2018. március 16-án és 17-én, ezen a két különleges napon, amikor csodás, napsütéses tavaszi idő is lehetett volna (de nem lett, hihi...), az alábbi szakaszokat teljesítettem az Országos Kéktúrán:
OKT-251: Bódvaszilas - 27-es főút - Bódvarákói műút - Bódva-patak hídja - Bódvarákó
OKT-252: Bódvarákó - Kis-hegy - Farkas-kút - Barakonyi-tető - Hármashatár - Slokk-tető Szentandrási-oldal - Tornabarakony
OKT-253: Tornabarakony - Kápolna - Barakonyi-hegy - Szalonnás-bérc - Rakacaszend
OKT-254: Rakacaszend - Kopasz-hegy - Szikszói-dűlő - Szikszói út - Kecske-pad -
Irotai-völgy - Irota - Vesszős-oldal - Cigány-hegy - Vinyicska -
Grajcár-tető - Csicsiri-domb - Felsővadász
OKT-255: Felsővadász - műemlék görögkatolikus templom - Alsó-palánt - Nyésta - Szőlő-hegy - Abaújszolnok
OKT-256: Abaújszolnok - Meleg-oldal - Vagyos - Kalmi-tető - Ilkaháza, volt turistaház - Baktakék
...és ezzel a lendülettel hivatalosan is átléptem az 1000 kék kilométert.:) (..egész pontosan 1025 kék kilométerem van a heyjoe.hu túranyilvántartó adatbázisa szerint).
...és ezzel a lendülettel hivatalosan is átléptem az 1000 kék kilométert.:) (..egész pontosan 1025 kék kilométerem van a heyjoe.hu túranyilvántartó adatbázisa szerint).
Hiányzott már a Kék. Ezért indultam el azon a két napon, amikor hatalmas esőzéseket várt az egész ország. Én pedig pont úgy, ahogy szoktam, hittem és bíztam a csodában, hogy mégsem lesz olyan ítéletidő, ahogy az meg van írva, így hát elindultam....
Decemberben voltam utoljára a Kéken. Akkor decemberben írtam egy nagyon kedves srácról, akit megismertem egy hosszabb teljesítménytúra során, s akivel a decemberi kéktúrámat kvázi végigchateltem. ...azóta ez a kedves srác a Párom, a Drágám, a Szerelmem. ...sőőőőt, Ő a lakótársam, az élettársam, egész pontosan Ő a Mindenem <3. Olyan érzésünk van, mintha időtlen idők óta ismernénk egymást, és mintha időtlen idők óta együtt lennénk....
No, de visszatérve idei első kéktúrámra. Most is, még az esős, sáros idő ellenére is nehezebb volt maga a logisztika, mint a tervezett utat végigjárni... Tavaly Aggteleken végeztem, gondoltam, most bejárom az Aggtelek-Bódvaszilas szakaszt és megkezdem a következő tájegységet. ...de az élet nem ennyire egyszerű a Kéken, hihihi.... Sehol nem találtam szállást magamnak, sem Bódvaszilas, sem Bódvarákó, de még a környező falvakban sem, legközelebb Tornabarakonyban. Viszont ez a piciny falu már túl távol volt a kezdőponttól, Aggtelektől, így meg kellett fordítanom az utat. Gondoltam, megérkezem Baktakékre, lerohanok 30 kilométernyi szakaszt, alszom egyet, korán felkelek és letolom a maradék 40 km-t, majd hazabuszozom Aggtelekről. ...ismét Márti tervez, a Kék szelleme pedig bevégez....
Baktakék
Baktakék, kéktúrás bélyegző a kocsmában
Péntek reggel még az előző napi eufóriám hatása alatt állva rohantam a vonathoz a Keletibe, mely elrepített Miskolcra, a Tiszai pályaudvarra. A távolsági buszok a Búza térről indulnak (ezt most tanultam meg), így jutottam el Kéktúrám első állomására, Baktakékre. Mikor leszálltam a buszról, csepergett az eső, így kapucniban vágtam neki utamnak. Végigbaktattam a hosszú főúton, mígnem elértem azt a vendéglő/sörözőt, ahol idén először pecsételtem kéktúrás füzetembe. ...mit ne mondjak, nem vagyok egy félős személy, de a kocsmában ezen a borús, esős napon a pultos lány és én voltunk egyedüli fehér emberek...
Baktakék, templom
...küldtem a képeket és a mosolyomat folyamatosan az én Drágámnak, épp merre járok... ;)
GoodBye Baktakék
Pecsételés után ittam egy kávét és megbarátkoztam a helyzettel. Az az igazság, az ország ezen északi, észak-keleti részén, bár sok olyan emberrel találkozom, akik nem a tejfehér bőrszín kategóriába tartoznak, s időnként úgy néznek rám, mintha ufó lennék, valahogy mégsem bántottak még soha - valószínűleg eszük ágában sincs bántani bennünket, kéktúrázókat, csak jól megbámulnak, hisz egy picit mások vagyunk, mint ők, s ez valahogy ránk van írva, talán be van vésődve az auránkba...
