2016. augusztus 20-án a Magyar Államalapítás ünnepi napján megkezdtük Ferivel Börzsöny felfedezését és az alábbi két szakaszt teljesítettük ezen a verőfényes napon:
OKT-171: Nagymaros - Templom-völgy - Hegyes-tető - Köves-mező - Csernák-kút - Czerovszki-kő - Törökmezői turistaház és
OKT-172: Törökmező - Hét-vályus-forrás - Békás-rét - Korompai-erdő - Kóspallag - Kisinóci turistaház
Valamivel déli 12 óra előtt érkeztünk meg a Kisinóci turistaház bejáratához, ahol a szokásos pecsételéssel indítottuk meg első közös börzsönyi túránkat. Technikai okok miatt a mai túrát visszafelé tettük meg (a leíráshoz képest fordított irányba), hisz egyrészt a közlekedés könnyedsége miatt, másrészt pedig aznap este tűzijáték volt szerte az országban. Terveink közt szerepelt Budapestre való visszajutás, de a nagymarosi kilátó lehetőségét sem vetettük el. Bár nézegettük az interneten, és a legfrissebb információk szerint Visegrádon és Nagymaroson is augusztus 19-re ígérték az ünnepi tűzijátékot, míg Vác hivatalos honlapján számunkra érthetetlen okokból vasárnap lett megjelölve. Mindenesetre, történjék bármi, lesz, ami lesz alapon mi megkezdtük dél körül túránkat Nagymaros irányába.
Pecsételés után hamarosan az erdőben találtuk magunkat, tipikus börzsönyi hangulat fogadott; patak csordogált a zöldellő fák tövében, köveken, sziklákon tettük meg felfelé az első lépéseket. A kék jelzéseket követve folyamatosan emelkedtünk, időnként meredek hegyoldalban oldalazva kellett közlekednünk. Nem egy futós terep, gondoltam magamban, de nem is rohantunk. Többször megálltunk fotószünetre, illetve kipróbáltam kis fotóállványomat, amit aznap reggel kaptam Feritől. Ezúton is nagyon köszönöm. :)
Börzsöny
Talán két kilométert mehettünk, mikor megpillantottuk Kóspallag Kálváriáját. Megálltunk egy aprócska fotószünetre, innen gyönyörű volt a rálátás a városra, érdemes itt elidőzni néhány percet. A keresztek mellett megpillantottunk egy kék színű Mária szobrot. Egyből beugrott a humoros gondolat, kék túrához, kék szobor passzol.
Kóspallag Kálvária
Kilátás a Kálváriáról Kóspallagra
Néhány lépés és elértük a kis városkát, mely Kóspallag névre hallgat. Kis ékszerdoboz itt, a Börzsöny szívében, középen egy gyönyörű templommal. Míg a templomot fényképeztük, beszélgettünk egy idős nénikével, nagyon aranyos volt. Mesélt a hétköznapokról, elmesélte, hogy a napokban összesen 37 autót számolt össze, míg kint üldögélt, biztos valamilyen ünnep lehetett és oda siettek, mesélte nekünk mosolyogva, lelkesen. A beszélgetés végén nagyon megköszönte, hogy végighallgattuk és sok szerencsét kívánt nekünk a mai túránkhoz. Végigbaktattunk a kis városon, elmentünk a helyi kiülős kocsma előtt, végigpásztáztak bennünket a tekintetek. A városházánál jobbra fordultunk, kiittunk egy utcai kutat, megtöltöttük az egyik, addigra már kiürült ásványvizes palackomat, megcsodáltuk a magyar zászlókat és indultunk a város végét jelző tábla irányába. Autóúton folytattuk utunkat egy "S" kanyarban, ahol időnként elszáguldott mellettünk egy-egy motoros, majd az erdei pihenőhöz érkeztünk. Itt elültünk pár percre, csináltunk egy fényképet, láttunk egy idős bácsikát, aki úgy pattant fel a motorra, hogy mi csak pislogtunk; ki nem néztük volna belőle...
