Decemberi Kéktúrám, Uppony-Aggtelek

2017. december 16-án szombaton és december 17-én vasárnap az alábbi szakaszokat sikerült teljesítenem az Országos Kéktúrán,

OKT-237: Uppony - Szilas-tető - Koloska-tetői-földvár - Sajó-híd - Putnok 

OKT-241: Putnok - Szörnyű-völgyi-patak - Magas-bérc-tanösvény - Halastó - Pálma-forrás - Mohos-vár - Keleméri Mohos-tavak - Szörnyű-völgy - Kelemér 

OKT-242:  Kelemér - Keleméri-patak - Gömörszőlős - Karu-fészke-tető - Bors-völgy - Zádorfalva

OKT-243: Zádorfalva - Kis-kút - Cseres-kút - Cseres-völgy - Nagy-Szőlő-tető - Égés-tető - Galyagos-hegy - Kavicsos-hegy - Trizsi sorompó,határ (Északi-Zöld) - Bacsó-nyak - Aggtelek

...mely teljesítéssel ismét egy lépéssel közelebb kerültem álmaim egyikéhez. Ráadásul első decemberi Kékem. Első havas Kékem. ...látszik, hogy bár lassan végzem a Kéktúrával, lassan finish-be érek, a túrázásban azért még igencsak zöldfülű vagyok. De sebaj. Minden lépéssel egyre közelebb kerülök céljaimhoz... ..egyre közelebb az újabb és újabb álmaimhoz... ;)

...hol is kezdjem ezt a bejegyzést... Kezdem ott, hogy hét eleje. Nem. Inkább múlt hét szombat... December 9. Hajnal. Nagyon hajnal. Fél öt egész pontosan. Szólt a telefonom. Kegyetlenül sípolt, persze az ébresztőóra. Nem sikerült felkelnem időben. Öt óra előtt keltem néhány perccel. Alig láttam, de nem érdekelt. Tudtam, éreztem, mennem kell.... Vár az erdő, várnak az álmaim. Budaörs. Teljesítménytúra. 50 km. Futócipőben. Enyhe fájdalommal.... Nem tudom, mennyi idő kell, míg helyrejön a lábam. Voltam orvosnál is, azt most nem részletezném. Inkább nem, mert elsírom magam... Egy biztos, azt az embert még egyszer látni nem akarom ebben az életben. És pont. Szóval Budaörs. Reggel. Kő-hegy. Hideg, jeges szél. Hó, sár, futás, túra. Sapka, kapucni, minden a fejemen. Széchenyi-hegy. Normafa. Kesztyű elő. Ropog a hó a lábam alatt. Yeees! Fáj a futás, de megy. Aztán egyszer csak úgy alakult, hogy az utolsó harminc valamennyi kilométert nem egyedül tettem meg. Lett egy társam néhány kilométerre. Hihi, feltartottam, lelassítottam egy kedves srácot, aki 6 km/h sebességgel szerette volna teljesíteni a távot... ...helyette kávézgattunk, beszélgettünk, időnként eltévedtünk, s jókat nevettünk... S a lényeg! Nem túl fényes idővel, de sikeresen teljesítettük az aznapra kitűzött célt. Sajnos nem fájdalommentesen, így a következő szombatra meghirdetett százas versenyt (..amiben azért titokban reménykedtem, hogy hátha be tudom vállalni...) elengedtem. Pláne, hogy vészesen közeledik az év legsötétebb napja, én pedig nem vagyok túl jó barátságban a sötéttel... ...ugye.... ;) Tehát verseny elengedve, hétvége újragondolva, s jött a hirtelen ötlet: Kééééék :) Az én imádott Kékem. November végén, mikor Keszthelyről hazaérkeztem, tettem egy könnyelmű kijelentést, mégpedig, hogy az volt az idei utolsó kéktúrám, s a többi szakasz marad jövőre... ..hihi, ezt azért én sem gondoltam komolyan......úgyhogy ígérem, többet nem teszek ilyen felelőtlen, átgondolatlan kijelentéseket.... ;)

 Csodaszép naplementém <3

Még annyi előzménynek, hogy pénteken volt a céges karácsonyi "bulink". Szóltam a Lányoknak, hogy nem tudok túl sokáig maradni, mert szombaton korán kelek, így korábban bezártuk az irodát és 17:00h-ra már az étteremben voltunk. Annyira imádom, hogy mindenre van megoldás.... ...csak akarni kell... Ennyi.

Szombaton fél hétkor kellett volna kelnem, de valahogy hét óra előtt nem nagyon tudtam kimászni az ágyikóból..  Reggelente mindig bizniszelek magammal, mi maradjon ki, hogy csak még öt percet aludhassak... :) Végül kipattantam, ittam egy tejeskávét, zuhanyoztam, felöltöztem és már vágtattam is a Keletibe, ahová az utolsó percek egyikében sikerült megérkeznem. Valahogy én mindig mindent kicentizek, másodpercre kiszámolom az időmet... ..én ezt egyszer nagyon meg fogom szívni, attól félek...A miskolci vonat 08:30h-kor indult, én pedig 08:27h-kor landoltam. Villámgyorsan, nem törődve a fájdalmammal lenyomtam egy szerintem biztosan ötös alatti tempójú sprintet, s ahogy felszálltam a vonatra, még meg sem találtam a helyem, már indultunk is. Hiába, ez a Budapest-Miskolc IC járat. Ez nem késik. Ha a fél pályaudvar csúszásban van, ha áll a fél város, ez az IC akkor is elindul...