GoodBye Baktakék
Mikor kiértem a faluból és mosolyogva mentem előre a végeláthatatlan messzeségbe, akkor tört rám az az ismerős érzés, akkor jött újra a felismerés. miért is szeretem én ennyire a Kéktúrát. Itt vagyok a világ végén, a csendben, a nyugalomban, egyes egyedül, elzárva a civilizációtól, a friss levegőn, ahol tulajdonképpen megállt az idő....
Visszatekintve Baktakékre
..az első akadály (3 km), már itt vizes lett a cipőm, hihi... :)
Katalin kilátó
A Katalin kilátó csupán 100 méter kitérő a Kék útvonaláról, így természetesen bevállaltam, hisz csodaszép kilátás lett volna a magasból, ha nem egy borult, csapadékos időben vet arra a sors...
Katalin kilátó
A kilátó története
Kilátás a magasból
Az egész túrámat iszonyat mennyiségű sár kísérte, így nem is mertem és nem is tudtam gyorsan futni.
Első célomat viszonylag hamar elértem, ami Abaújszolnok település, egy picinyke falu a Cserehát szívében, ami gyakorlatilag egy utcácskából áll, és a kéktúrás bélyegző egy magánház kerítésénél van kitéve.
Mindenki óva intett ettől a túrától, de hajthatatlan voltam. ..mint általában... ..én a terveimet, az álmaimat nagyon nehezen adom fel, nagyon ritkán van hogy újratervezek. Bár megfordult a fejemben, hogy a csapadékos idő miatt nem kellene útnak indulni, de valahogy mégis minden a túra mellett szólt... hiányzott... ...már lefoglaltam a szállásomat egy nagyon kedves hölgynél, aki vár rám, nem akartam az utolsó pillanatban lemondani... ...most volt egyben négy napom úgy, hogy nem kellett külön szabadságot kivenni. Tavaly szinte az összes itthoni szabim a Kékre ment el. ..félreértés ne essék, egy cseppet sem bánom. De az tavaly volt. Most pedig már idén van. Van egy Kedvesem, egy Szívszerelmem, s a szabadságomat Vele szeretném eltölteni, nem pedig egyedül a Kéken. Most Ő dolgozik, illetve egyéb elfoglaltsága van a két nap alatt, így eljöttem....
Ködös Marthy
Igazi tavaszias időben gyönyörű lenne
..őket muszáj volt fotózni... ;)
Esőben is a Kéken <3
Abaújszolnok határában
Cserehát - borult időben is csodaszép
Futottam le a dombtetőről, cipőm tiszta sár volt, a lépések nehéznek bizonyultak, a szántóföld mágnesként tapadt a cipőm talpához és lábsúlyként funkcionált az edzésnek nyugodtan betudható Kéktúrám alatt. Szinte végig. Izomláz garantált - gondoltam magamban.
Abaújszolnok
Cserehát útjelző kék tábla
Abaújszolnok kéktúrás bélyegző a magánház kerítésén
Abaújszolnok
Mikor leértem a faluba, átmentem a főúton és pecsételtem a magánház kapujára gondosan felszerelt kéktúrás bélyegzővel, majd mentem tovább utamon. Ez is egy pöttöm falucska, csupán egy utcából áll, de főút természetesen keresztülmegy rajta.
Csodálatos útviszonyok uralkodtak
....derült idő, napsütés... hihi...
Nyésta
A következő általam érintett lakott település Nyésta névre hallgatott, ahol keresztülmentem, ám mielőtt a faluba leértem, egy icipicit eltévedtem. Mentem a dombtetőn, haladtam előre, s egyszer csak azt vettem észre a gps-en, hogy ismét, jó szokásomhoz híven, gyönyörűen mellette megyek a Kéknek.... ...fogalmam sem volt, hol rontottam el. Gondoltam levágom az eltévedésem távolságát, s keresztülrontok a térképen, mikor egy sűrű erdő közepén találtam magam. Jelzett út sehol, csak fák, csapdának tűnő mélyedések a földben, letaposott avar, állati lábnyomok. Remek. Ismét szuper módon betévedtem egy olyan útvonalra, ahol egyáltalán semmi dolgom nem lenne. Se Kék, se Piros, se semmi színes, de még csak egy jól kitaposott út sem volt. De legalább közeledtem célomhoz...
