2016. szeptember 24-én, egy csodálatos, verőfényes szombati napon, az alábbi kéktúra szakaszt teljesítettem a Vértes-hegységben:
OKT-105: Várgesztes - Lófő-völgy - Zsigmond-kő - Mátyás-kút, kulcsosház -
Szarvas-kút - Rockenbauer emlékfa - Vitányvár - Körtvélyes -
Mária-szakadék - Csákányospuszta - 1-es út, Birka Csárda -
Szárliget
Gesztesi tó
Ezen a napon egyedül indultam útnak, ami azt jelenti, hogy milliószor eltévedtem.... ...jaj, dehogy, el ne higgyétek, csak vicceltem! :) ...azt jelenti, hogy volt terepfutááááás... :)
Szóval, komolyra fordítva a szót: volt nekem még egy picinyke szakaszom a Vértes-hegységben, ami még itt ebben a régióban kimaradt, így ezen a csodaszép, verőfényes szombati napon, mikor csodaszépen sütött központi csillagunk, felhúztam a terepfutócipőmet és feladtam magamnak a leckét; az OKT-105-ös számú szakaszt visszafelé kell teljesítenem. Ennek igazából két oka van. Az egyik a közlekedés, de ebbe most ne menjünk bele részletesen, mert nem szeretnék untatni senkit.. A másik pedig, hogy vadászszezon van, ami azt jelenti, hogy 16 óra után lelőhetnek. Na jó, nem ennyire drasztikus a helyzet, de mindjárt elmesélem, miért is előnyös, ha egy túrázónak van egy nála sokkal tapasztaltabb túrázó haverja... Azért, mert felhívja a figyelmemet olyan fogalmakra, mint vadászat. Megmondom őszintén, bennem ez fel sem merült. Nem érdekel a vadászat, nem foglalkozom vele, sőt mi több, nem is szeretem ezt a tevékenységet. Viszont Feri barátom egyik messenger üzenetében elszólta magát: vadászszezon. Ahogy megláttam, ezt az inkább nem minősítem szót, egyből egy kétszavas, gyönyörű magyar kifejezés jutott eszembe, ami B betűvel kezdődik és meg a vége (ezt most rábízom mindenkinek csodálatos fantáziájára...). Lényeg a lényeg, utána kell járni alaposan a dolgoknak. Utánajártam. MTSZ, Vértes és Gerecse erdészetek honlapja. Vadászszezon szeptember 15-től október 10-ig tart, ebben az időszakban erdőjárási korlátozás van 16:00h és reggel 09:00h között. Ez azt jelenti, hogy azért ne essünk át a ló túloldalára, túl korán nem szabad elindulni. Viszont délután 4-ig ki kellene érni az erdőből, hogy 100 %-os biztonsággal megússzuk élve a túrát. Nem akartam Várgesztesen kezdeni, mert tervem volt megnézni a falut és a Gesztesi várat, ami a múltkori túrámból kimaradt. Aki olvasta azt a bejegyzést, tudja miért. Aki nem olvasta, azok kedvéért most nem ismételném meg önmagam, ha valakit érdekel, megtalálja.
Szárliget. Itt kezdődött a mai túrám. Pecsételtem a vasútállomáson található kéktúrás bélyegzővel és megkezdtem a fantasztikus napomat. Átbaktattam a városon, elég hamar kiértem a legelőre, csupán néhány házikó, a kisvasút emlékmű és egy hatalmas focipálya mellett kellett elhaladnom, ahol is meglestem a jövő sztárcsapatát. Nagyon keményen nyomták. :) A jegyzetem írt a Csákány-patakról, de az az igazság, nem láttam. Volt egy híd, meg alatta valami esővíz, de a pataknak nyoma veszett... ..annál inkább láttam gyönyörű mezőt, hatalmas fákat, feltekert bálákat. Érezni, hogy véget ért a nyár, de nem feltétlenül éreztem itt még az ősz ízét. Nekikezdtem futni a réten, míg szintben voltam, s közben belemélyedtem gondolataimba. Volt mit átgondolnom, nem véletlenül menekültem már megint a természetbe. Mostanság alig várom a hétvégét, hogy mihamarabb kijussak a zöld környezetbe, ahol töltődöm. Rájöttem, engem két dolog tud igazán feltölteni; a zöld természet, az erdő és a futás. ...és ha ez a kettő egyszerre összejön, na az nekem a mennyország... ...a totális feltöltődés. ...amire most nagyon, de nagyon szükségem volt... Gondolatok hada cikázott fejemben miközben futottam a mezőn át hogy elérjem az erdő szélét. Súlyos döntés nehezedik vállamra, de ha valami fantasztikus dolgot szeretnénk az életünkben, bizony kockáztatni kell. Muszáj elhagyni a komfortzónánkat, muszáj, és nemcsak a sportban, hanem időnként a való életben is. ...mert a csodák itt történnek, itt várnak bennünket...
