OKT-132 Zsíros-hegy - Hűvösvölgy

2016. szeptember 18-án vasárnap befoltoztam egy lyukat az Országos Kéktúra budapesti szakaszán. Ami anno kimaradt a túlzott maximalizmusom és zöldfülűségemből adódó (el)tévedésem miatt, a Zsíros hegy - Hűvösvölgy szakasz, vasárnap teljesítve lett Andi barátnőm kíséretében.  Egész pontosan az alábbi szakaszt teljesítettük ezen a szép, verőfényes, ősz eleji napon: 

OKT-132: Zsíros-hegy - Kerek-hegy - Kovácsi-erdőföldek - Remete-hegy - Remete-szurdok - Máriaremete, kegytemplom - Nagy-rét - Hűvösvölgy

 Remetehegy

Andi barátnőm még hetekkel ezelőtt említette, szívesen eljönne velem egyszer kéktúrázni, amikor egy rövidebb szakaszra esik a választásom. Gondoltam, ez a szakasz rövid is (9,6 km), közel is van (Nagykovácsi - Budapest), így remek barátnős vasárnapi program. Lebeszéltük a dolgokat, mikor hol találkozunk, mit hozzon, én mit viszek...etc. Szombat este kétségbeesetten írt viberen, hogy szakad az eső, most mi lesz. Ne aggódj, nyugtattam, holnapra kiránduló időt rendeltem. :)

Vasárnap 11 órakor találkoztunk Andival és megbeszéltük, a túra előtt - mivel tényleg ez egy minimál szakasz - fakultatív programként mutatok neki valami szépet; felviszem a Nagy-szénás tetejére. Onnan csodaszép a kilátás. Nagykovácsinál a Szeles úton mentünk felfelé, a piros jelzéseket követve másztunk fel erre a fantasztikus pontra. Bár Andi volt már itt túrarandi kereteken belül, akkor a sötétben bandukoltak errefelé, világosban ezt a csodálatos panorámát még nem látta. Itt volt tehát a remek alkalom, megmutattam neki ezt a csodálatos kilátást napfénynél (..amennyire a sötét felhők engedték...).

 Felfelé a piros úton

 Fenn a csúcson - Nagy-szénáson

 Kilátás a Nagy-szénásról

Emlékeimben kutakodva idéztem fel a láthatatlan, itt-ott eldugott kék jelzéseket, amit anno itt benéztem. Most természetesen arra koncentráltam, hogy azonnal megtaláljam, merre van a helyes út, így hamar letaláltunk az erdőbe. Hullámvasutazva indultunk el, megmutattam Andinak a régi turistaház maradványait, majd egy további erdős részen keresztül jutottunk le a köves útra, végül arra a tisztásra, ahol anno egy másik turistaház állt. Ezzel szemben megpillantottuk a Muflon itatót, pont ott, ahol augusztus elején is megtaláltam. Gyorsan pecsételtem füzetembe, majd betértünk egy kávéra és egy szendvicsre.

Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk a vendéglőben, nagyon helyes volt mindenki, több kutyával is összefutottunk. Azon gondolkodtunk, hogy kb 3 kilométert tehettünk meg, amit nem mértünk, ami a mi kis fakultatív programunk. Andi már most elfáradt, én pedig felvilágosítottam, hogy kéktúra szempontjából még null kilométeresek vagyunk. :)  

A Muflon itatóban ittam egy kávét és kértem egy mézes teát, mert nem éreztem magam túl jól, napok óta kapart a torkom. Ettünk egy-két szendvicset, Andi feltankolt keksszel és csokival, hisz attól félt, az én őrült tempóm mellett majd csak este ehet legközelebb. Svédországból kapott csokit, annyira aranyos volt, azt mondta, ezt különleges alkalomra tartogatta. Ez a vasárnap volt számára a különleges alkalom. Annyira édes az én Andi barátnőm, annyira imádom... <3 

Indulhat a kaland :) 

Miután ettünk-ittunk, feltankoltunk minden jóval, én pedig szépen fogalmazva hajcsárnak lettem titulálva, elindultunk a már hivatalos kéktúrás utunkra. Órát belőttem, magunkat pedig kilőttük az erdő közepén található vendéglőből. Mondtam Andinak, hajcsár jelző ide vagy oda, bele kell húznunk, hogy ránk ne sötétedjen  az erdőben.