Mikor kiértem az erdőből, már nagyon nem tudtam az eltévedésem okát, de valahogy a domb túloldalán találtam magam. A humap szerint az irány tökéletes. Elkezdtem futni, amennyire tudtam, de elég nagy volt a sár, így óvatos maradtam. Eszembe jutott, hogy hónap elején a Drágámmal bokáig, meg térdig érő hóban hódítottuk meg a Mátrát, s bár akkor nehéznek találtuk, mégis az mennyivel könnyebb volt... A hó legalább nem tapadt a cipőnkre, nem húztuk súlyként magunk után....
Mikor kiértem az erdőből, már nagyon nem tudtam az eltévedésem okát, de valahogy a domb túloldalán találtam magam. A humap szerint az irány tökéletes. Elkezdtem futni, amennyire tudtam, de elég nagy volt a sár, így óvatos maradtam. Eszembe jutott, hogy hónap elején a Drágámmal bokáig, meg térdig érő hóban hódítottuk meg a Mátrát, s bár akkor nehéznek találtuk, mégis az mennyivel könnyebb volt... A hó legalább nem tapadt a cipőnkre, nem húztuk súlyként magunk után....
Frissen mosott cipőm hihi...
Kékszerelem <3
Fotó a Drágámnak <3
A kellemetlen időjárás és hatalmas sár ellenére jókedvem töretlen volt, s egyáltalán nem bántam, hogy kamikaze módra nekivágtam ennek az útnak, amitől mindenki óva intett. Olyannyira jól éreztem magam, hogy még fotózgatni is maradt időm... ;)
Kééék <3
Divatbemutatóra indulok... ;)
Mikor elértem a következő állomást, Felsővadászt, úgy gondoltam, hamarosan vége a napnak. Tévedtem. Az igazi izgalmak még csak most kezdődtek. Drágámmal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot viberen, Ő megírta, épp mit csinál, én pedig folyamatosan tájékoztattam, merre járok. Nagyon cuki volt, ugyanis letöltött egy kéktúrás alkalmazást, hogy végig nyomon kövesse, éppen merre jár az őrült szerelme, hihi... :)
Felsővadászon a vegyesboltban van a kéktúrás bélyegző. Itt szerettem volna inni egy kólát, de sajnos nem volt kis kiszerelésben, csupán két literes. Azt soknak találtam. Vettem helyette egy Mountain dew-t, amit meg nem mondok, mikor ittam utoljára. Nem tegnap.
Felsővadász bolt, kéktúrás bélyegző
Cola helyett....
Felsővadász, templom
Felsővadász, háborús emlékmű
Felsővadász után beértem végre az erdőbe, s ezen a részen talán ez volt az első szakasz, amikor hosszan az erdőben vezet a Kék. Ezeket a részeket szeretem a legjobban. Az erdőt. <3
Randi az erdő szellemével... ;)
..a szántóföldeken is.... ;)
..csodás út...
Végig esett az eső...
Az eső rendületlenül esett, hideg nem volt, de nem is izzadtam, kellemes túraidőnek lehetett mondani leszámítva a hatalmas sarat. Az nem kellett volna. A nagy sár és dagonya hátráltatta sajnos utamat, borzalmasan lassított.
Szeretném megemlíteni, hogy ezen a részen iszonyat szemétmennyiség van sajnos az erdőkben. ..s nem csak az erdő szélén, bent a közepén is... Sehol máshol nem láttam hasonlót, pedig a Kéktúrának köszönhetően már elég sok helyen megfordultam... műanyag flakonok eldobva, sörös doboz a faágra felhúzva, chipses zacskó... Volt egy rész, egy tisztás, ahol ügyesen kellett forgatnom a fényképezőgépet és telefont, hogy a hatalmas szemétmenyiség ne legyen benne a képben... Ez nagyon szomorú látvány és tény...
..ha másnak nem is, de edzésnek szuper... ;)
(...volt a fenekemben izomláz másnap, hihi...)
Ködös útjelzők
...ködös élet...
Mikor elértem Irotát, megfordult a fejemben, hogy itt ki kellene szállni. Megláttam egy vendégházat és konstatáltam, hogy fél öt elmúlt. Nem tudtam pontosan, hány kilométer van még előttem, de a megállás gondolatát gyorsan elvetettem, annak ellenére, hogy már eléggé elázott mindenem...
Irota
..akinek jó szeme van, látja...
...azt hittem, soha nem lesz vége a sártengernek...