Szárliget
Vértes-Gerecse Kisvasút emlékhely
Szárliget községháza
A futólány
...és a futópálya :)
Gondolataimban annyira elkalandoztam, hogy arra lettem figyelmes, elértem az 1-es főutat. Itt gyorsan, mikor nem jött semmi, átszaladtam a túloldalra, majd megindultam felfelé az erdei úton. Sétáltam, túráztam, futottam, fotózgattam, majd egyszer csak elértem Csákányegyháza falut/községet/tanyát, nem is tudom, minek nevezzem... Mikor közelebb értem, régi, lepusztult házak jelentek meg előttem, ahogy Feri mondaná: tiszta urbex... :) Ha most itt lenne velem, meglenne a napi retrója, amit imád, és időnként hangosan hiányol. Itt, ebben az elhagyatott pusztaságban még egy kutyussal is találkoztam, lovakat is láttam, de az emberek valahogy felszívódtak, egy ittlakóval sem találkoztam. Láttam traktort, szemetet, láttam aztán érkező túrázókat, ők is néztek kérdő tekintettel, majd továbbhaladtunk.
Csákányegyháza
Feri retrója :)
A bizonyíték, hogy ott voltam :)
...a bálák... :)
Nem sokkal a romos épületek után egy piciny dombra kellett felmásznom egy régi kápolna romjaihoz, ez nem kéktúra útvonal, nagyon picit le kellett térnem, de mutatta a gps. Felmásztam, csodálatos panorámát kaptam cserébe, nem bántam meg e rövidke kitérőt.
Továbbhaladtam, erdő, mező váltakozott, én pedig ismét a gondolataimba mélyedtem. Remélem, bízom benne, jól döntöttem. Merengésemből gyermekzsivaj ébresztett fel, hirtelen egy lovasbemutatóba vagy tudom is én mi volt ez, de belecsöppentem. Lányos zavaromban csináltam is róluk egy fényképet. Ezután tovább az úton hamar elértem a Csákányospusztai turistaház épületét.
Az egykori kápolna romjai és a kilátás
Bemutató
Csákányospusztai turistaház
Ahogy lekanyarodtam a turistaház mellett, egyből megláttam a Mária-szakadék tábláját. A nap legizgalmasabb része következik, gondoltam magamban, és izgatottan vágtam bele a kalandba. Meredek hegyoldalban először hullámvasutazva, majd sziklalépcsőkön haladtam egyre magasabbra, volt egy rész, ahol már a kezeimet is használatba vettem. Végülis annyira nem volt vészes, mint amennyire hangzik és mint amit írtak róla a természetjáró weboldalon, de azért élményekkel teli kis kalandocska volt a feljutás.
Mikor ismét sík terepre értem az erdőben, ismét futni kezdtem. Kis idő elteltével megláttam teljesen véletlenül egy Mária fát, ezt ugyanis sem a jegyzetem nem írta, sem a gps nem mutatta, s mikor Ferinek elküldtem messengeren, ő sem tudott róla. ...lehet, hogy ott sem volt?? :D
Irány a Mária-szakadék
Jujj de szép az élet :)
...azért időnként jön egy kis nehezítés...
..vagy a teljes káosz...
Mária-szakadék
...egy kis szépség...
A rejtélyes Mária fa...
...van ám itt minden... ...a kék ötven árnyalata... ;)
...és én is itt volnék... :)
...sosem növök fel.... ...de nem is akarok!!!! :) :)
Földön, vízen, erdőn, mezőn át... :)
Az erdő közepén egy kis érdekesség fogadott, amire persze számítottam, mert ez mind a jegyzeteimben benne szerepelt, mind a gps is mutatta. Az erdő közepén Körtvélyespuszta régi temetője található, egy helyes kis erdei temető. Nem szeretem a temetőket, nekem olyan morbid érzetem van tőle, pláne olyat nem mondok rá, hogy szép vagy kedves. ...ez most mindezek ellenére tényleg olyan kis kedves volt... ...Tudjátok, a kivétel erősíti a szabályt! (...emlékszem, utoljára ilyet Pusztamaróton mondtam Ferinek, életem első kéktúráján...)
Erdei temető
...és a hatalmas örök igazság! Mert az intelligencia bizony itt kezdődik,
nem az integrálszámítással... ...ennyi.
Tovább futottam az erdőben, találkoztam több túrázóval, sőt az egyik által kis fiatalnak lettem titulálva. Ők túráztak, én futottam, s a hölgy üvöltve suttogta oda férjének, vagy túratársának (azt hitte, hogy nem hallom...?), hogy engedjük el szerintem, mert sokkal gyorsabb. Félreálltak, amire egyébként nem lett volna szükség, mert az út széles volt, én pedig azért annyira nem vagyok termetes, hogy ne fértem volna el tőlük, de így legalább láthattam az arcukat. Olyan negyven egynehány évesnél biztosan nem voltak idősebbek. Szóval, miután rájuk mosolyogtam és megköszöntem, hogy királynő módjára engedtek el, hallom, a férfi hangosan suttogó üzemmódban kommunikálta társának: így könnyű gyorsnak lenni, még kis fiatal... Nah, egyből jött a belső tiltakozás, de hát 38 éves leszek novemberben, oké, persze, fiatal, de akkor sincs köztünk olyan hihetetlenül nagy korkülönbség, hogy ilyet mondjon... ...szerintem a differencia köztünk nem az években keresendő, a különbség csupán az életforma: nem mindegy, ki hogyan él, mit von bele a mindennapjaiba... Bölcsebbnek láttam csendben maradni és tenni a dolgomat (futni tovább, futni, csak futni...). Futottam tovább, az erdő után egy mezős rész következett, ahol megálltam és készítettem néhány fényképet (elökörködtem). :)
Ez a magányosnak tűnő fa megtetszett :)
...itt pedig a magányosnak tűnő lány... :)
(...pedig nem az! Remek társa önmagának...)
...ki időnként a távolba mered...
MTSZ tábla :)
Ismét erdő, laza futás, gondolataimba annyira belemélyedtem, hogy túlfutottam, benéztem egy kéket. Tévedésem kb 600 méter, plusz ugye ennyi vissza is, úgyhogy most is gyűjtöttem a fakultatív kilométereket. Mikor újra rátértem a helyes kék útra, szembejött velem egy tábla: omlás- és életveszély. Nah, ezek a táblák veszik el az ember kedvét, önbizalmát. Belépés csak saját felelősségre. Bementem. Naná, hogy bementem. ...és túléltem... Néztem, halkan, csodálkozó tekintettel körbenéztem, vajon mi omolhat itt rám, de nem találtam kérdésemre megoldást... ...szerintem a Mária-szakadéknál több veszély leselkedett rám... ..ha lehet veszélynek nevezni.....de ez csupán az én véleményem...
Omlás- és életveszély.... ááááááááááááááá......
