OKT 10. számú túra első négy szakasza
OKT-101 Csókakő vm. - 81-es út, Sandokan étterem - Csókakő - Vár-völgy - Kocsmáros-domb - Vén cser - Pátrácos - Hajdúvári vh. - Antal-árok - Szőlő-hegy - Gánti-barlang - Öreg-tölgyek - Gánt
OKT-102 Gánt - Kenderáztató - Pap-völgy - Leányfej-szikla - Hajszabarna - Mindszentpuszta
OKT-103 Mindszentpuszta - Som-hegy - Csáki vár alja - (Csáki várrom) - Batonna-hegy - Kis-bükk - Kőhányáspuszta
OKT-104 Kőhányáspuszta - Németh-völgy - Cseresznyefa-hajtás - Űző-hegy - Várgesztes
Csókakő
Hosszú túra volt ez a keddi, több mint 40 kilométert tettem meg. Tudtam, nem hibázhatok, muszáj elérnem az utolsó buszt Várgesztesen, hisz másnap a szabadságom utáni első munkanap várt rám az irodában. Székesfehérvárról indult az esztergomi vonat, ami legnagyobb meglepetésemre egy darab kocsi volt. Néztem, bámultam, jobbról-balról, ennyi lenne az összes vonat? ..és igen, ennyi volt a vonat... Később megtudtam, ő az ún bz-mot. Felszálltam hát az árva vasúti kocsira, mely úgy száguldozott, mintha valaki kergetné. Csókakő vasúti megállóhely volt a célom, ahol pecsételtem, megcsodáltam a keresztet, majd megkezdtem az aznapi kéktúrámat.
Ez a szakasz, megmondom őszintén, kissé csalódás volt nekem; autók, kamionok mellett kellett megtennem az első néhány kilométert. A vasúti megállóhelyen sajnos elfelejtettem elindítani az órámat, amit akkor vettem észre, amikor már kb egy kilométert megtettem. Szóval szorosan az út mellett gyalogoltam, mellettem autók, teherautók, kamionok száguldoztak el, némelyik olyan közel, hogy időnként az árokba kényszerültem. Bár kényelmetlen volt ott gyalogolni, de ott éreztem némi biztonságot. Míg kiértem a 81-es főútra, szerintem az összes kéktúrát megalkotó, megtervező személy közeli rokona csuklott... A következő gyönyörű pont a főúton való átjutás (átfutás, átrohanás), azt gondolom, nem ez a kéktúrás útvonal gyöngyszeme. Mindenesetre kalandtúra. Élménytúra... Mikor élve átértem a főút túloldalára, már csak néhány száz métert kaptam a dögös forgalomból, majd lefordultam balra, ahol némiképp alábbhagyott az a rengeteg autó és kamion. Bár itt is az autóúton bandukoltam, itt azért sokkal biztonságosabb volt, mint előzőleg. Sétáltam, futottam, míg elértem Csókakő várostáblát.
Bajos kereszt Csókakő vasúti megállóhelyen
Úton Csókakő felé
Sandokan panzió és étterem a 81-es főút mellett
Csókakő felé félúton...
Csókakő városán keresztülsétáltam, elhaladtam az óvoda és egy vendéglő mellett, megkerültem a templomot és felgyalogoltam a vár irányába. Itt is megláttam egy pecsétet, ami a várat ábrázolja. Bár már pecsételtem Csókakő vasúti megállóhelyen Bodajk pecséttel, de úgy gondoltam, nekem ilyen szép várat ábrázoló bélyegző is kell, így nyomtam még egy pecsétet az igazolófüzetembe, majd körülnéztem itt fent is. Meg kell hagyni, Csókakő eléggé, hogy is mondjam, "nemzet-szocialista" település, Nagy-Magyarország térképtől kezdve Horthy szobron át volt ott minden a vár alatti parkolóban a kis téren. Nagyon tetszett amúgy, nincs ezzel semmi probléma, legalábbis nekem ez a véleményem. Megcsodáltam minden szobrot, fát, bokrot, a várat, majd elindultam az erdő irányába.
A már barátságos, némileg csendes(ebb) út csókakő felé
Csókakő római katolikus temploma
A vár alatti parkolóban
Az erdőben feltűnően sok biciklissel találkoztam, ez valahol megnyugtató volt számomra, ugyanis ebben az esetben tuti, hogy itt nem lőnek, nincs vadászszezon, gondoltam magamban. Eleinte még nagyon köves volt az út, olyan igazi bokatörő köves, így itt futni még nem tudtam. A bringások is többször leszálltak a kerékpárról, és tolták azt. Bal oldalon az erdőből a várba vezető lépcső mellett haladtam el, majd egy idő után enyhült az út nehézségi foka, lassan de biztosan futhatóvá vált a terep. A szűk Vár-völgyben jártam, innen indult a kapaszkodás a hegyre felfelé.