Kóspallag
Kóspallag, Falusi turizmus
Kóspallag, Községháza
Kóspallag (augusztus 20)
Erdei pihenő
Kis pihenő után tovább folytattuk utunkat az erdőben, a Korompai-erdőben, folyamatosan emelkedve, időnként hullámvasutazva, majd kiértünk egy tisztásra, a Békás-rétre, ahol azt megkerülve folytattunk utunkat. Az elvirágzott napraforgók itt szintén árammal ellátott drótkerítéssel voltak körülvéve, nagyon vigyáztunk, hozzá ne érjünk még véletlenül sem.
Békás-rét
Míg Feri abszolút precízséggel, a se nem lát, se nem hall állapotában panoráma képeket készített, addig én próbálgattam a kis fényképezőgépem makró funkcióját.
A Börzsöny növényvilága makró szemmel a'la Marthy :)
Miután Feri megcsinálta a gondosan elkészített panorámaképet, én pedig apró virágok főszereplésével megörökített sztárfotóimat, tovább folytattuk utunkat a kéken. Elérkeztünk egy piciny kilátóhoz, ahová természetesen azonnal felmásztunk. Csodálatos panoráma fogadott bennünket, amit szintén megörökítettünk a gépeken. Majd ezután következtek a tehenek. Letértünk néhány gondolat és fotó erejéig a kékről, mágnesként vonzottak bennünket a tehenek. Egy gond volt velük csupán - sajnos ellenfényesek voltak... Bizony-bizony kedves Olvasó, jól olvastad! Ellenfényes. Tanulok ám, és tegnap is tanultam valamit. Sőt, elég sokat. Ilyen az, amikor az embernek fotós a túratársa. Most már tudom, mikor ellenfényes egy tehén és most már azt is pontosan tudom, mikor ég ki egy kép...
A kilátóból
Selfie a kilátóban :)
Az ellenfényes tehén :)
A tehenektől érzékeny búcsút véve folytattuk utunkat tovább, át a mezőn, ismét be az erdőbe. Elég sokat mehettünk még, szerintem 3-4 kilométert, azt hittük, soha nem érkezünk meg. A leírás alapján 8 kilométerre számoltuk ezt a szakaszt, az órám viszont több, mint tíz kilométert mért, pedig nem tévedtünk el, és a tehenek miatt is csak maximum 300 méterrel tettünk meg többet. Mikor végre elértük a Törökmezői turistaház tisztását, tartottunk egy kis pihenőt, ettünk egy szendvicset, megittunk vagy fél liter ásványvizet és betértünk a vendéglőbe, ahol végre kezet moshattam. Ez az érzés minden túrám alkalmával nagyon hiányzik és mindig hálát adok egy alapos kézmosásnak. Utána mindig határozottabban tisztának érzem magam (kb húsz percig, hahaha). A vendéglőben pecsételtünk, és ettünk egy jégkrémet is; én karamelleset, Feri pedig természetesen kókuszosat (kókusz a kedvence, olyannyira, mint nekem a mogyoróvaj... ...meg is beszéltük útközben, az ő Mennyországa kókuszból áll, az enyém mogyoróvajból... ...bár a kókuszt is nagyon szeretem én is...).
Börzsöny gombái
Kék út a Börzsönyben
Börzsöny
Patak a Börzsönyben
Love Börzsöny <3
Törökmező (turistaház, kalandpark)
Miután befaltuk a jégkrémeket, elindultunk tovább utunkra. Erdő következett, majd tisztás, újabb erdő, újabb tisztás. Egy dolog zavart mindkettőnket, a megszámlálhatatlanul sok, rengeteg bogár... Az egyik bogár annyira szemtelen volt, hogy még a fényképembe is belerepült. A másik bogár pedig fékezés nélkül beleszáguldott a fülembe... ...arról már nem is beszélve, mennyi bogarat megettünk uzsonnára... :) Lényeg a lényeg, elérkeztünk egy hatalmas tisztásra, mely tisztás a Köves-mező, innen csodálatos panoráma nyílt a Visegrádi várra és Visegrádra. Sajnos itt szembetalálkoztunk egy szomorú történettel, a 15 éves Gusztáv eltűnésével, gazdái kisírt szemmel keresték őt, kitáblázták a fényképét fára, asztalra, farakásra. Elkértem egy fénymásolt lapot, amin rajta szerepelt a kutyus fotója és egy telefonszám. Megígértük a szerető gazdiknak, ha esetleg meglátjuk a kutyát, azonnal telefonálunk. Sajnos nem találkoztunk a kutyussal, de bízom benne, gazdái rátaláltak...
