soha nem is éltem meg. Feri később említette, amit itt bölcsen elhallgatott előlem, hogy amúgy a vadászok számára most tökéletes célponttá váltunk... Két sejtelmes alak menekül ki az erdőből a vaksötétben. Este. Félszegen. Remélhetőleg talán azért van annyi esze egy vadásznak, hogy az állatnál nincs zseblámpa... ..az állat nem világít... ...bár hogy teljesen őszinte legyek, nem minden vadászból nézek ki ennyi észt és intelligenciát... ..sőt... ..elnézést, de nem szeretem a vadászokat.... ...ellenzem... ..de hagyjuk a témát... Szerencsére ezt a monológját Feri csak utólag mondta el nekem, a buszmegállóban, mikor ettük a szendvicset. Ellenkező esetben lehet, megvártam volna a préri közepén a reggelt....

Ahogy ballagtunk a sötétben a falu irányába, megláttunk egy almafát. Mivel nagyon éhes voltam, mondtam Ferinek, szedek almát. Megettünk fejenként két almát, ami annyira finom volt, annyira édes, amilyet nem mindennap ehet az ember... Olyan igazi almaíze volt, amit annak idején még gyermekkoromban nagymamám kertjében ettem...

Mikor beértünk a faluba, Ősagárdra, negyed nyolc volt. Az orrunk előtt ment el a busz. Mentünk a buszmegálló felé és keresztbe elsüvített a járat. Te, ez nem a mi buszunk volt? - kérdeztem Ferit. ...és akkor hirtelen beugrott a krokis nő... ...miattuk késsük le a buszt, poénkodtam a függőhídon.... ...itt a bizonyíték arra, hogy a kimondott szónak mekkora jelentősége van....  Minden kimondott szónak, minden gondolatnak hatalmas ereje van! Ezért nem szabad csak úgy vagdalkozni a szavakkal, ezért kell nagyon odafigyelni gondolatainkra... ...ez a titok. Erről szól a titok és ha tetszik, ha nem, ez bizony működik. Itt az ékes bizonyítéka...
  

Mivel lekéstük a buszt és a következő busz 20:46h-ra volt kiírva, volt bőven időnk megkeresni a kéktúrás bélyegzőt, pecsételni füzetünkbe és megvacsorázni a buszmegállóban. Megettük maradék szendvicsünket, megettünk mindent, amit a táskánkban találtunk, olyan éhesek voltunk. Kimerültünk, elfáradtunk. Beszélgettünk. Biztos nem véletlen, hogy így alakult ez a nap, ez az est, az élet nem engedte, hogy korán elszakadjunk egymástól, hisz idén ez volt az utolsó találkozásunk. Beszélgettünk, elmeséltünk még egymásnak amire eddig nem maradt időnk....

Utólag visszagondolva ez a nap úgy volt tökéletes, ahogy volt. Volt benne némi kaland, némi veszély, beszélgetés, nevetés. Kis hiszti. De nem bántam, hogy így alakult, mert ezekre a napokra lesz jó mindig visszagondolni. A kihívásokra, ami nem megy oly egyszerűen, amiért megküzdünk. Amiért aznap ott voltunk. S amiért az lett a vége, ami. S ahogy alakult. Erre a napra biztosan mindketten emlékezni fogunk, mert ezért a túráért megszenvedtünk. Megküzdöttünk. ...és a csatát végül megnyertük.... 

Ezen a nehézkesnek tűnő keddi napon összesen 14,25 kilométert tettünk meg, mindösszesen 8 óra 34 perc leforgása alatt, de mindketten minimum 30 km-nek éreztük. Elfáradtunk. Nagyon elfáradtunk. Ezzel a mesébe illő történettel befejeztem idei kéktúrámat, de jövőre folytatom mindenképpen. Most egy kis szünet következik, egy kis levegőváltozás, hogy jövőre megújult erővel folytathassam kalandom az olyannyira szeretett Kéken... :)