Fél 12 körül érkeztem meg Putnokra. Megkerestem a foglalt panziót (amit múltkor lefoglaltam, módosítottam, majd a bélapátfalvai spontán szállásom miatt az érkezésem napján telefonon lemondtam... ...de akiknek ígéretet tettem, hogy megyek még én oda.. ...no igen, ha valamit én megígérek, akkor az úgy is lesz... ..és úgy is lett...), átvettem a kulcsomat, ittam egy kávét és indultam utamra. Bementem először a városba körülnézni, nem lett a kedvencem. Azért ez itt nagyon Észak-Magyarország. Itt azért nagyon furák az emberek. Volt pillanat, mikor picit féltem is. Fura alakok laknak abban a városban. A recepciós leányzót félrehívtam, megkérdeztem tőle, milyen a közbiztonság, mert mire visszaérek, sötét lesz. Nem nevetett, nem sértődött meg. Annyit mondott, a főúton jöjjek, akkor nem lesz baj.  

 Putnok

 Putnok, Havanna panzió

Tettem egy kört a "belvárosban", megcsodáltam a két templomot, az Életfát, majd úgy döntöttem, elég volt a városkából, elindulok az erdőbe. Esett az eső, végig pötyögött. Nem volt vészes, de drukkoltam, vagy álljon el, vagy legalább alakuljon át hóeséssé. 

 Belvárosi kávézó 

(..a hatalmas belvárosban, hehehe...)

...azért tőlük lehetne bőven önbizalmat tanulni... ;)

A Kék a vasútállomás mellett megy egy eléggé elhagyatott helyen, ahol szintén fura alakok kóboroltak. Átmentem a sínek között, rá az autóútra, ahol egy autó rámdudált, majd át a Sajón, be az erdő sűrűjébe.

Sajó 

Útban a hatalmas köd felé... 

 Az igazi Kék fanatikus 

..nem számít, ha esik, ha fúj, megyünk előre... ;)

Út a végtelenbe 

Beértem az erdőbe, s jött az ismerős érzés: igen, megérkeztem.... Fura, hogy városi lány létemre ennyire vágyom a természetbe... (..de félreértés ne essék, nagyon örülök neki...)

...és újra az erdőben... 

Eufória :) 

 Drága Kékem <3

 ...s a fanatizmust mi sem bizonyítja jobban... ;) 

..még a körmeimen is a kék jelzés látható... ;)

Mentem, futottam, ahol tudtam, időnként leálltam fényképezni. Most nem kell sietni, gondoltam, ez a mai egy valamivel több mint tíz kilométeres táv lesz, simán kiérek még világosban az erdőből... ..hihi, gondoltam én naivan....

Eleinte őszi színek fogadtak az erdőben, s bár az eső hóeséssé változott (pont úgy, ahogy kértem...), egy darabig a hónak nyomát sem láttam. Viszont nem volt hideg. A kabátom végig a táskámban volt, csak két futópulcsi volt rajtam; egy vékony és egy vastagabb.

Irányjelző táblák a Bükkben 

Valahol félúton...

Esőben és hóban is a Kéken <3
...mi ez, ha nem szerelem..?? :))) 

Mikor picit feljebb értem, már kezdett csodaszép fehérbe borulni a természet. Itt-ott jég is került a lábam alá, de szerencsére szuper terepcipőm van, így simán megúsztam a napot nagyobb probléma nélkül.

Az erdőben egyébként senkivel nem találkoztam. Elképzelhető, arrafelé egyedül én túráztam, futottam, nincs még egy ilyen őrült ezen a vidéken.... :)))))...pláne, hogy Karácsony előtt vagyunk egy héttel.... ...én szívem szerint a következő hétvégét is az erdőben tölteném, távol mindentől és mindenkitől... ..valahogy azt érzem, nagyon nehéz energiák vannak most az éterben....

Putnok és Uppony között

...hóesés jön az égből, hóesés....
..sallallallala... ;)  

Itt azért már volt köd

Makrózgattam.... :)

Ahogy egyre feljebb értem, egyre intenzívebbé vált a hóesés. Futottam. Imádok a hóban futni. Egy dolog zavart, hogy még mindig nem egészséges a lábam, még mindig fáj a futás.... ...a lassú csigatempó elmegy, de ha a régi tempómat akarom futni, fájdalmaim vannak... ..nem olyan igazi fájdalom ez, inkább csak érzem, hogy valami nem kerek, mintha a jobb lábam nem állna stabilan, mikor a testsúlyom kb ötszörösével ránehezedem... 

A havas Bükk

Ahogy futottam tovább, hirtelen valami abszolút pozitív érzés kerített hatalmába. Megálltam egy pillanatra, körbenéztem. Mindenhol hófehér fák, mindenhol a havas táj, amerre szem ellát, én pedig azt éreztem, egy vagyok a természettel... Valami olyasmi lehet ez, amiről a spirituális írók regélnek előszeretettel, ez az úgynevezett egységélmény, vagy valami hasonló. Volt már ilyen. Erdőben, amikor abszolút egyedül vagyok/voltam. ...és csend van...  ...tökéletes nyugalom... ..csak én, a fák, és a madarak... Jó érzés.