Ment a mosoly a Drágámnak <3
...ez akár én is lehetnék... ;)
Úgy döntöttem, nem térek el az eredeti tervemtől. Nagyon meg akartam csinálni az egész szakaszt a két nap alatt Aggtelekig. Ahhoz pedig nem szállhatok ki tíz kilométerrel a cél előtt ezen a napon, hisz annál több maradna másnapra. Aggtelekről az utolsó busz 16:40h-kor indul. Ha azt lekésem, akkor nem jutok már aznap haza. Ami nem lenne gond, ha egyedül élnék... ..de szerencsére január 26-tól ez megváltozott... ...töltöttem elég időt egyedül, most már életem végéig Vele szeretném tölteni a napjaimat, úgyhogy az nem opció, hogy másnap sem jutok haza.... Nincs mese, elázás ide, eső, sár, dagonya oda, tovább kell mennem.....
Irota
Irotán nagyon szép házakat láttam, így sok fotót készítettem, majd folytattam utamat a végtelennek tűnő hatalmas köd sűrűjében....
Irota
..egy kis makró esőben sem maradhat el... ;)
Rakacaszend felé Irotától kb 8-9 kilométert tettem meg. ..de hogyan... Sár volt. Iszonyat nagy sár. A szántóföldek felázott dagonyája mágnesként tapadt imádott terepcipőm talpára és oldalára, ami egyébként már délelőtt átázott. Vízben totyogtam egész nap. Reggel óta csepergett az eső. nem volt vészes, de elég víz esett rám egész nap ahhoz, hogy elmondhassam, teljesen eláztam. A sár pedig nem szűnt, sőt, mintha szaporodott volna a végeláthatatlan esőben... Mentem fel a hegyre, egyet léptem felfelé, kettőt csúsztam vissza. Utáltam az egészet, utáltam, hogy elindultam, utáltam, hogy itt vagyok. Csúszkáltam, fájt a térdem. Egyszer el is estem. Annyira csúszott a föld alattam, hogy térddel estem bele a sárba. Már nem érdekelt. Sáros volt a cipőm, a ruhám, a kezem, mindenem. Ismét gyűlöltem a Kéket. Utáltam, hogy itt vagyok, távol a Kedvesemtől, itt ázom egyedül egy Isten háta mögötti település előtti sáros, szutykos szántóföldön. Arra gondoltam, ha elérem a falut, keresek valami vendégházat és felhívom azt a kedves Hölgyet Tornabarakonyban, aki foglalt nekem egy éjszakát, hogy ne várjon. De aztán ezt a lehetőséget is elvetettem. ...hisz ezért (is) indultam el... Kínlódtam. Kínomban már csúnyán beszéltem. Nagyon csúnyán.... (...amiről persze meggyőződtem, hogy senki nem hallja...)
Szenvedésem útját fotókon is megörökítettem, hihi :)
Rakacaszend felé a ködben...
Utolsó kép a telefonommal...:(
Rakacaszend. Elértem a falut, valahogy beértem. El sem hittem. Tiszta sár voltam. ..és fáradt... Ránéztem a telefonomra, tiszta sár volt. ..és vizes. Csoda, hogy így bírja, gondoltam. Csináltam egy képernyőfotót jelenlegi helyzetemről és elküldtem a Drágámnak hogy tudja, hol vagyok. Nem volt sem időm sem energiám írni semmit, csak a képet küldtem menet közben. Rakacaszend. Pecsét a vegyesboltban. Gőzerővel kerestem. Találtam a gps-en egy bolt jelzést, azt követtem. Megláttam a Coop feliratot az épület tetején, háromszor körbejártam, mint egy mérgezett egér. Pecsét sehol. Ellopták. Elvitték. Most mi lesz... Vészesen sötétedett, már alig láttam. Nem akartam időt pazarolni azzal, hogy a lámpámat megkeresem a hátizsákban, így az utcai halovány lámpák fényében folytattam utamat. Közben eszembe jutott, hogy felhívom a Hölgyet, aki itt van alig pár kilométerre, hogy úton vagyok, érkezem, nem vertem át. Telefonáltam. Megláttam a gps-en egy másik boltot, így irányt váltottam. Ezaz, megvan! A kéktúrás bélyegző. Jujuuu, már megérte elázni, megérte ennyit kínlódni. Kéktúrás füzet elő, pecsét bele. Király! Bolt mellett kiskocsma, az emberek úgy néztek rám, mint egy ufóra. Túrázik? Igen... Ilyen időben? Kifogásokat bármikor találunk... Kifogások vannak minden napra... ..de ha valakinek céljai, álmai vannak, nem szabad, hogy a kifogásoknak éljen... Menjen arra felfelé, hamar eléri Tornabarakonyt. Jó időben fél órás járás, most lehet, tovább eltart.... Tovább eltartott...