Omlás- és életveszély túlélve :)
Következő célpontom a Vitányvár volt, mely szintén nem a kéktúra része, de csupán 300 méter volt a kitérő, így nem volt kérdés, megnézem-e. Itt is gyönyörű tábla fogadott, omlásveszély itt is, sőt, ez itt le is volt szalaggal zárva és kiírva: belépni tilos. Szép nőies mozdulattal átbújtam a szalag alatt. Felmásztam a várhoz. Naná, hogy felmásztam. Nem azért jöttem el idáig, nem azért túráztam ennyit, hogy pitiáner omlás- és életveszély tábla miatt visszaforduljak. A vár
látványáért, ami egyébként nem volt nagy szám, mert a legtetejére tényleg nem tudtam felmászni, meg kellett küzdenem keményen, egy borzalmasan meredek és
genyó út vezetett felfelé. Bocsánat a genyó szóért, de ezt nem tudom
másképpen úgy kifejezni, hogy mindenki értse és el tudja képzelni, milyen is volt ez az út valójában... :)
Vitányvár
Visszaballagtam az úton, elértem a kereszteződést és folytattam utamat immáron a kéken. Itt egy idős párral találkoztam, akik szintén túráztak, s a néni megkérdezte, nem félek-e egyedül. Rámosolyogtam és megkérdeztem: itt? mitől? A néni erre azt kérdezte: hát egyedül...Nem félek. Nem féltem. Remekül futok. ;)
Az erdő közepén, ami nagyon megnyerte tetszésem, teljesen magával ragadott, a Rockenbauer Pál emlékfa. Itt, miután elkészítettem a fényképeket, elidőztem egy picit. Végignéztem a jelvényeket, miket hagytak itt ezek a fantasztikus túratársak. Hihetetlen élmény volt, egy igazi meglepetés. Azonnal egyfajta melegség járt át, és az a pozitív gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy vannak még jó emberek, azért még talán nincs teljesen elveszve ez a világ...
Rockenbauer Pál emlékfa
Miután kigyönyörködtem magam az emlékfa láttán, továbbindultam utamra. Jegyzeteimben van egy Szarvas-kút, ami mellett, megmondom őszintén, szerintem úgy elsétáltam, mintha ott sem lenne... ...ha egyáltalán ott volt.. :) ...s hogy mi következett.. ..ismét erdő, ismét futás, majd a Mátyás-kút és erdei pihenő, ahol volt szerencsém hintázni egy jót, s itt a hintában ettem is egy szendvicset, majd készítettem néhány fényképet, tehát ismét ökörködtem egy keveset. :)
Időnként olyan Pilis feelingem volt... ..pedig ez a Vértes...
Bizonyíték, hogy ott jártam :)
...kereken tíz másodpercem volt felugrani oda és mosolyogni... ;)
"...húsz év múlva az ifjú vándor megpihen... ...hosszú még az út..."
Mátyás-kút
...mondom én, hogy sosem növök fel... :)
...igazán jó túra illetve terepfutás két elengedhetetlen kelléke:
ásványvíz és szőlőcukor (..nyugii, nem kapok jutalékot... hehehe)
A Zsigmond-kőhöz is egy minimális kitérőt kellett tennem és fel kellett baktatnom jó magasra, de megérte! Csodálatos kilátás fogadott a Gesztesi tóra és Várgesztesre. Készítettem néhány fotót, itt fenn is remekül elszórakoztattam magam, majd elindultam lefelé, le a meredek úton, mely lefelé vezetett a Lófő-völgybe, majd végül elértem a falut, mai úticélomat, Várgesztest.
...merre is van az arra...
Vértes-hegység
Zsigmond-kő panoráma
...s egy kép Alex-nek... ;)
Miután kiértem az erdőből, elsétáltam a Gesztesi tó mellett, itt halad az Országos Kéktúra útvonala. Elsétáltam a már jól ismert Vadásztanya nevezetű vendéglőhöz, ahol elkértem a kéktúrás pecsétet, bélyegeztem, ittam egy kávét és egy citrusos üdítőt. ...és a nap jó híre! A mosdóban volt folyékony szappan, így kétszer is kezet mostam jó alaposan. Ez minden túrámon annyira hiányzik, és annyira nagyon hálás vagyok, ha betérek egy vendéglőbe, kávézóba, kocsmába, vagy bánom is én, hova, és van a mosdóban szappan. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy pitiáner kis dolgoknak is annyira nagyon tud örülni az ember...
Gesztesi tó
A gyors kávé (feles) után megcsodáltam a falu közepén álló katolikus templomot és felmentem a Gesztesi várhoz. A Vár, mely sajnos zárva volt, a Vadásztanyától másfél kilométerre helyezkedik el, de ezt a távot már nem mértem, hisz ez már fakultatív volt, nem a mai kéktúrám szerves része.
Várgesztes templom
Gesztesi vár
Várgesztes Községháza
A mai napon összesen 16,19 kilométert tettem meg, mindezt 5 óra 20 perc leforgása alatt (plusz a Gesztesi vár, ami összesen 3 km). Úgy érzem, elmondhatom, ma is remek napot zártam, ismét számos pozitív élménnyel és érzéssel gazdagodtam. Az élet szép :)