Egyszerűen nem bírtam betelni a látvánnyal...

...újabb makró... ;)

Az erdő minden kis részletét lefotóztam, gondoltam, mindenre 

úgy szeretnék emlékezni, amilyen az a maga valójában... 

..persze a fénykép a felét sem adja vissza...

Ezt a "kaput" Gabinak fotóztam
(Gyógyulj meg!)  

Újabb makró próbálkozások... 

...hiába, ha egyszer valamire rákattanok... :))))

Igazából semmi extra nem történt ezen a napon, de hogy teljesen őszinte legyek, semmi különlegeset nem is terveztem. Maradt a bükki szakaszból még egy kis darabom, azt ma lejártam. Nem siettem, hisz volt időm bőven. A táblák szerint még négy kilométer volt Upponyig, mikor megláttam a fák között a Napocskát, aki épp búcsúzkodni készült a Föld ezen felétől. Mondanom sem kell, azonnal megálltam. Imádom a naplementéket, egyszerűen rajongok értük. Ilyenkor nálam kész, valami átkapcsol az agyamban, valami lefagy, jön a se kép, se hang állapot, eldobok mindent, ami addig érdekelt és megyek a fény irányába. :) 

Csodás bükki naplementém

Egyből eszembe jutott, hogy hét közepén kaptam valakitől egy naplementés képet, s arra gondoltam, végre én is tudok Neki küldeni egy csodaszép fotót, ahol épp megy le a Napocska (..nem csak a hidakról a sötétben...;)...)  Szerettem volna valami szuper fotót készíteni, valami igazán szenzációsat, valami nagyon szépet. Azt hiszem, sikerült... ;) 

Itt értem el a naplementét

Csodás esti fények

Ledobtam mindent és fotózgatni kezdtem. Géppel és telóval is. Aztán megláttam egy kis sziklás részt és észrevettem, hogy bizony onnan is látni ezt a fantasztikus eseményt. Közelebb mentem, egészen le az egyik fa tövéhez, ahonnan fantasztikus képeket készítettem. Nem vagyok egy nagy fotós, ugye, nálam ahogy esik, úgy puffan, nem is dolgozom utólag a képekkel, nincs is hozzá megfelelő programom, és nincs profi gépem... (szerencsére, mert ezen a hétvégén is eldobtam a kis drágámat, egyszer valahogy kiesett a kezemből... ...de semmi baja, már megedződött mellettem hihi..:)). Ennek ellenére szerintem nagyon szépek lettek a képek. Amit azon nyomban, minden komment nélkül el is küldtem.... ...és annyira tetszett, hogy még az instagram oldalamra is feltöltöttem.... :)

Csodaszép naplementém fázisai...
Neki...

 ..s egy telefonos kép... 

Mikor majdnem eltűnt a Napocska, akkor eszméltem rá arra, hogy oké, ez most csodaszép volt, viszont cserébe sötétben érek le. De no problemo. Valamit valamiért. ...és ha ez lenne életem utolsó képe... ...hmmm még az is simán megérné... ..szóval ezért a látványért abszolút bevállalok egy kis sötétet....

Lefelé a hegyről

Mivel vészesen sötétedett, felgyorsítottam a tempómat. Futottam lefelé, ahogy tudtam, s egy idő után a havat sár váltotta fel. Sártenger. Olyan, amibe úgy jól beleragad a cipő. Kitaláltam, hogy felmászom a fákhoz és szorosan mellettük futok, ott nincs akkora hatalmas dagonya. Igen ám, de időnként le kellett jönnöm, mert voltak viszont nagy és szúrós ágak. Aztán hirtelen megtorpantam, mert ismeretlen, mély zajra lettem figyelmes. Villámgyors dübörgés, a talaj is beleremegett. Néztem előre, és hat vagy nyolc szarvas vagy őzike rohant át előttem az úton. Bár messze voltak, mégis félelmetes volt a szituáció. Nem számoltam meg pontosan őket, nem is láttam tisztán, mert egyrészt messze voltak, másrészt pedig villámgyorsan elszáguldottak... ...mintha valami elől menekülnének... Egyébként még a naplemente előtt mintha lövéseket hallottam volna nagyon a távolból... ..erre nem esküszöm meg, hogy valóban az volt, de mintha... Most kiírva nem láttam, hogy még mindig vadászat lenne itt-ott, de ugye október végén is még zajlott nagyban a Bükkben... 