Felkanyarodtam egy földes útra, ami a változatosság kedvéért csupa sár volt, és megszűnt a közvilágítás. Vaksötét volt. Az az igazi, vidéki vaksötét. Ilyen sötét Budapesten nincs sehol, ne is erőlködjünk... Akár tetszett, akár nem, elő kellett keresnem a fejlámpámat. Volt valahol egy elemlámpám is, de azt nem találtam a táskában (mint itthon kiderült, végig a táska mélyén lapult hihi...). Távolból kutyaugatást hallottam, mely egyre erősödött. A mellettem álló ház nyitott kerítésén kirohant valami és eltűnt a hang irányába. picit megijedtem. Feltettem a fejlámpámat a sapkámra és felfelé vettem az irányt, közben végig a telefont néztem, rajta a gps-t, mert tudtam, most nem tévedhetek el. Bármikor, de most nem....
Hosszú, lankás hegyoldalon mentem felfelé. A lépteim nehezek voltak, én fáradt, a talaj csupa sár. Hangosan beszéltem. Utáltam, hogy itt vagyok, utáltam, hogy nagyon nehezen haladok. Az eső esett szüntelen. A cipőm totál vizes, teljesen beázott. Arra gondoltam, mennyivel jobb lenne most otthon a meleg ágyikóban a Szerelmemmel.... <3 ...de én itt vagyok, egy vaksötét erdőben, tök egyedül, elázva, beázva, megázva, nyakig sárosan. Azt hiszem, nem teljesen vagyok normális....
Teljesen a gondolataimba mélyedtem, mikor azt vettem észre, letértem a Kékről. Visszakalauzoltam magam, de mire visszaértem a Kék jelzésre, a telefonom lebénult. Nem mozgott, nem reagált az érintésre. Semmi. Kikapcsoltam, újraindítottam, de semmi. Be sem tudtam lépni, nem tudtam beírni a jelszót.... Itt maradtam egyedül, a sötétben, humap nélkül. ...s bár a Kék jelzést megtaláltam, de hogy őszinte legyek, a nagy ijedtségben összezavarodtam, és fogalmam sem volt, melyik irányból jöttem és melyik irányba kell mennem. Elindultam az egyik úton, majd pár száz méter után rossz érzésem lett és visszafordultam. Ugyanezt eljátszottam a másik irányba. Közben írt a Drágám, de nem tudtam elolvasni, mert nem reagált a telefonom az érintésre. Elkezdtem sírni. Most mi lesz... Teljesen kétségbe voltam esve, nem tudtam, mitévő legyek.... eszembe jutott, hogy nálam van az egyik céges telefon. Gyorsan elővettem, de láttam, nem sokáig bírja az aksi. Megpróbáltam letölteni rá a humap alkalmazást, annak ellenére, hogy tudom, az iphone azt nem támogatja... nem sikerült. Megnyitottam a google térkép alkalmazást, s bár az mindig fagy, legalább az irányt belőttem. naná, hogy rossz irányba futottam. Visszafordultam. Elindultam a megfelelő irányba. Valahogy kikeveredtem az erdőből és megláttam a falu fényeit. Felcsillant a szemem. Megláttam egy hatalmas, végeláthatatlan kerítést is, aminek azt hittem, nincs vége... Megálltam és felhívtam a Hölgyet. Mikor meghallotta a hangom, mondta, hogy látott a dombtetőn, jöjjek le. De nem tudok, itt a kerítés... Nagyon cuki volt a Hölgy, fogta a kutyusát Bogit és eljött elém. Kiderült, hogy valahogy bementem egy nagy tanyára, azért láttam azt a hatalmas kerítést, aminek nem volt vége....
Megérkeztem Tornabarakonyba. El sem hittem, hogy itt vagyok. A céges telefonon írtam a Drágámnak, hogy nem működik a telefonom és hogy remélem, reggelre kiszárad. Edit néni, a szállásadóm nagyon kedves volt. Kimostuk a nadrágomat, a zoknimat és a cipőmnek is hozott egy hatalmas nagy vödröt. Majd ráraktunk mindent a cserépkályhára. A telefont szétkaptam és szárítottam. Kaptam egy finom teát is. A Levendulaházban aludtam. nagyon kedves kis házikó igazán szívélyes fogadtatással, őszinte vendégszeretettel. mesélte Edit néni, hogy Ők Húsvétkor kezdik meg az Országos Kéktúrát. Nagyon drukkolok nekik, sok sikert és rengeteg örömöt kívánok hozzá, hisz a Kék csupa szépet és jót ad nekünk. Kitartást. Hitet. Erőt. ...hogy megismerjük a határainkat... ...hogy tudjuk, meddig mehetünk el.... Iszonyatosan fáztam, odaálltam szorosan a kályha mellé. Gyors zuhany után megettem, amit a táskám mélyén találtam. Alig ettem egész nap. Csak mentem és áztam. Fogmosás után felhívtam a Drágámat, megígértem neki, ha nem jön helyre a telefonom, hamarabb hazamegyek... ..olyan jó lett volna akkor otthon lenni... Vele... ..de tudtam, nekem van még némi dolgom...
Felkanyarodtam egy földes útra, ami a változatosság kedvéért csupa sár volt, és megszűnt a közvilágítás. Vaksötét volt. Az az igazi, vidéki vaksötét. Ilyen sötét Budapesten nincs sehol, ne is erőlködjünk... Akár tetszett, akár nem, elő kellett keresnem a fejlámpámat. Volt valahol egy elemlámpám is, de azt nem találtam a táskában (mint itthon kiderült, végig a táska mélyén lapult hihi...). Távolból kutyaugatást hallottam, mely egyre erősödött. A mellettem álló ház nyitott kerítésén kirohant valami és eltűnt a hang irányába. picit megijedtem. Feltettem a fejlámpámat a sapkámra és felfelé vettem az irányt, közben végig a telefont néztem, rajta a gps-t, mert tudtam, most nem tévedhetek el. Bármikor, de most nem....
Hosszú, lankás hegyoldalon mentem felfelé. A lépteim nehezek voltak, én fáradt, a talaj csupa sár. Hangosan beszéltem. Utáltam, hogy itt vagyok, utáltam, hogy nagyon nehezen haladok. Az eső esett szüntelen. A cipőm totál vizes, teljesen beázott. Arra gondoltam, mennyivel jobb lenne most otthon a meleg ágyikóban a Szerelmemmel.... <3 ...de én itt vagyok, egy vaksötét erdőben, tök egyedül, elázva, beázva, megázva, nyakig sárosan. Azt hiszem, nem teljesen vagyok normális....
Teljesen a gondolataimba mélyedtem, mikor azt vettem észre, letértem a Kékről. Visszakalauzoltam magam, de mire visszaértem a Kék jelzésre, a telefonom lebénult. Nem mozgott, nem reagált az érintésre. Semmi. Kikapcsoltam, újraindítottam, de semmi. Be sem tudtam lépni, nem tudtam beírni a jelszót.... Itt maradtam egyedül, a sötétben, humap nélkül. ...s bár a Kék jelzést megtaláltam, de hogy őszinte legyek, a nagy ijedtségben összezavarodtam, és fogalmam sem volt, melyik irányból jöttem és melyik irányba kell mennem. Elindultam az egyik úton, majd pár száz méter után rossz érzésem lett és visszafordultam. Ugyanezt eljátszottam a másik irányba. Közben írt a Drágám, de nem tudtam elolvasni, mert nem reagált a telefonom az érintésre. Elkezdtem sírni. Most mi lesz... Teljesen kétségbe voltam esve, nem tudtam, mitévő legyek.... eszembe jutott, hogy nálam van az egyik céges telefon. Gyorsan elővettem, de láttam, nem sokáig bírja az aksi. Megpróbáltam letölteni rá a humap alkalmazást, annak ellenére, hogy tudom, az iphone azt nem támogatja... nem sikerült. Megnyitottam a google térkép alkalmazást, s bár az mindig fagy, legalább az irányt belőttem. naná, hogy rossz irányba futottam. Visszafordultam. Elindultam a megfelelő irányba. Valahogy kikeveredtem az erdőből és megláttam a falu fényeit. Felcsillant a szemem. Megláttam egy hatalmas, végeláthatatlan kerítést is, aminek azt hittem, nincs vége... Megálltam és felhívtam a Hölgyet. Mikor meghallotta a hangom, mondta, hogy látott a dombtetőn, jöjjek le. De nem tudok, itt a kerítés... Nagyon cuki volt a Hölgy, fogta a kutyusát Bogit és eljött elém. Kiderült, hogy valahogy bementem egy nagy tanyára, azért láttam azt a hatalmas kerítést, aminek nem volt vége....
Megérkeztem Tornabarakonyba. El sem hittem, hogy itt vagyok. A céges telefonon írtam a Drágámnak, hogy nem működik a telefonom és hogy remélem, reggelre kiszárad. Edit néni, a szállásadóm nagyon kedves volt. Kimostuk a nadrágomat, a zoknimat és a cipőmnek is hozott egy hatalmas nagy vödröt. Majd ráraktunk mindent a cserépkályhára. A telefont szétkaptam és szárítottam. Kaptam egy finom teát is. A Levendulaházban aludtam. nagyon kedves kis házikó igazán szívélyes fogadtatással, őszinte vendégszeretettel. mesélte Edit néni, hogy Ők Húsvétkor kezdik meg az Országos Kéktúrát. Nagyon drukkolok nekik, sok sikert és rengeteg örömöt kívánok hozzá, hisz a Kék csupa szépet és jót ad nekünk. Kitartást. Hitet. Erőt. ...hogy megismerjük a határainkat... ...hogy tudjuk, meddig mehetünk el.... Iszonyatosan fáztam, odaálltam szorosan a kályha mellé. Gyors zuhany után megettem, amit a táskám mélyén találtam. Alig ettem egész nap. Csak mentem és áztam. Fogmosás után felhívtam a Drágámat, megígértem neki, ha nem jön helyre a telefonom, hamarabb hazamegyek... ..olyan jó lett volna akkor otthon lenni... Vele... ..de tudtam, nekem van még némi dolgom...
Tornabarakony, Levendulaház
A szobám egy éjszakára
...száradnak a ruháim, szárad a cipőm a kályha tetején... :)
Nem javult meg reggelre a telefonom... Szólt rajta az ébresztőóra, de nem tudtam kikapcsolni, mert a telefon nem reagált az ébresztésre. Ez le is merítette. este tölteni sem tudtam, mert jött a felkiáltójeles hibaüzenet, hogy túl hideg az aksi. Szétfagyott a telóm. Hülye voltam. Egész nap ázott... Ebből most ismét tanultam... Telefon nélkül nem vállalom be Aggtelekig az utat, mert ha lekésem a buszt, telefon híján nem tudok alternatív lehetőség után kutatni a hazajutásomat illetően. Megkérdeztem Edit nénit, mikor megy innen busz. Azt mondta, fél 6-kor elment, s a következő délután 4-kor jön. Király! Akkor elmegyek Bódvaszilasig, onnan vonattal haza. Így zajlott reggel 6-kor a gyors újratervezés.
Edit néni sokat mesélt a faluról. Három fő "őslakosa" van a településnek. Aznap éjjel mindösszesen tízen aludtunk a faluban. Minden szomszéd mindent tud. Ettől én itt megőrülnék, hihi. Egyébként a szállásadóm a falu egyik képviselője, nagyon sokat tesz a település érdekében. Bár hivatalosan Debrecenben lakik, rengeteg időt tölt a faluban és sok energiát, pénzt fektet a környék és a házikó felújításába. Nagyon szép, amit csinál. Megtudtam, hogy a pap aznap egy embernek tartott misét. Ezen elcsodálkoztam, s rákérdeztem, hogy egy embernek is megtartja? Azt a választ kaptam, hogy muszáj... Néhány éve szerettek volna műutat Rakacaszend és Tornabarakony között, de a falu lakossága leszavazta... ...pedig milyen jól jött volna nekem az tegnap... ..a kocsmában még kérdeztem is, át tudok-e futni a faluba műúton, de az a válasz érkezett, hogy 40 kilométeres kerülővel... ...azt a 30 km-em után szakadó esőben, sötétben már nem vállaltam be.... ;)
..arról a dombról érkeztem előző este..
Tornabarakony, Levendulaház
Kilátás a templomra,
Tornabarakony
Edit néni és Bogi, a csodálatos angol agár elkísértek pár kilométeren. Ők sokat futnak, én kéktúrázom, miért ne mehetnénk együtt egy darabon.... Ki lettek okítva, merre kell majd mennem, hisz egyik telefonom kakukk lett, a másik lemerült.
A régi iskola
Polgármesteri hivatal
Ezen a napon utunkat az erdőben kezdtük meg, mely ismét fantasztikus hangulatot kölcsönzött, s rátette bélyegét (pozitív értelemben) a mai napra. Említettem Edit néninek a sok szemetet, hogy ehhez foghatót sehol az országban nem láttam, s mondta, ez a munkásoknak köszönhető...
Edit néni és Bogi, másnap reggel kb. 4 kilométeren át kísértek a Kéken
Bódvarákó felé
Kis idő után elváltak útjaink kedves társaságomtól, és a már megszokott módon, egyedül folytattam utamat tovább a Kéken. Érzelmeim vegyesek voltak. Az eső már nem esett, de a Párom óva intett a mai túrától. Azt mondta az én Édesem, hogy havazás és nagyon erős szél is jöhet, menjek haza. megmondom őszintén, ha üzemképes maradt volna a telefonom, gondolkodás nélkül végigcsinálom eredeti tervemet. A probléma a telefonhiány volt. Hogy ha bárhol ki kell szállnom, nem tudok alternatív útvonalat keresni a hazajutásra. nem tudok telefonálni, ha baj van. Nem tudok menetrendet nézni, ha valamit spontán újra kell terveznem. Így tudtam, egy célom van a mai napon: minél hamarabb eljutni Bódvaszilasra és valahogy értesíteni a Drágámat, hogy ne aggódjon...