A Zsíros hegyen rákapcsoltunk, gyors-gyaloglás tempóban haladtunk (muszáj volt), s elég hamar felértünk a Kerek-hegyre. Itt egy pici lazítást engedtem, csináltunk pár fotót, megmutattam barátnőmnek, múltkor hol tévedtem el, mikor már vaksötétben sprinteltem le a hegyről és Budaliget helyett valahogy Solymáron sikerült kilyukadnom...  

...a Kerek-hegy tetején, ahol a sárga és a kék kettéválik... 

...örökre az emlékezetembe véstem... :)

Andi és Márti :) 

 Imádom a fákat, az erdőt :)

 Kerek-hegyen

 Kerek-hegyen

 ...mindig csak a kék... :)

  

Továbbhaladtunk, találkoztunk más túrázókkal is, olyankor lemaradtunk fotózni vagy csak azt álcáztuk, hogy pihenünk, menjenek csak el, hagyjanak csak le bennünket. Pont azért jöttünk az erdőbe, hogy embereket ne is lássunk. :) Megbeszéltük Andival, hogy picit mintha antiszociálisak lennénk, aztán jót nevettünk......és tényleg... ;)

Budai-hegység 

 A legtökéletesebb vasárnapi program :)

 ...mondom én.. :) :)

 Őszi levelek, őszi színek... ...imádom :)

Mentünk, sétáltunk, túráztunk, beszélgettünk, fotózgattunk, nevetgéltünk, nagyon jól éreztük magunkat. Néztünk az erdő színeit, teljesen el voltunk varázsolva. Gyönyörű minden évszak, tényleg, minden évszaknak megvan a saját maga varázsa, a bája, de az őszi színekért néhány éve egyszerűen rajongok. Levelek sárga, zöld, barna, piros, vörös színben pompázva, bár az elmúlást szimbolizálják, a nyár múlását, de mégis van benne valami hihetetlen gyönyörű titokzatosság... ...valami varázs... ...s míg az erdő, az ősz tarka színeiben gyönyörködtünk, felértünk a Remetehegy tetejére. A fák között megláttunk egy kilátásgyanús kis szegletet, ahová befészkelve magunkat csodálatos panoráma tárult elénk... ...majd leesett az állunk... Ráláttunk Remeteszőlősre és a Remeteszurdokra, csodaszép volt minden, mi akkor körülvett bennünket.
 

Itt egy kis pihenőt tartottunk, kb fél órát, negyven percet. Ettünk mogyorót, csináltunk fotókat, beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. tanácskoztunk erről-arról. Megállapítottuk, milyen csodás dolog itt ülni egy hegy tetején és bámulni le a csodálatos kilátásra. Ezért megéri egész héten keményen dolgozni, ha ez a vasárnapi ajándék... 

 ...kék cipő hiányában... ;)

 Andi és Márti a Remetehegyen ;)

 Kilátás a Remetehegyről a Remeteszurdokra és Remeteszőlősre

Kis pihenő után továbbálltunk, mennünk kellett, hisz vészesen fogyott, rohant az idő. Sziklás hegyoldalon másztunk lefelé, elég kemény szakasz következett. Most már értem, miért óvott Feri anno ettől a szakasztól éjszakai sötétben. Szerintem lepottyantam volna, hehehe. :) Így is volt egy kis szakasz, ahol négykézlábra ereszkedve tudtam csak mászni, úgy éreztem biztonságban magam. Nekem október 9-én maratont kell futnom, mondtam Andinak mosolyogva, nem kockáztatok. :) A végén, mikor leértünk, kidőltem...  ...természetesen csak a fotó kedvéért, szimbolizálva, tényleg meredek volt az út... :)  

 Sallallallallé, veszélyes az út, hazafelé... :)

 Andikám az életéért küzd hahaha... :)

 Csúnya felhők kísértek...

 ...meredek...

 "...I did it my way..."

 Megvaaaaan :) ..leértem yeeaahh :) 

Lent a Remeteszurdok szép, gyönyörű, de a napfény ide is csak helyenként szökik be. Egyből a Pilisszentkereszti szurdok jutott eszembe, említettem is barátnőmnek, ha valami gyönyörűséget szeretne látni, oda mindenképpen látogasson el. Itt is nagyon jó a levegő, gyönyörű a környezet, lépteink mellett csordogál a kis patak. ...akárcsak egy mesében... Ha errefelé laknék, biztos itt futnék esténként, állapítottam meg.