Itt jött el a pillanat, hogy ismét elkezdtem félni. Pedig már olyan jól megedződtem a Piroson a sötétet illetően, ennek ellenére eszembe jutott, hogy ez itt azért egy nagyobb erdő, ez itt azért nem Budapest, itt most tök egyedül vagyok.. ..eszembe jutottak a kutyás lány szavai (akivel az október végi kéktúrámon találkoztam), hogy szürkület után veszélyes az erdő, mert lejönnek a vadak a patakhoz, és nagyon vigyázzak... Megfogadtam, többet nem jövök egyedül a Kékre, szerzek valakit, aki végigjárja velem a még rám váró szakaszokat.... Mentem, futottam előre a félelmeimmel és elővettem újra a régi taktikám: már az járt a fejemben, mit csinálok majd holnap és a hétfői edzésen, ez amúgy egy remek elterelő hadművelet... ;) Miközben egyre lejjebb kerültem a hegyről és egyre közelebb Upponyhoz, a sártenger egyre felerősödött. Elővettem az elemlámpámat és azzal haladtam tovább. Sártengerből sártengerbe süllyedtem, a cipőm totál sáros és vizes lett. Mire kiértem Upponyba, jól beázott... Pecsételtem. Megkerestem a buszmegállót, de persze a kis csöppnyi faluban eltévedtem.... ..majdnem összeakadtam egy ugató kutyával, így irányt változtattam és végre valahára beértem a buszmegállóba. Fél óra volt az indulásig. Azalatt a félóra alatt jól megfagytam.... Egész nap egyébként nem volt hideg, a kabátom végig a táskámban volt. Míg mozogtam, egyáltalán nem fáztam. Itt a buszmegállóban majd szétfagytam...

Hét óra magasságában landoltam Putnokon a panzióban. Wifi jelszóval vártak. Ahogy reggel megbeszéltük. Ittam egy gyümölcsteát és ettem egy palóclevest. Tiszta sáros voltam. De tényleg. Nyakig sáros....

Vasárnap reggel fél 7-kor szerettem volna felkelni, de fél 8 lett belőle. Mikor kinyitottam a szemem, még sötét volt, így lazán visszaaludtam.. Aztán összeszedtem magam. Villámgyors zuhany után felöltöztem és már kopogtam is az étterem hátsó ajtaján. Mert így beszéltük meg a szakács sráccal. ...merthogy ők csak tízkor nyitnak. Szóltam, hogy nekem már hétkor vagy nyolckor kellene kávé, mert indulok utamra. Megbeszéltük. Pont ott volt a tulaj is, mikor megérkeztem. Ittam egy kávét és egy narancslevet. A tulajdonos rám nézett, azt mondta, a kávéra a vendégük voltam, csak a narancslevet kell fizetnem. Király. Majd megkérdezte, merre megyek. Mondtam, hogy elvileg Aggtelek a mai célom. Felajánlotta, hogy elvisz, mert ő is pont Aggtelekre megy. Mondtam neki, köszönöm, de ahol én megyek, ott nem járnak autók...

Putnok vasárnap reggel

..akadt egy kis társam egy egész rövidke szakaszon...

Elindultam Aggtelek irányába. Fogalmam sem volt, meddig jutok el, honnan és mivel megyek haza, csak azt tudtam (mert megírta nekem múlt szombati kedves túratársam), hogy Budapesten süt a Nap, itt pedig akkora köd van, hogy alig láttam a templomot....

Putnok hatalmas ködben

Jó hosszan mentem kifelé a városból, mígnem végleg magam mögött hagytam. Rögtön a templomnál csatlakozott hozzám egy kutya, aki egy darabon elkísért. Aranyos kis kutya volt, ment előttem, időnként hátrapillantott, megvagyok-e még. A város végén, az utolsó házak egyikénél aztán bement egy nyitott kapus udvarba, s azóta nem is láttam.

Havas erdő mellett mentem egy hosszú úton, találkoztam egy lovaskocsival, s közben folyamatosan írtam az üzenetet Budapestre. Az az igazság, ez volt az a túrám, amit gyakorlatilag végigchateltem... :) 

Alkottam is útközben <3

Kifelé a városból

Befelé az erdőbe

Az út befordult az erdőbe, mégpedig a Magas-bérc tanösvényre, ami abszolút a bükki hangulatot idézte elő bennem. Elvileg ez a szakasz az MTSZ szerint már nem a Bükk, hanem a Gömör-Tornai karszt, nekem mégis valahogy olyan bükkös feeling-em volt végig. Jókat futottam. Fájt, de nem foglalkoztam vele. Nagyon szép ez a szakasz. 

Makró lázam tegnap óta mit sem változott... :)))

...én egy egyszerű faágban is meglátom a szépséget.... ;)

Tök jó hangulatban voltam, mígnem elértem a Putnoki horgásztavat, ahol egy fotó erejéig lemerészkedtem, viszont a tónál egy olyan agresszív kutyával találtam szemben magam, hogy rögtön visszamentem fentre. Szerencsére a kutya a tó másik oldalán volt, elég messze tőlem, de azért elkezdett hevesen verni a szívem. Ember sehol a közelben. Csak egy kutya, aki keservesen ugat. Most jött el az a pillanat, hogy bántam, hogy egyedül vagyok és elővettem a paprika spray-t a táskámból. Eltettem a kabátzsebembe, hogy kéznél legyen, amennyiben használnom kell. Megint eszembe jutott, hogy baromira nem kellene egyedül túráznom. A szeptemberi túratanfolyamon is megmondták az oktatók, hogy egyedül az erdő veszélyes lehet, a túrázás pedig társas elfoglaltság. ...rendben, jövőhéten megyek kékezni, 46 kilométert tervezek szombatra, eljössz velem?...  ..ugye-ugye, nem olyan egyszerű túratársat találni... ..viszont ez így sem jó... ..hogy időnként tényleg félek...(...ami nagy titok, csak Nektek árulom el....)

Putnoki tó

Az önvédelmi fegyverem 

(...ami most előkerült a táskám mélyéről...)

...hogy hol nem járok én...hihi...