Csókakői vár
A vár alatti parkoló kis terén
...és a bizonyíték, hogy saját képekkel dolgozom, valóban ott jártam... ;)
Most tudatosult bennem, hogy gyönyörű a Vértes is, nagyon szép. Egyes részein nekem valahogy a pilisi emlékeimet idézte elő, sok hasonlóságot véltem felfedezni a Pilissel. Mentem, túráztam, gyalogoltam, futottam, gondolkodtam... ...volt mit átgondolnom aznap... Szabadságon voltam előző héten, pár napot Svájcban töltöttem a barátaimmal, nagyon jól éreztem magam. Ízelítőt kaptam a svájci természetből, a hegyekről, hisz már majdnem elfeledkeztem róla. Tizenöt évvel ezelőtt jártam anno Svájcban, akkor is nagyon tetszett, de akkor még talán túl fiatal voltam. Azt hiszem, sokkal jobban tudom már értékelni a szépet... Ahogy mentem, gondolataimba merültem, s azt vettem észre, fejem felett összeölelkeztek a fák, akik megadták a hűs klímát. Gyönyörű volt a késő nyári természet.
Később egyre barátságosabbá vált a talaj, így a futást is elkezdtem az erdőben.
Futásra készen :)
Lépcső a csókakői várhoz
Vértes
Sallalallaló, kéktúrázni jó :)
Vértes
Csókakő vára - információ
A Kocsmáros-dombon keresztül haladtam, gödrökkel teli földúton és bizony nagyon hosszú volt ez az út. Mindenhol sár és dagonya. Volt egy pont, amikor majdnem sírógörcsöt kaptam, ugyanis a szabadságom előtti napom kimostam mindkét túracipőmet, futócipőmet. Frissen mosva, tisztán, üdén, illatosan húztam fel ma reggel, erre olyan sár és dagonya fogadott, amit nem lehetett egyszerűen csak kikerülni. Kétszer majdnem seggre is estem. Szerencsére csak majdnem, ugyanis váltónadrágot elfelejtettem betenni. Szépen néztem volna ki nyakig sárosan, mint egy nyolcéves gyermek... ...az elcsúszást megúszva csupán a frissen mosott cipőm és a vádlim lett tiszta sár...
Ez a rész időben nagyon lelassított sajnos, annyira csúszott a sár, hogy képtelen voltam gyorsan menni, minden lépésemet a lassúság, az óvatosság, a full koncentrálás jellemezte...
Sár, dagonya, amolyan welcome home túra :)
A frissen mosott cipőm dél körül
Infó a Vértes-hegységről
Útjelző
Sár és dagonya egyre mélyebben
Nagyon szép volt az erdő ezen a részen, gyönyörű élményekkel gazdagodtam, a dagonyás részt leszámítva imádtam. Gyönyörű környezet, hatalmas fák, édes kis madarak, apró állatok a bokorban, friss levegő, csend és nyugalom. Imádom. Nincs is annál szebb látvány, mikor sétálsz az erdőben és látod, a Napocska huncut kacajjal besüt a fák közé, s a távolban meg-megcsillan a fény... <3
Vértes-hegység
A sapkám még tiszta... :D
A jegyzeteimre időnként rápillantottam, s ezerrel kerestem a Hajdúvári vadászházat, de megmondom őszintén, nem találtam. Lehet, simán elsétáltam mellette. Vagy elbújt a fák mögött. Passz. Láttam viszont a Gánti-barlangot, ami előtt egy pihenőhely várja a megfáradt túrázókat. Én nem voltam fáradt, így nem pihentem. Kihasználtam a túrám minden másodpercét a kalandra. :) Majd elsétáltam egy lovasfarm mellett, ahol lovak legelésztek, majd hirtelen befordult egy jeep a földes útról és a sofőr tőlem kérdezte meg, merre van ez és ez a puszta. Felvilágosítottam, ha ez nem látszódna rajtam eléggé, hogy fogalmam sincs, ugyanis most túrázom erre életemben először. Végignézett rajtam, látta a sáros cipőmet, a poros nadrágom, zilált arcomat, a sárcsíkot a vádlimon, majd annyit mondott: sajnálom, ha összeporoltam. Megnyugtattam, nem ő volt a hibás, hanem hat kilométerre innen egy nagy dagonyás erdőrész... :) Viszont, ha már bekúszott a csőbe, megkérdeztem tőle, merre menjek Gánt irányába. Megmutatta, melyik irányba van a falu, hisz itt a prérin bizony hirtelen elfogytak a kék jelzések.