 Remeteszurdok

 Andi és Márti a Remeteszurdokban

 Remetebarlang

 A vasárnapi csipet csapat :)

 Dr Pápa Miklós emlékmű

Mikor kiértünk a szurdokból, igazából már Budapesten voltunk, méghozzá a II. kerületben, Máriaremetén. Megcsodáltuk a hatalmas Máriaremetei kegytemplomot, ahol épp vasárnap esti mise volt, így csak bekukkantottunk: gyönyörű ez a templom, állapítottuk meg, nemcsak kívül, hanem bizony belül is. A templom mellett rengeteg Mária szobor található, majdnem mindet lefényképeztem, addig Andi megpihent egy padon. 

 Máriaremetei kegytemplom

 Máriaremete

Ezek után a városban, a második kerületben tartottunk Hűvösvölgy irányába, csak a végén mentünk be ismét egy erdős részre. De ez már nem igazi erdő volt, hanem egy fákkal teli park. Itt már sötétben bandukoltunk, de a parkban volt közvilágítás (amúgy Feri barátom egyik "kedvenc" helye Budapesten, a volt Munkásmozgalmi sétány... ..Istenem, hányszor hallottam ezt tőle, úgyhogy ideje volt eljönnöm ide, hogy tudjam, miről mesélt nekem...), így nem kellett teljesen vakon túrázni, míg elértük a Hűvösvölgyi Gyermekvasút állomást.  

Erdő-infók :)

A mai napon a kéktúra útvonalon összesen 10,21 kilométert tettünk meg (plusz a fakultatív Nagy-Szénás túránk), mindösszesen 4 óra 24 perc alatt (szünetekkel, pihenőkkel együtt).

OKT-181 Nógrád - Magyarkút és OKT-182 Magyarkút-Katalinpuszta

2016. szeptember 3-án Ferivel elindultunk első közös őszi túránkra szerintünk még a Börzsönyben, de az OKT útvonal alapján már a Cserháton. A 18 számú túra alábbi szakaszait teljesítettük ezen a még nyári meleg, de az ősz ízét és színeit olykor már érezhető verőfényes napon: 

OKT-181: Nógrád - Újtelep - Hosszú-bérc - Nagy-kő-hegy - Magas-hegy - Kő-hegy - Nagy-berek - Magyarkút

és 

OKT-182: Magyarkút - Keskeny-bükki-patak - Kápolna-oldal - Katalinpuszta 

 Nógrád

Vidáman indult ez a reggelünk is. Olyan frissek és üdék voltunk ezen a napon, hogy reggel tíz óra magasságában már a csodás Nógrád  városkában voltunk. Vácról a Bz-mot nevezetű kisvonattal mentünk tovább, mely eredetileg a studenka vagonka, merthogy cseh származású a jármű. Feri ezen a napon vonatokból kioktatott, s azt is megtudtam, szerinte ez a bz-mot nem más, mint sínre kényszerített busz. Utaztam már ilyennel Székesfehérvár-Csókakő útvonalon, mégpedig ezen a héten kedden, illetve még anno, évekkel ezelőtt Gyöngyösre, már nem emlékszem, hol kellett átszállnom, de arra emlékszem, hogy azt is jól megnéztem magamnak, hogy ennyi a vonat...? Ennyi volt a vonat. 

Nógrádra érkezvén már perzselő meleg fogadott bennünket. Pecsételés után elindultunk a  vonatállomásról, amit én véletlenül pályaudvarnak mondtam. Azt tudni kell, hogy ezen a hatalmas pályaudvaron van összesen két sínpár, de abból csak egy működő, illetve mikor leszálltunk, egy néni karral vonta fel a sorompót. Először azt hittem gyakorolja a manapság oly divatos kranking edzésmódszert, ami egyébként egy remek cardio edzés felső testre.  Mint utólag kiderült, kézzel húzta-vonta a sorompót a kis állomáson a kellemes nyár-végi melegben.

Úgy döntöttünk mindketten, mivel elég korán érkeztünk, mielőtt megkezdjük a kéktúra hivatalos útvonalát, megtekintjük a híres Nógrádi várat testközelből. Felbaktattunk a városon, nem lehetett eltéveszteni az utat, pár perc alatt felértünk az erődítményhez. Mivel szombat volt és jó idő, elég sokan voltak a várnál, kihasználták még ezt a szeptemberi szép időt. Gyermekek futkostak mindenfelé, Feri eléggé ideges lett, mivel mindig valaki belemászott a fényképbe. Nevettünk is rajta, hogy majd otthon kiphotoshopolja, azon nevettünk, hogy majd fűvel, vagy felhővel pótolja  az ugrándozó csemetéket. :)