Mikor megmenekültem a félelmetes kutyaugatástól, futottam tovább utamon. Eleinte erdő mellett, aszfalton, majd ismét be abba a közegbe, ahol szuper jól érzem magam. Csodás őszi futószőnyeg tárult elém, s a fájdalmam ellenére ismét futásnak eredtem. 

Futószőnyeg

..s az elmaradhatatlan cipőfotó.... :))) 

(..mert ugye én szerelmes vagyok a futócipőimbe is...)

Ahogy egyre feljebb jutottam, az őszi erdő hangulatát ismét egy téli feeling vette át - akkora köd keletkezett, hogy alig láttam a fákat...

...a sejtelmes, végeláthatatlan köd...

Ez a csodás fa található az erdő mélyén Putnok és
Kelemér közt, valahol félúton ;)
A humap szerint a Kisasszony fája
(..annyira szép volt, hogy kapott egy puszit...  ...tudjátok, én nagyon szeretem a fákat...<3...) 

Kelemér felé

Néhány kilométer után kijutottam az erdőből, s megérkeztem Kelemérre. A falu első lakóházából már olyan hangos kutyaugatás hallatszott, hogy jobb kezemmel megsimogattam a kabátzsebemet, ellenőrizvén, hogy az önvédelmi eszköznek szánt paprika spray-m még ott lapul. Ott volt.... 

Kelemér 

(a képen látható házból nagyon hangosan ugat egy kutya)

Rajtakaptam a Mikulást ;)

Ebben a faluban is elég fura alakok laknak. Érdekes, azt tapasztaltam, az ország ezen részén, ezekben az általam a Kék miatt felkeresett falvakban nem divat köszönni. Ezt a szokást én is hamar átvettem, és akadt bizony olyan rész, ahol csendben, lehajtott fejjel, nem feltűnően, de lassacskán egyre gyorsuló tempóval szaporáztam lépteimet, hogy minél hamarabb elhagyjam a helyszínt...

Kelemér

Tompa Mihály Múzeum, Kelemér

A templom és környéke nyugis volt. Az volt a falu "belvárosa". ...ha már Putnoknak is van belvárosi kávézója, itt miért ne hívhatnám belvárosnak a főteret... 

A Tompa Mihály Múzeum kerítésén található a kéktúrás bélyegző. Pecsételtem, majd szép csendben, pont úgy, ahogy jöttem, elhagytam a falut... 

Úton Gömörszőlősre

Egy kb. két kilométeres műút vezet át a következő faluba, Gömörszőlősre. Ezt a szakaszt lefutottam. Sajnos a régi versenytempóm veszített értékéből a sérülést követően, így lassabb tempót diktáltam. ..és még fájt is mellé... Jelenleg örülök, ha 6-os tempó alá csúszom... (szerdán a szigeten futottam 9 km-t, 6:20-as tempóval... ..ami máskor 5:40-5:50...) Azt hiszem, ha teljesen meggyógyul a lábam, újra fel kell építenem az edzéseimet. ..majdnem az alapoktól... ...pont úgy, mint tavaly nyáron a sérülésem után... 

Gömörszőlős

Falusi csendélet

Gömörszőlős. Tetszett nagyon ez a kis falucska, itt mintha megállt volna az élet... Helyes kis házak, traktorok, olyan igazi régi falusi kutak. Itt, ezen a településen valahogy sokat időztem, megragadott nagyon a hangulata. Tényleg helyes kis falucska. 

Gömörszőlős

A kéktúrás bélyegző a Néprajzi Múzeum kerítésén található. A Múzeum zárva volt, emberrel ebben a faluban nem találkoztam, viszont a kapu nyitva állt, így bementem. Körbenéztem, készítettem néhány fotót, majd egyszer csak a semmiből megjelent egy kutya. Természetesen egyből megijedtem. Nekem a köves lejtő- és patakfóbiám mellé lett egy kutyafóbiám is. Meglátok egy kutyát, és rögtön az jut eszembe, területet véd, én bent vagyok egy számomra ismeretlen területen, s majd jól nekem támad (Tényleg szuper jó önismereti gyakorlat ez a kéktúra... ..megismerem saját gyengeségeimet, s leküzdöm őket.... ..legalábbis megpróbálom leküzdeni). Szóval kutyafóbia ide, kutyafóbia oda, ez egy nagyon édes kis kutyi volt. Esze ágában nem volt megtámadni engem, sőőőt, képzeljétek, hat egész kilométeren keresztül elkísért. Átkísért Zádorfalvára. Tiszta dejavu érzésem volt. Alsópetény-Romhány szakasz. Hasonló szitu. Ott is volt egy kutyám kb 8 kilométeren...

Kéktúrás bélyegző itt található

Gömörszőlős

Nagyon tetszett ez a kis házikó

Elhagytam a falut, kutya jött velem. Próbáltam visszaküldeni, de nem ment. Én pedig nem időzhettem túl sokat, mert még álltak előttem kilométerek. Időnként lemaradt, olyankor azt hittem, leráztam. Majd egyszer csak megjelent a semmiből, ott lihegett mellettem. Pont úgy, mint tavasszal a Cserháton az alsópetényi kutya, ő is ismerte a Kéket. Tudta jól, hol kell befordulni az erdőbe, tudta, merre van az arra...