Esőmentes nap a Cserehátban
Mentem, futottam az erdőben, amennyire az időjárási viszonyok engedték, mert az előző napi esőzések miatt felgyülemlett sármennyiség ma sem hagyott alább... ...de azért szép volt... ..a Kéknek ugye mindig van egy varázsa, s időnként akármennyire gyűlölöm is, mégis imádom... <3
Kékszerelem
Fáradtan, nyúzottan, de mosolyogva imádott Kékemen <3
Tudtam, hamarosan elérem Bódvarákót, onnan néhány km már csak aznapi célom. Elkezdtem szaladni, s hirtelen olyan érzésem támadt, mintha a Bükkben lennék. Erre a részre is vissza kellene majd jönnöm, gondoltam, ez csodaszép lehet nyáron és tavasszal.
Lefelé a csúszós sárban
Bódvarákó tornya a messzi távolból
Itt, ezen a ponton tudtam, hogy célba értem, már minden rendben van...
Mikor beértem Bódvarákóra, már valamelyest megnyugodtam, tudtam, lassan célegyenesbe érek. Megkerestem a bélyegzőt, mely egy magánház kerítésén található, s pecsételtem. Nagyon szép házak vannak egyébként a faluban, rengeteg fotót készítettem, majd Bódvaszilas felé vettem az irányt.
Bódvarákó házikói
Bódvarákó, templom
Bódvarákó
Vidéki buszmenetrend
Bódvarákó házikó
Kéktúrás bélyegző Bódvarákón,
magánház kerítésén
(Szabadság út 23)
Bódvarákó és Bódvaszilas tényleg csak pár kilométer. Végigfutottam. Nah persze nem a hiper-szuper villámsebes sprintszámra kell gondolni, csak a lehetőségekhez mérten gyorsan, végre nem sártengerben haladtam, de azért persze két napnyi ázott cucc a hátamon nehezítette tempót...
Útban Bódvaszilas felé
Márciusi Kék
..a névadó...
Ahogy egyre közelebb értem a faluhoz, egyre jobban megmutatkoztak a civilizáció jelei - vonatsínek, fénysorompó, száguldó autók, bringázó gyermekek. Tudtam, éreztem, hamarosan otthon leszek. :)
Bódvaszilas határában
..ha ilyet látok, mindig felcsillan a szemem...
...vasúti sínek... ...civilizáció... ;)
Fél tíz magasságában érkeztem meg Bódvaszilasra. Edit néni azt mondta, Tornabarakonynak három fő őslakosa van, Bódvarákón már kb húszan laknak, Bódvaszilas pedig már kész metropolisz, hihi... ...és tényleg! ...no persze csak a Cserehát piciny faluihoz mérten.... ;)
Bódvaszilas
Bódvaszilas, templom
'56-os emlékmű
Bódvaszilasi rendőrőrs
Mikor beértem a piciny városkába, első dolgom volt felkeresni a vasútállomást és megnézni, hogyan mennek a vonatok. Mondanom sem kell, pont az orrom előtt ment el a miskolci járat. Várhattam két órát a következőre. Megkérdeztem az állomás bódéjában, lenne-e lehetőségem telefonálni, ugyanis elromlott az egyik telefonom, a másik lemerült, a Párom pedig aggódik miattam. Nagyon kedves volt a fiatal srác, odaadta a cég mobilját és felhívhattam a Drágámat, hogy jól vagyok, élek, megyek haza... :)
Bódvaszilas vasútállomás
a kéktúrás bélyegzővel
Fél 12-kor indult el az a vonat, ami Miskolcra repített röpke másfél óra
alatt. Onnan IC, Keleti, majd haza. A kedvencem várt otthon: rántott
sajt, kukoricás rizzsel. Az élet csodaszép! :)
Pénteken 36,13 kilométert tettem meg összesen 8 óra 42 perc alatt (beleértve az eltévedéseket, a megállásokat, a kétségbeesett rohangálásokat hihi) helyenként nyakig érő sárban (szintemelkedés 730m, süllyedés 720 m volt), szombati adagom 12,16 kék km 2 óra 31 perc alatt (itt gyakorlatilag síkon mentem, felfelé 145 m, lefelé 245 m volt a teljesítményem). Bár szenvedtem szombat délután/este, bőrig áztam, sokszor fáztam, mégis azt mondom így utólag visszagondolva: kár lett volna kihagyni.... ;)
Pénteken 36,13 kilométert tettem meg összesen 8 óra 42 perc alatt (beleértve az eltévedéseket, a megállásokat, a kétségbeesett rohangálásokat hihi) helyenként nyakig érő sárban (szintemelkedés 730m, süllyedés 720 m volt), szombati adagom 12,16 kék km 2 óra 31 perc alatt (itt gyakorlatilag síkon mentem, felfelé 145 m, lefelé 245 m volt a teljesítményem). Bár szenvedtem szombat délután/este, bőrig áztam, sokszor fáztam, mégis azt mondom így utólag visszagondolva: kár lett volna kihagyni.... ;)