 Nógrádi vár

 Millenniumi emlékmű

 A Nógrádi várban napozni isteni :) 

 Szeretem nap <3

Egy kép Alex-nek :)

 A szombati vidám csapat :)

 Kilátás a Nógrádi várból

 Nógrádi vár

 Feri és Márti szelleme ;)

Ez a nap tényleg úgy alakult, hogy sehol senki nem volt egy adott részen, de mikor mi odamentünk, hirtelen megtelt a régió és nem lehetett egy normális képet készíteni. Mikor beálltunk, hogy lefotózzuk a várfalat, akkor kezdtek el ugrándozni ott a kisfiúk, kislányok. A végén, mikor már lefelé mentünk, Feri a kaput szerette volna lefényképezni, de a faliújságot körbeállták  a turisták. Erre Feri már tényleg bedühödött és azt kérdezte: ezek most órákig olvassák a dohányozni tilos feliratot? Háát, ezen órákig nevettünk azután. Rengeteg fotót készítettünk a várban, nagyon szép volt a panoráma. 

 Kilátás a Nógrádi várból

A várból visszamentünk a városba, vissza a vonatállomásra, ahol megkezdtük a kéktúrát. Az állomás előtt leálltunk sorompót fényképezni, az autósok biztos néztek, mit fotózunk egy nyitott sorompón. Kisétálunk a városka végébe, ott rá az ösvényre, megcsodáltunk egy szeszfőzdét, ahol olyan illatok terjengtek, hogy mondtam is Ferinek, ha sokáig itt maradunk, bizony berúgunk a szagoktól. :) Végigsétálunk a Hosszú bércen, visszatekintettünk még a városra és magunkba szívtuk az erdő és rét friss, városi forgalomtól mentes illatát. 

  

Nógrád

 Szeszfőzde

 Visszatekintés Nógrádra

 Patak a Börzsönyben

Ahogy sétáltunk az erdős részen, egy vasúti sín keltette fel érdeklődésünket az erdő kellős közepén magánterület felirattal. Ez olyannyira megtetszett útitársamnak, hogy azonnal előkapta fotós felszerelését és vad makrózásba kezdett.   

Feri egy roppant érdekes természeti jelenséget fotóz makró üzemmódban

Az erdőből egy tisztásra érkeztünk, ahol néhány lépés után vasúti síneken vezetett utunk. Itt Feriben előtört a vasútrajongási láz, előkapta telefonját és azonnal megnézte, milyen szerelvény várható a közeljövőben, ami időben is belefér, hogy esetleg bevárjuk. Rögtön felcsillant a szeme és gyermekies örömében majdnem ugrándozott: egy bz-moz-ot jelzett készüléke. Láttam rajta, mennyire fontos neki ez a vonat, így amikor félve megkérdezte, hogy ugye megvárjuk, a válaszom természetesen pozitív volt erre a kérdésre. Feri nagyon szeretett volna itt az Isten háta mögött vonatot fotózni, hát bevonzotta a szerelvényt. Ez a vonzás törvénye, kérem szépen, ez a Titok. :) Leültünk a sínekre egy fotó erejéig, majd hirtelen a semmiből előtört a zúgás, amely egyre közelebb érződött, a hangok egyre jobban, percről percre felerősödtek, majd egyszercsak a semmiből, a kanyarból előtört a várva várt szerelvény. Nem is akármilyen csodát láthattunk, egy három kocsis bz-mot vonatot, amely neve már anakonda. Ezen a napon is sokat tanultam, most speciel vonatkiképzésen voltam. :)

 Vasúti sínek Nógrád után

 Várjuk a vonatot

 Jön a bz-mot

 Elment a bz-mot

Miután teljesült Feri kívánsága és a vonat minden irányból sorozatban meg lett örökítve, felpakoltunk és tovább folytattuk utunkat a Kő-hegyre. Befújtuk magunkat szúnyog- és kullancsriasztóval, hogy zavartalanul tudjunk közlekedni az erdőben, a hegyre felfelé vezető úton. beszélgettünk erről-arról, rötyögtünk Ferivel, mikor egyszercsak abbamaradt a kommunikációnk, elhallgattunk és némán figyeltünk előre. Az történt ugyanis, hogy az erdő közepén megjelent Jézus... Köszönt nekünk illedelmesen, mi visszaköszöntünk neki, majd egy ideig csak mentünk némán, nem is mertünk egymáshoz sem szólni... ...hogy aztán mégis megtörjem a csendet, mikor már kellő távolságban volt, odafordultam Ferihez és odasuttogtam neki: ez előbb neked is megjelent Jézus? Halk nevetésben törtünk ki. A vándor egy igazi naturalista srác volt, aki valószínűleg egy teljesen nomád életmódot él. Teljesen mezítláb volt, semmi ruha rajta, csak egy kisnadrág vagy valami szoknyaféleség, vándorbot és a puttonya. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy bizony elég büdös volt, ahogy elment mellettünk, éreztük azt az abszolút áporodott szagot. Természetesen nem mertük lefotózni, hisz ilyen embert még egyikünk sem látott élőben, csak a filmeken... ...középkori filmeken...