A sofőr navigálása alapján egy éles bal kanyarral érkeztem meg Gántra, az édes kis faluba, mely telis-tele van gyönyörű házakkal. Szebbnél szebb házakat láttam itt, nagyon helyes kis település a Vértes szívében. Keresztülbaktattam a főúton, majd jobbra letérve az út túloldalán betértem a Vértes vendéglőbe, ahol pecsételtem, ittam egy finom kávét, három dl jéghideg szódavizet, megmostam szappannal a kezem, majd továbbindultam utamra.
Vértes vendéglő
Visszatekintés Gántra
Gántról elindulva visszapillantás a Vértesre
Gánt kapujában
Vértes
A bizonyíték :)
Vértes-hegység
Gántról egy rövid szakasz vezetett következő állomásomra, Mindszentpusztára. Igazából egy egyszerű, könnyed szakasz állt előttem, melyet futva, könnyedén teljesítettem. Egy széles mezőn vágtam keresztül, majd egy poros földúton, aztán betértem a helyes kis erdőbe, a Pap-völgybe, ahol sokáig szinten haladtam. Igazából Mindszentpuszta előtt vettem elő a tabletet, mert kellett a gps, ugyanis el kellett hagynom kis időre a kéket. Pecsételtem, utána mentem vissza a kék útvonalra. Mindszentpuszta igazából, ahogy nevében is benne van, semmi extra, egy nagy puszta kulcsos házakkal, nyaralókkal.
Mindszentpuszta vendégház
Mindszentpuszta pecsét
Pecsételés után visszatértem a kékre, kezemben a gps-el (tablettel), azt már nem tettem el, azon követtem tovább utamat, gyakorlatilag a túra végéig. Újra az erdőben voltam tehát, most egy nagyobb szakasz következett. Délután öt óra körül járhatott, s azon gondolkodtam, bele kell húznom, ha el akarom érni az utolsó várgesztesi buszt. Márpedig muszáj elérnem... Baktattam felfelé a Som-hegyre, hol futva, hol lihegve, picit fáradt voltam. Itt a Som-hegyen Tibi barátom jutott egyből eszembe, innen származik a neve. Elhatároztam, másnap fel is hívom és elújságolom neki (meg is tettem, másnap edzés után beszéltem Tibivel telefonon). Futottam felfelé a Som-hegyen, eléggé fáradt voltam már, de fogytán voltam az idővel. A tablet végig a kezemben volt, néztem a kijelzőn, éppen merre járok. Érdekes volt, mert mikor sétáltam, gyalogoltam, fekete kereszt jelent meg, mikor elkezdtem kocogni, zöldre váltott a jel, majd mikor nekilendültem és időnként félszemmel rásandítottam a tabletre, pirosra váltott. Nah, most ez lehet, hogy teljesen más volt, teljesen más jelentéstartalommal bírt, de én akkor ezt láttam bele... :)
Kék jelzések a Som-hegyen
Som-hegyen
Futottam, rohantam, mert szűkében voltam az idővel, bár itt már megfordult a fejemben az a gondolat, hogy Kőhányáspusztán majd megnézem, mi újság, van-e buszmegálló (vonatsínekről itt nem is álmodoztam), megszakíthatom-e itt a túrámat, s majd legközelebb innen folytatom. Játszadoztam ezzel a gondolattal, hisz fáradt voltam és a percek persze őrülten rohantak. A gps-en láttam és a leírásban is olvastam, hogy a Csáki vár romjaihoz egy enyhe kitérőt kell megejtenem. Úgy gondoltam, kitérek, hisz ki tudja, járok-e még errefelé valaha az életben. Feri kéktúrás blogoldalán olvastam, nem nagy szám az a pár kődarab, s most saját szememmel meg is bizonyosodtam efelől. Magas hegyoldalt, durván meredek emelkedőt kellett megmásznom érte, de nem bántam meg. Olyannyira volt meredek, hogy visszafelé mindent elpakoltam a táskámba, nehogy bárminek is baja essék, míg araszolgatok oldalazva lefelé...
Köhányáspuszta felé félúton
Vértes
Csáki vár romjai
Fogytán voltam az idővel, szaladtam a vár megtekintése után az erdőben, ahogy csak tudtam. Mikor Kőhányáspusztára értem, csak ámultam és bámultam. Nagyon helyes kis település, egy édes kis kápolnával a szélén. Teljesen el voltam ájulva, annyira tetszett.... ...és még két buszmegállót is láttam!
Kőhányáspuszta Esterházy kápolna
Kőhányáspuszta, Steinau vendégház
Gondoltam, itt akkor most megszakítom túrámat, hisz már bőven 30 kilométer felett jártam, el voltam fáradva és veszélyben volt a hazautam. Pecsételtem a vendégháznál, majd elindultam az egyik buszmegálló felé, hogy meglessem a menetrendet. Reményt vesztve konstatáltam, hogy az utolsó busz 16:30h-kor már elment... Hihetetlen. Kész. Lekésem a buszomat. ...hogy ez mennyire vidék... Ilyen gondolatok kavarogtak fáradt fejemben. Tökéletes volt a káosz az agyamban. 18:39h volt, mikor az órámra pillantottam. Nem volt kérdés, folytatni kellett az utat, s nincs mese, akármilyen fáradt is vagyok, minimum a felét futva... ...csak így van esélyem.