Börzsöny
Szemtelen bogár a fotómban...
A fotóm bogár nélkül...
Kilátás a Köves-mezőről Visegrádra
Útjelző tábla a Köves-mezőn
Információ
Jobb oldalon mentünk be az erdőbe, felfelé a hegyre. Eleinte enyhe, majd egyre durvább emelkedő következett, nagyon erős kaptató felfelé, a Hegyes-tetőre. Útközben többször megálltunk, mikor már alig kapunk levegőt. Terepfutóverseny nyomait, maradványait láttuk úton-útfélen, narancssárga útjelző a fákra aggatva, narancssárga nyilak, melyek az útvonalat jelölték a futóknak, helyenként kilométer tábla. Nemrég lehetett erre verseny, állapítottuk meg. Jobb oldalon láttuk Napunkat, ahogy készül nyugovóra térni, s nekünk sietnünk kellett, fel szerettünk volna érni a toronyba naplementére.
A Hegyes-tető 482 méter magas csúcsán található a Julianus torony, egy kilátó, mely csodálatos panorámát biztosít a turistáknak a Dunakanyarra.
Naplemente a Börzsönyben
Julianus torony a Hegyes-kő csúcsán
Bár ez a kép sajnos kiégett, de nem ez a lényeg! A pillanat, amikor felértünk és tudatosult bennünk, hogy még elértük a naplementét! Megcsináltuk! Yeah! :)
Julianus torony
A toronyba felfelé egy csigalépcső vezetett. Nem tehetek róla, de mikor felértem, végig a panorámán volt a szemem, és egy hangos bameg de gyönyörű hagyta el a számat, a mondatom tele csodálattal. Ekkor hirtelen valaki rám köszönt. Jobbra fordultam, egy fiatal pár állt a toronyban és mosolyogtak. Elnézést kértem a csúnya szóért, ami teljesen véletlenül pottyant ki a számon, annyira elámultam ezen a gyönyörűségen, mikor a pár lány tagja megnyugtatott: ne aggódj, mi is így jöttünk fel. :) Csodálatos panoráma fogadott bennünket a jobb oldalon, ráláttunk teljes egészében Visegrádra és Nagymarosra, bal oldalon pedig fantasztikus volt a kilátás a Duna folytatására, Dömösre és Zebegényre. Néhány perc elteltével a fiatal pár elbúcsúzott tőlünk, mi pedig ott maradtunk a kilátóban a csodálatosan szép naplementével.
Naplemente Nagymarosról Zebegény felé
Kilátás a Julianus toronyból Nagymarosra és Visegrádra illetve a Szentendrei szigetre
Dunakanyar kivilágítva
Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a tűzijátékot megvárjuk, úgy sem volt még szerencsénk hozzá a Dunakanyarban. Lementünk a padunkhoz, megettük a maradék szendvicset és amit még találtunk a táska mélyén és ehető volt, majd beesteledett, besötétedett. Visszamásztunk a toronyba, előhalásztuk a fotóállványokat és egyék kellékeket; fényképezőgép, telefon, iphone, tablet, volt ott minden, amivel meg tudjuk örökíteni a várva várt fényjátékot. Olyannyira szerettem volna ezen a napon tűzijátékot látni, hogy képes voltam a vonatzajt és a Holdat is tűzijátéknak hallucinálni kilenc óra előtt pár perccel. No, de amit ennyire nagyon, tiszta szívből szeretne az ember, amire nagyon vágyakozik, azt bizony megkapja az Univerzumtól, így mi is bevonzottuk aznap este a tűzijátékot. :) Bár a Pilis takarásában volt Budapest, de három-négy piros fénycsóvát láttunk a budapesti tűzijátékból is, a mai nap főszerepét azonban a kisebb tűzijátékok adták. Kilenc óra előtt Kisorosziból lőttek fel néhány fényjátékot, majd a másik oldalon élvezhettük a színeket, Zebegény és Dömös irányából. Időközben a Hold is csodálatosan világított, piros, vörös színben tündöklött. Mesés volt az éjszakai égbolt, aznap az angyalok nekünk járták táncukat...