Feri későbbi beszólásán aztán még jó sokat nevettünk, ami így szólt: le kellett volna adnunk neki a karácsonyi kívánságlistánkat. :)  

Felfelé a Nagy-kő-hegy csúcsára több meredek szakasz vezetett, mindösszesen 383 méter magasra jutottunk fel. Meleg volt, folyt rólunk a víz, de megtettük, amit meg kellett. Félúton Feri megéhezett, szederről álmodozott, bevonzotta. Mondom én hogy működik a Titok, a vonzás törvénye. :) Ettünk egy kis szedret még ebéd előtt. Bár elég kevés szeder volt a bokrokon, előttünk Jézus már lelegelte a finomabb falatokat, gondoltuk jóhiszeműen... :)

Útjelzés a Kő-hegyen

Mikor felértünk a csúcsra, találtuk egy pihenőhelyet, ahol ebéd címszó alatt elfogyasztottuk szendvicseinket. Itt gyönyörű volt a kilátás, készítettünk rengeteg fotót, majd elvonultam a bokorba. Hallom Feri szólít, először azt hittem, látogatóink érkeztek, köszönt is valakinek. Kiszaladtam hozzá, majd látom, kegyetlenül nevet és annyit mond: Nézd, ott egy ejtőernyős. B+ ezt nem hiszem el, még itt 383 méter magasan is belemásznak a fotómba... ...ez volt szerintem a nap poénja, ezen még este hazafelé is jókat kacarásztunk...

 Ketten a Nagy-kő-hegyen

 Kilátás a Nagy-kő-hegyről

 Feri: "...hogy még itt is belemásznak a fotómba..."

Lefelé a hegyről elég jó szakasz következett, könnyen járható, olyan gyanúsan nem nehéz ahhoz képest, hogy kéktúra... Most, hogy már az én lábaimban is közel kétszáz kéktúrás kilométer van, már tudom, hogy a kéktúra általában, mondjuk ki, szívatás. Értem én, hogy meg kell dolgozni azért a csodás jelvényért, de hogy mindig beletesznek valami igazán szivattyút, az egyértelmű. Ha túl könnyűnek találom a terepet, mindig felmerül bennem a gyanú, hogy eltévedtünk, letértünk a kékről.  Viszont ez a könnyed lefelé mozgás most teljesen rendben volt, a gps is ebbe az irányba terelt bennünket. Ahogy mentünk lefelé, még békát is sikerült fotózni, ugyanis egy nekiütközött a lábamnak. Ferinek mondtam, gondoljon őzikére is, hátha be tudjuk vonzani, de sajnos az őzike ezen a napon nem jött össze...

 Börzsöny Kő-hegy

 Börzsöny Kő-hegy

Béka mellett őzike híján viszont rengeteg gombát találtunk, meg is örökítettük őket. Lefelé a hegyről, a végén, azért kaptunk nehéz szakaszt. Itt találkoztunk egy bringás sráccal és lánnyal, nem is tudtuk elképzelni, mit csinálnak majd fenn a hegyen két túrakerékpárral...

Magyarkúthoz közeledve ügyesen benéztünk egy kéket, de csak száz méter plusz kilométert tettünk meg ezáltal. Lebaktattunk a hegyről, nekem lelki szemeim előtt már kávé gőzölgött, emiatt egy picit hisztisnek, nyűgösnek is éreztem már magam. A végén kaptunk még egy patakot, ami elállta utunkat és a mozgó fán nem voltunk hajlandóak átvergődni magunkat; helyette apró köveken tettük meg az utat a túlsó partra.