Új kis társam, aki több, mint hat kilométert jött velem

Lovacska :)

Nagyon szép tájakon vezetett keresztül utunk. Főként dombság volt, ami ebben a kopár decemberi hónapban sem volt csúnya,  de arra gondoltam, tavasszal/nyáron mennyire szép lehet.. ..mikor minden zöld, amerre szem ellát... Szép a tél is. Mikor minden csupa hó. De szerintem nincs annál szebb, mikor tavasszal az egész természet felébred, életre kel...

Gömöri dombság

..és a kutyi beleállt a képbe... ;)

Ez itt nyáron csodaszép lehet 

Ide még tuti visszajövök... ;)

Mentünk kis szakaszt erdős részen is, s egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy eltűnt a kutya. Azt hittem, visszafordult. Drukkoltam nagyon, hogy rendben hazataláljon. ...majd egyszer csak a fák közül, a bokrokból hirtelen zajt hallottam, s madársereg reppent fel. Erre mit látok - csalódottan jön ki a kutya a fák mögül... Hihi, ő volt, aki jól megkergette a madarakat.... :)))) 

Csodaszép tájakon

Itt lohol előttem a kutya

Zádorfalva előtt egy dzsindzsáson kellett keresztülverekednem magam, ami bár most nem okozott különösebb nehézséget, de egyből eszembe jutott milyen nehéz lenne a terep, ha tavasz vagy nyár lenne. Biztos megint ezer seb, szúrás, vágás lenne most a lábamon... Decemberben nincs is annyi ág és tüske, illetve én is szkafanderben vagyok ugye.... ;)  

Zádorfalva előtt

..próbálkozik, erőlködik a Napocska...

Zádorfalva

Közvetlen a falu előtt, legnagyobb örömömre sártenger fogadott... ..sár, ameddig szem ellát... Itt a futás lehetőségét teljesen elvetettem, helyette balett-tudásomat bemutatva egyensúlyoztam, s mutattam produkciómat újdonsült barátomnak, a kutyának. ;)  

Egész megbarátkoztam egyébként a kutyussal, mikor hirtelen szem elől vesztettem, legnagyobb meglepetésemre elkezdett hiányozni.... :) Szerintem azért kapok az élettől kutyákat túráim során, hogy edződjem picit és talán hogy legyőzzem a kutyafóbiámat.... (ugye patakokat is azért kapok biztos, hihi, meg jó csúszós köves lejtőket....:)))).  

Zádorfalva

Hihi, a tehenek, borjúk :)

Beértem a faluba. Azt a kutyaugatást, ami ott fogadott... Az én kutyám azt sem tudta, melyik kerítésnek ugorjon, melyik kutyát ugassa meg jobban... Zengett az egész falu a kutyáktól, egyik hangosabb volt, mint a másik. Szörnyű látvány volt. Nyitott kerítések, megvadult, agresszív kutyák láncra verve... elkezdtem félteni a kis kutyámat, csendben terelgettem és felgyorsítottam én is lépteimet. Minél hamarabb meg akartam szabadulni ettől a zajtól, azt hittem, szétmegy a fejem... ..közben fél szemmel a kutyit lestem... ..de ő, mint egy bátor jedi ugrott neki némely kerítésnek és harapta majdnem szét a túloldalon lévő ebek torkát... ...én pedig szedtem a lábam, ahogy tudtam, menekültem a falu ezen szakaszáról... ..majd jött velem szembe ismét egy csodás emberbanda... huuu.... ..itt is érdekes alakok laktak. Úgy meredt rám a szemük, mintha ufót látnának.... fél szemmel a telefonomra sandítottam és láttam, közel van a kocsma, a Szivárvány presszó, ahol megtalálom elvileg a kéktúrás bélyegzőt, ahol majd pecsételek és olyan gyorsan eltünök erről a területről, amilyen gyorsan tudok.... 

Zádorfalva

Néhány száz méter után megláttam egy épületet, mely alakja egy kocsmára emlékeztetett, s két fiatal srác dohányzott az ajtóban. Helló, ez a Szivárvány...?.. még ki sem mondtam, már láttam a feliratot a homlokzaton és a két srác is mosolyogva bólogatott, jelezvén, jó helyen járok. Jól tudom, hogy itt a kéktúrás bélyegző? - hangzott kérdésem, melyre ismét mosolyogva kaptam meg a választ. Bementem. Helyes, fiatal lány állt a pult mögött, aki teljesítette minden kívánságom. Ittam egy kávét, egy pepsit, megkaptam a mosdó kulcsát, és birtokba vettem a kék pecsétet. Közben visszajött a két srác is és kikérdeztek. Megkérdezték, merre megyek és honnan jöttem. Mondtam, hogy Putnokon aludtam egy panzióban, de ők arra voltak kíváncsiak, merre lakom. Mondtam, Budapesten. Erre őszinte megdöbbenéssel tették fel a kérdést: Te eljöttél Budapestről ide azért, hogy átsétálj Aggtelekre? Mit lehet erre válaszolni? Csakis az igazat. Igen. Teljesen el voltak képedve. Megkérdezték, merre van a barátom. Kérdeztem, milyen barátom... Erre másodszor is kiakadtak, hogy egyedül túrázom...  ..majd jött a következő, oly ismerős kérdés, amit már oly sokan feltettek nekem: nem félsz?? Erre én mindig megkérdem: mitől? ...hááát és amit itt hallottam, azt nem tettem zsebre.. Azt mondta a két srác, ők bizony nem mernek bemenni az erdőbe, ugyanis erre ólálkodik egy öt fős farkasfalka... Farkasok? Kérdeztem tágra nyílt szemekkel. Igen, farkasok. Ilyenkor? Azok nem csak este vannak? Erre a srácok nevettek. ...és említettek medvét is. Erre hirtelen előtörtek belőlem az emlékek... ..hogy hallottam, hogy Észak-Magyarország területén medvét láttak, aki Szlovákiából jött át... ...én pedig itt vagyok fenn a határon... ..ezen a napon kb kétszer jött sms, hogy üdvözölnek Szlovákiában... Rögtön meg is kérdeztem a fiúkat. Igen, tényleg, hallottam a hírekben, hogy átjött pár hónapja egy medve. Az merre is volt, tudjátok esetleg? ...s olyan reakció jött, amit ott, aznap nem nagyon szerettem volna hallani: Aggteleknél... - ez volt az egyszerű, de hatásos válasz... Belekortyoltam a kólába. A fiúk csak néztek rám némán, majd még egyszer megkérdezték. Nem félsz egyedül? A válaszom az volt, hogy nem. Meg tudom védeni magam. Van nálam önvédelmi fegyver - és előhúztam zsebemből az egy adagos paprika spray-met, amit valójában fogalmam sincs, hogy vészhelyzet esetén tudok-e és egyáltalán merek-e használni... ..de mindenesetre biztonságérzetet ad... Mikor meglátták a fiúk kezemben az egy adagos szerintük semmire sem jó paprika spray-t, elkezdtek nevetni, de nagyon. Láttam rajtuk, hogy őszinte a kacaj, nem kinevetnek, csak egyszerűen ez az őszinte reakciójuk arra, ahogy büszkén állok ott előttük kezemben gyakorlatilag egy nagy semmivel, amit úgy próbálok eladni nekik, mintha minimum egy huszonhatlövetű gépfegyverem lenne, ami tényleg a legnagyobb fenevadtól is megvéd... ..s mikor tudatosult bennem az egész szituáció komikuma, velük együtt nevettem természetesen... :))) Az egyik srác előrukkolt azzal az ötlettel, maradjak ott, tartsak velük, ők épp söröztek, s fél négykor megy egy busz Aggtelekre, azzal elérem a budapesti csatlakozást... ..hihi, engem miért akar lebeszélni mindenki arról, amit a világon a legjobban élvezek... ..nem is értem.... Végül elköszöntem tőlük, mondtam nekik, az erdő annyira nyugodt, annyira békés, hogy én ott nem félek.. ..s mikor búcsút intettem, azért megkértem őket, drukkoljanak, ne találkozzam utamon se farkasokkal, se medvével... ;)

GoodBye Zádorfalva

...mikor kell egy kis energia... ;)
(medve- és farkasűző folyadék...;)) 

Elindultam. Elhagytam Zádorfalvát. Jót nevettem. Viszont a farkasok és medvék becsusszantak a fejembe, sajnos elültették a magokat a fiúk... Nem tudom, láttátok-e azt a filmet, aminek most nem jut eszembe a neve. Amikor álmokba mennek be emberek, más emberek álmába, s elültetnek egy kis magot, ami épp elegendő ahhoz, hogy a másik ember bevonzza akár a pozitív, akár a negatív dolgokat... Veszélyes. Ebben most lehet hinni, lehet benne nem hinni, ez nem hit kérdése. Ez így van, ez így működik. Én pontosan tudom, mert megfigyeltem, mert tapasztaltam. Szóval elindultam Aggtelek irányába leheletnyi finom farkas- és medve gondolatokkal.... Eszembe jutott, lenne egy alternatív megoldás, méghozzá aszfaltúton. Ahol a busz is megy. Full biztonságban. Ott maximum az autóktól kell félnem.... ...aztán nyakon csíptem ezt a csúnya gondolatot és úgy döntöttem, nem hagyom befolyásolni magam, nem kezdek el félni... Elindultam a Kéken....

Elindultam Aggtelek irányába 

Gyalog :)

Mivel úgy alakult, ezt a napot végigchateltem, nem volt kérdés, kivel közlöm burkoltan, éppen merre járok. A kutyát Zádorfalván hagytam, irány Aggtelek - valahogy így szólt az üzenetem annak a személynek, akiben bíztam, ha esetleg nem jelzek többet, tudja, hol keressen... ...mert azért titokban csak ott motoszkált a fejemben a farkasok gondolata... ...nah ennyit a gondolatmagvak elültetéséről...

Fantasztikus panoráma

Nyugodt, békés volt az erdő. Mint mindig. Sehol egy farkas, sehol egy medve. ..pedig lestem őket.... ;) Sárból viszont nem volt hiány... Ismét olyan sártenger mellett haladtam el, hogy azt hittem, sosem lesz ennek vége. Lassított. Alig tudtam haladni. Beázott a cipőm újra, Hideg volt. Szinte jeges. Utáltam, de mentem előre.

Erdő 

Zádorfalva-Aggtelek szakasz

..medve sehol.... :-)

...farkasoknak is nyoma veszett.... ;) 

..csak a sár, a sártenger... :))))) 

A távolban, a fák között Zádorfalva

Olvastam és láttam is a face-en a Kéktúra csoportban, hogy ezen az északi, keleti részen elég sok helyen meg van rongálva, ki van döntve a kéktúrás jelzőtábla. Három helyen láttam hasonlót hétvégén. Az utolsóról képet is csináltam. Nem szeretem a negatív dolgokat, főleg fényképezni nem szeretem (a negatívumokat próbálom a lehetőségekhez képest minél hamarabb elfelejteni....), de erről muszáj volt már egy képet készítenem.... ..csak hogy lássátok, tényleg ez megy errefelé..

Ezen a szakaszon több kéktúrás tábla hevert a földön 

...nem tudom, miért kell ezt...

A további utamat, ha jellemezni kellene, azt írnám: sár, sár, sár, egy kis jég, maj hó, hó és hó. ...ugye-ugye, nem is oly bonyolult az élet....

...az út néha göröngyös, az út néha kihívás....

...s miután bokáig süllyedtem a sárban, hogy letisztítsam a cipőm, 

bokáig süllyedtem a hóban és a jéghideg vízben... 

..micsoda gondoskodó a természet... 

..csakhogy még véletlenül se szálljak sáros cipővel a buszra.... ;)

Az az igazság, van egy kis bűnöm, mégpedig hogy ezen a vasárnapi napon Aggteleknél hagytam kb hatszáz métert. Fogytán voltam az idővel, és egy kis hegyet kihagytam. Muszáj volt, mert nem tudtam, mennyire járható a terep. Előtte nagyon megszenvedtem, tiszta sáros voltam, fázott a lábam a beázott cipőmben. Tudtam, ha a buszt lekésem, bajban leszek, nem érek haza időben. Hétfőn pedig munka, este edzés. Ráadásul dupla. Hétfőn kolléganőm szabin volt, nem késhettem, nem lehettem fáradt. Legközelebb Aggtelek lesz a kiindulópontom. Úgy tervezem majd ezt a szakaszt, hogy első nap utazás és bepótolom ami most kimaradt, plusz a barland. ...mert ugye arra sem maradt időm... ..de a barlangba mindenképpen szeretnék eljönni, itt rendeznek minden évben egy 30 km-es terepversenyt. Keresztülfut a barlangon. Csodaszép verseny lehet. Eddig még nem mertem nevezni rá, talán majd jövőre... 

Vasárnapi naplementém 

(..a szombati szebb volt, de azért ez sem csúnya... 

..élőben még csodásabb volt...;)...)

Aggtelek felé

Új tábla. Nekem új. :)

Kifutottam az útra és lesprinteltem kb másfél kilométernyi szakaszt. Az út felénél jött egy autó mögöttem, fékezett, majd visszatolatott, s megkérdezte, elvigyen-e. Mondtam neki, köszönöm nem, épp edzem....

Aggtelek felé lejöttem az útra

Juhuuuu, megvan a mai célom :)

Felmentem a barlanghoz, bementem az irodába, pecsételtem a füzetbe. Megcsodáltam azt a hatalmas gyönyörűséget, ami oly sok embert idevonz. Csodaszép. Legközelebb több időt töltök itt, az biztos...

Aggtelek

Aggtelek, töltőállomás 

..nah, ilyet sem tegnap láttam... 

..talán legutóbb pár éve Rómában hasonlót... (az is meg van örökítve valahol...)

Elfutottam gyorsan a buszmegállóba, tíz perc volt indulásig. Legnagyobb bánatomra nyitott volt a buszmegálló. Viszont át kellett vennem a farmerom, mert tiszta sár volt. Körbenéztem, nagyjából tiszta volt a terep és nagyon gyorsan átöltöztem. Azt hiszem, megláttak az utca túloldaláról... ..mindegy. Már sötét volt. Ha rákérdeznek, majd azt mondom, biztos hallucináltak.... ;)

Aggtelek

...és a végén jöjjenek a száraz adatok. Szombaton 15,19 km-t toltam le, mindezt az órám szerint 04h10m alatt, de csupán azért, mert nagyon ügyesen elfelejtettem leállítani, s még a buszmegállóban is mérte az időt, míg a buszra vártam. Úgy gondolom, nagyjából 3 óra 35 percet töltöttem mozgással ezen a napon, amiben persze benne volt a sok makrózásom és a közel félórás naplemente szünetem. :) Vasárnap 32,91 kilométert tettem meg, 07h29m alatt (bruttó idő, mint mindig). A szintemelkedésem szombaton 345 m volt, tehát semmi, vasárnapra 625 m jutott. A szinteket tekintve nem volt vészes a hétvége, ha a sarat kellene mérnem, húzósabb végeredményt kapnék...

Rögzítve a hétvégi adatokat tisztelettel jelentem, hivatalosan 975 kék kilométer boldog és büszke tulajdonosa vagyok jelenleg, s ezzel az Országos Kéktúra 83 %-a részemről teljesítve. Ez azt jelenti, a következő kéktúrámra pezsgővel kellene mennem, hisz akkor meglesz hivatalosan az ezer kilométerem... (a nem hivatalos adatokat tekintve a sok eltévedésem miatt gyakorlatilag már túl vagyok az ezer kilométeren...).

Kék térképem
(heyjoe.hu)