Telefonos képek a tűzijátékról (sajnos sötét lett)
Telefonos kép a naplementéről
Hold (telefonos kép szintén)
Fél tíz után indultunk le a kilátóból Nagymarosra, mondanom sem kell, vaksötétben. Feri rutinos túrázóként fejlámpával, külön zseblámpával készült, nálam (mivel nem vagyok éjszakai túrázó, sőt, egyáltalán nem vagyok éjszakai ember, én éjszaka aludni szoktam) nem volt semmi világító eszköz. Feri megszánt a zseblámpával, cserébe próbáltam arra figyelni, hogy mindkettőnknek az útját rendben bevilágítsam. Elindultunk a vaksötétben úgy, hogy fogalmunk sem volt, mi vár ránk.. Én eleinte féltem. Féltem a sötéttől, féltem, hogy a semmiből megpillantunk valakit vagy valamit, féltem a szellemektől, az erdő szellemétől, féltem, hogy valamilyen állat hirtelen előugrik a bokorból és megtámad bennünket. Feri Bak, abszolút racionális gondolkodású, ő nem félt semmitől. Az én verhetetlen, abszolút széles-skálás fantáziavilágomat mindig azonnal lerombolta, mihelyt kimondtam, abban a percben éppen mitől félek. Inkább haladjunk, ő ennek a híve volt aznap este. Haladtunk. Később olyan meredek, köves, sziklás hegyoldal következett, ahol oldalazva tudtunk csak haladni és éppen csak annyit láttunk a szakaszból, amennyit a zseblámpánk fénye képes volt megvilágítani, hogy kizárólag arra koncentráltam, hova lépek, mikor lépek, miért lépek, és egyébként is mindketten annyira töményen koncentráltunk az előttünk álló kanyargós, sziklás, szerintem nem teljesen veszélytelen útra, hogy haladjunk előre a kuka sötétben, hogy nem volt időm félni. Teljesen elfelejtettem a nem létező szellemeket, elfeledtem az állatokat, csak mentünk előre, és arra összpontosítottunk, hogy le ne pottyanjunk a mélybe. Időnként beletenyereltünk egy-egy meztelencsigába, ahogy a meredek sziklafalon át másztunk a sötétben két fa között, s egy-egy fának nekitámaszkodva valami nyálkás takonyszerű képződményhez ért tenyerünk, de hála Istennek, abban a pillanatban az volt a legnagyobb gondunk. Nem érdekes, majd lefertőtlenítjük, ha leértünk, hangzott hangos gondolatunk és azon imádkoztunk, minél hamarabb érjen véget ez az éjszakai kalandtúra.
Háromnegyed 11-re értünk le a városba, Nagymarosra. Mikor megláttam az erdő szélén parkoló kék trabantot, már tudtam, megmenekültünk. Utcafény szűrődött be a fák között az erdőbe, emberi hangokat hallottunk a távolból. Ezt is megúsztuk, gondoltam magamban, visszatértünk a civilizációba. Szaladtunk a pályaudvarra, pecsételtünk kéktúrás füzetünkbe és egymásra néztünk: megcsináltuk! :)
Ezen a napon összesen 20,23 kilométert tettünk meg, mindezt 11 óra 11 perc leforgása alatt. Persze nem ennyire lassúak voltunk, ebben a mért időben benne foglaltatik az a két óra is, amit a Julianus toronyban töltöttünk a naplementével, illetve a tűzijátékkal. Ma sem állítottam le az órát egy percre sem. A mai sok szempontból beavató túra volt: számomra az első éjszakába nyúló, az első zseblápmás, az első börzsönyi szakasz, valamint az első kéktúrám, amely tűzijátékkal végződik. Elmondhatom, nagyszerű napom volt!