 Gombák minden mennyiségben

 Ezerrel kitáblázva, s mi itt tévedtünk el :D

 A sok kavics volt a híd a patak felett

Mikor megérkeztünk Magyarkútra, tippjeinket már leadtuk egymásnak, vajon nyitva lesz-e a vendéglő és vajon lesz-e kávé és szappan... Nyitva volt, volt kávé, volt jégkrém is. Szappan nem volt. Hiába, ez már nagyon vidék. Ettünk, ittunk, pecsételtünk, majd indultunk tovább. A pecsételőhely mellett volt az Irma-forrás, ahová természetesen, ahogy le akartuk fotózni, bemásztam emberek... ...mert miért ne... Türelmesen kivártuk sorunkat, készítettünk fotókat, megtöltöttem kulacsomat, majd elindultunk  tovább utunkra, hisz előttünk állott még hat egész kilométer és egy kisebb emelkedő. Egy picikét viszont már szét voltunk esve, mind a ketten. Feri pecsét nélkül ment volna tovább, ha nem szólok utána, mint aki jól végezte dolgát. A jégkrémet megette, mehet a túra tovább. Én pedig pecsételés után otthagytam a pecsétpárnát, a retro házaktól mentem vissza érte... 

Amúgy ezeket a retro, urbex házakat is Feri vonzotta be, hisz egyszer megjegyezte, hogy hiányzik neki a túrából a napi retro... ...nah, most ma megkapta... :)

Irma forrás, Magyarkút

 Urbex házak

Elindultunk tovább a kéken, kikerültünk egy sorompót, egész kellemes volt az út Katalinpuszta felé. Ismét gyanúsan kellemes. :) Útközben találtunk egy aranyos kutat, amelynek a neve is Aranyos-kút volt, itt egy picit elidőztünk. Egy problémánk volt itt is, az a rengeteg bogár, melyek hol a szemünkbe, hol a fülünkbe repültek, időnként fékezés nélkül, szélsebesen...

 Aranyos-kút

 A legjobb kék-csapat :) 

 Utacska a kéken

 Út a Börzsönyben (az ilyen ajándékút a kéken) 

Azért természetesen, hogy érezzük a törődést és a kéket, az utolsó kb. két kilométeren volt ismét egy kis szivattyú felfelé, a Kápolna oldalban, egy eléggé meredek szakasz, ahol alattunk majd mellettünk csordogált a helyes kis Keskeny-bükki-patak. Itt is volt egy kis tévedésünk, benéztünk egy kéket, és nem tértünk le időben egy láthatatlan, eldugott, alig észrevehető kis ösvényen. Tévedésünknek azonban most is meglett az eredménye: egy nagyon helyes kis halásztó csodaszép környezetben.

 Halásztó melletti kis hegyoldal

 Halásztó (tévedésünk ajándéka)

 Hidacska a Börzsönyben (már a kéken)

 "...egy kis patak, folyton rohan..."

 Élet a kéken :)

 Börzsöny

A szívatós utolsó kilométerek után egy hatalmas rétre értünk, majd hirtelen megpillantottuk Katalinpusztát és egy helyes kis kilátót. Felmásztunk rá, körbefotóztuk a vidéket, és a mai túra ajándékaként részesei lehettünk ezen az estén is egy gyönyörű naplementének. 

Kilátás Katalinpusztára és a környező vidékre

Ferivel nagyon jól egymásra találtunk túraügyileg, jobb túratársat nem is álmodhatnék magamnak. De azért szembetűnő, mennyire különbözik egymástól egy racionális Bak és egy fantáziadús Skorpió. Míg én a távolba nézek, és azt suttogom: nézd, ott az erdő szelleme, addig Feri csak mosolyogva legyint egyet, s annyit mond: leszállt a köd... :)     

 A szombati naplemente fázisai Katalinpusztán

Katalinpusztán (Szendehely) megtaláltuk a pecsétet, megcsodáltuk a templomot és leültünk a buszmegállóba. Megvacsoráztunk az iszonyatos autóforgalomban, mely a 2-es útról érkezett és vártuk türelmesen buszunkat. Megállapítottuk, itt van a határ, hátunk mögött a Börzsöny, mi vagyunk Katalinpusztán, előttünk pedig a Cserhát, a közeli jövő...  

Katalinpuszta Szendehely   

 

Ezen a mókás szombati napon összesen 15,18 kilométert tettünk meg a kéken, mindösszesen 7 óra 18 perc leforgása alatt. Az órát Nógrád vasútállomáson indítottuk el, mikor lejöttünk a várból és ténylegesen elkezdtük a kéktúrát. A Nógrádi Vár tehát sem időben, sem kilométerben nincsen beleszámolva.