Futópálya a Vértes-hegységben
Fotózásra azért mindig akad kis idő... ;)
Mentem, futottam, rohantam, mint akit kergetnek, ahol a terep engedte, ott gyakorlatilag sprinteltem. Így utólag visszagondolva kész csoda, hogy nem estem pofára egyszer sem... Ez az utolsó négy kilométer volt ezen a napon a leghosszabb és legnehezebb; már hullafáradtan, éhesen, szomjasan (mert enni-inni most aztán igazán nem volt idő...), akadályokkal kellett küzdenem, utakra dőlt fákkal, melyeket nem lehetett egyszerűen csak átlépni, melyek alatt nem lehetett egyszerűen csak átbújni, hanem volt, amit a meredek hegyoldalban kellett kikerülni... Veszélyben volt, hogy elérem az utolsó buszt, amit a neten láttam, amire viszont nem emlékeztem pontosan, hogy 19:25h-kor vagy 19:35h-kor indul Várgesztesről Tatabányára. Mentem, rohantam, a nagy futásban kiálló rönkökbe többször úgy belerúgtam, úgy fájtak a lábaim utána, hogy hangosan kiabáltam (amit azért időnként cenzúrázni kellett volna...). Nem érdekelt, úgysem hallja meg senki, max az erdő szelleme, ő pedig ha meghallja, talán megesik rajtam a szíve és segítségemre siet...
Akadálypálya a Vértes-hegységben
Az utolsó két kilométeren csakhogy érezzem a törődést, a kéket...
...s az utolsó sprintszakasz...
Ahogy utólag már itthon olvastam jegyzeteimet, kiderült, hol sprinteltem, hol szenvedtem keresztül magam: a Német-völgyben, szerintem ez volt az a szakasz, ahol még relatív jól tudtam haladni, majd jött a Cseresznyefa-hajtás, majd a végén még kaptam egy hatalmas szivattyút, az Űző-hegyen kellett felbaktatnom... ...az utolsó pár kilométeren azért még hatalmasakat szívtam... ...nem csalódtam a kékben...
Mikor megúsztam az akadályokat, felülkerekedtem minden nehézségen, már láttam az út végét. 19 óra 18 perc volt, mikor kiértem az erdőből. Bent voltam már Várgesztesen, kezemben a tablet, hátamon a táska, folyt rólam a víz, a cipőm csupa sár, a lábam, a vádlim tiszta kosz, futottam az úton szemben az autóforgalommal, mert tudtam, nincs sok időm. Éppen hogy elértem a buszt. A városból nem láttam semmit. Abszolúte semmit, három házat, egy kocsmát és a buszmegállót leszámítva. Az egész úgy történt, hogy mikor beértem Várgesztesre, itt is futottam, lélekszakadva rohantam a buszmegálló és pecsételőhely irányába. A kocsma előtti villanyoszlopon vadul kerestem a bélyegzőt, szerintem még fel is ordítottam: hol a pecsét?? Mikor is a kocsma előtt álldogáló fiúk, férfiak odaszóltak nekem: bent van. Megköszöntem nekik, elindultam futva a kocsma felé, mikor a szemközti busz beizzította a motort. Ez a busz megy Tatabányára? - kérdeztem üvöltve a kocsma előtt összegyűlt kisebb tömeget, minden reményemet feladva, hogy várgesztesi bélyegzőt lát ma a füzetem, amire igent bólogattak. Majd legközelebb pecsételek, szóltam vissza nekik és rohantam a busz után, aki már zárta az ajtókat. Rendes volt a buszvezető, vissza kinyitotta az ajtót és felengedett a buszra.
Mivel mostanság vonzom a gyönyörű naplementéket, ezen a napon sem volt belőle hiány. Bár nem a legideálisabb környezetben, a buszon Várgesztesről Tatabánya felé zötykölődve, fáradtan, álmosan, éhesen, de a látvány így is kárpótolt minden megszenvedett kilométerért. A buszon megfogadtam, többet ilyet nem csinálok, nem kell a 40 kilométer. Bővel elég egy 20-30 kilométeres táv, ami relatív kényelmesen kivitelezhető egy nap alatt.
Naplemente a buszról Tatabánya felé
Ezen a napon összesen 40,42 kilométert tettem meg mindösszesen 8 óra 13 perc leforgása alatt (plusz az a közel egy kilométer, ami az elején szintén lemaradt...). Elfáradtam. Nagyon elfáradtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése